Nagy Márton: A magyar gyógyszeripar fontos high-tech iparág

MH/MTI
2024. május 28. kedd. 14:21

Hozzátette, a magyar gyógyszeripar stratégiai ágazat, az ország versenyképességében meghatározó szerepet játszik, az ország exportjában jelentős részarányt képvisel, hosszú távon befolyásolja az ország gazdaságának működését.

A megállapodás célja a gyógyszeripar és a magyar gazdaság versenyképességének növelése, a kormány és a Magyosz közötti együttműködés további mélyítése a 2024 második féléves magyar EU-elnökség keretében.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, a magyarországi gyógyszergyártás több mint 120 évre tekint vissza, ez idő alatt sok kiemelkedő innovációt, kutatás-fejlesztést valósított meg. A magyar orvosok, kutatók eredményei az ország jóhírét viszik, és egyben jelzi azt is, hogy a magyar oktatás, tudás képes hozzájárulni a gyógyszeripar eredményeihez.

Nagy Márton elmondta, a hazai kutatás-fejlesztésre fordított összeg mintegy húsz százalékát a gyógyszeripar adja, K+F intenzív iparágként pedig a termelésben nagy hozzáadott értéket állít elő.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar gyógyszeripar fontosságát mutatja az is, hogy megfelelő minőségű, mennyiségű és árú gyógyszerrel tudja ellátni a lakosságot, ezáltal élen jár a szuverenitás megteremtésében.

A magyar gyógyszeripar a kormány versenyképességi csomagjában megfogalmazott szempontokban – a patriotizmus, a technológia, a fenntarthatóság, az ellátásbiztonság – erősen képviselteti magát, élenjár a technológiavezérelt iparág megteremtésében, Magyarország szempontjából hatalmas értéket képviselő nemzetközi versenyképességi tényező, jelentős növekedési potenciállal rendelkezik – mondta Nagy Márton.

Felidézte, hogy a Magyosz 2020 óta stratégiai partnere a kormánynak, a szervezet 25 tagjából 17 magyar gyógyszergyártó cég, a szövetség aktívan vesz részt tanácsaival, jelzéseivel a magyar iparpolitika, a magyar gazdaságpolitika alakításában.

Greskovits Dávid, a Magyosz elnöke azt mondta, az idén áttörést hoztak a gyógyszeriparban az elmúlt évek nehézségei után. Az iparágban 15 ezren dolgoznak. A versenyképesség növekedése pedig lehetőséget ad arra, hogy a gyógyszeripari kis- és közepes vállalatok (kkv) nagyvállalatokká, a nagyvállalatok pedig globális céggé nőjjék ki magukat.

A gyógyszeripar extraprofitadójának kivezetésével kapcsolatos újságíró kérdésre válaszolva Nagy Márton elmondta, véleménye szerint az adónemet ott kell kivezetni, ahol nem keletkezik extraprofit.

Elolvasom a cikket