Újabb négy évre Lázár Jánost választotta elnöknek a teniszszövetség

MH/ MTI
2024. május 30. csütörtök. 13:26

A budapesti Nemzeti Edzésközpontba összehívott közgyűlés az eredeti időpontban nem volt határozatképes, így harminc perccel később megismételték.

A szövetség beszámolója szerint Lázár János levezető elnökként köszöntötte a tagszervezetek képviselőit és jelezte, hogy 89 képviselő regisztrált a lehetséges 366-ból – később ez a szám 93-ra emelkedett.

Elnöknek és alelnöknek egy-egy jelölt volt, az elnökségi tagságra korábban jelentkező pályázóból pedig öt visszalépett, így a kilenc helyre kilencen maradtak, ezzel lehetővé vált, hogy nyílt szavazással döntsön a közgyűlés a tisztségviselőkről.

Lázár János a szavazás előtt megköszönte a bizalmat és úgy fogalmazott, hogy két évet vállal biztosan, mert 2026 nyarán húzni kell majd egy vonalat, megnézni, mit sikerült addig elvégezni és milyen esély van az általa képviselt program folytatására. Azt mondta, hogy 2024 és 2028 között új ciklus köszönt be az MTSZ életében, történetében. Nagyon szeretne segíteni a szponzorpénzek megszerzésében és az új elnökségnek is ez lesz a legfontosabb feladata, mert az elfogadott költségvetés megvalósulásához is be kell még hozni 150 millió forint szponzori támogatást.

A küldöttek egy kivétellel mindenkinek a megválasztását egyhangúlag támogatták – Homonnay Gézánál (az ellenőrző testület elnöke) hárman tartózkodtak.

Július 28-ával kezdődően négy évre Lázár János lett az elnök, Markovits László az alelnök. Az elnökség tagjai: Adámi Csaba, Kosztoványi Roland, Erdei Csaba, Schmitt Gréta Katalin, Simon István, Somogyi Zsolt, Szávai Tibor, Szombati-Serfőző Eszter, Vágó László.

Elolvasom a cikket