Újabb egyetemen számolt fel palesztinpárt tiltakozást az amerikai rendőrség

MH/ MTI
2024. május 30. csütörtök. 22:36
Frissítve: 2024. május 30. 22:41

A Wayne State Egyetem területén engedély nélkül kialakított tiltakozótábornál a hatóság azt követően avatkozott be, hogy a tüntetők a felszólítás ellenére sem hagyták el a helyszínt, és korábban elutasították az intézmény vezetésének ajánlatát a tárgyalásokra.

Kimberly Andrews Espy, az egyetem elnöke egészségügyi és biztonsági okokkal, valamint az egyetem működésének akadályoztatásával indokolta a tiltakozás felszámolására vonatkozó felszólítást, és közölte, hogy egyetlen személy és csoport sem sajátíthatja ki az egyetem tulajdonában lévő területet, akadályozva, hogy azt mások is megközelítsék.

A Wayne State Egyetem dolgozóit a sátortábor miatt a héten arra kérték, hogy távmunkában dolgozzanak, a nyári egyetemi kurzusokat pedig felfüggesztették.

Az egyetem szóvivője a hatósági beavatkozással kapcsolatban közölte, hogy a 12 embert magánterület megsértéséért, és egyéb törvénytelenségekért, egy embert hatósági személy elleni erőszakért vették őrizetbe.

A rendőrök csütörtökön rohamfelszerelésben jelentek meg az egyetem központi füves területén felállított, körbekerített sátraknál, és azokat elkezdték elbontani.

A tiltakozótábort május 23-án létesítették palesztinpárti aktivisták, akik többi között azt követelték, hogy az egyetem szakítsa meg a kapcsolatokat az Izrael számára fegyvereket szállító amerikai vállalkozásokkal, valamint szüntesse meg az Izraelbe szervezett hivatalos utak.

A detroit-i Wayne State Egyetemen 16 ezer alapszakos hallgató tanul.

Az Egyesült Államok egyetemeinek százain tartottak palesztinpárti és Izrael-ellenes tiltakozásokat áprilisban és májusban, számos helyen erőszakos jelenetekkel, és antiszemita megnyilvánulásokkal.

Az elmúlt hetekben a tiltakozók próbálták megzavarni több egyetem diplomaosztó ünnepségét, Washingtonban pedig a George Washington Egyetem aktivista diákjai alternatív diplomaünnepséget szerveztek, amelyen árulással vádolták az amerikai főváros legnagyobb felsőoktatási intézményének azon hallgatóit, akik átvették az egyetem által kiadott diplomát.

Elolvasom a cikket