A neandervölgyiekkel körülbelül 600 ezer évvel ezelőtt közös ősünk volt. Ők Európában fejlődtek, míg mi Afrikában, mielőtt többször is szétszóródtak Eurázsiába. A neandervölgyiek körülbelül 40 ezer évvel ezelőtt haltak ki. Régóta vitatott kérdés, hogy ez az eltérő eredmény a nyelvi és gondolkodásbeli különbségek következménye-e.
A bizonyítékok azonban arra utalnak, hogy a mi fajunk és a neandervölgyiek agyában olyan alapvető különbségek vannak, amelyek lehetővé tették a modern ember (H. sapiens) számára, hogy a metaforák – két egymással össze nem függő dolog összehasonlításának képessége – segítségével elvont és összetett gondolatokra jusson. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, fajunknak el kellett térnie a neandervölgyiektől az agy felépítésében.
Egyes szakértők úgy értelmezik a csontváz- és régészeti bizonyítékokat, hogy azok mélyreható különbségekre utalnak. Mások úgy vélik, hogy nem voltak ilyenek. Néhányan pedig a középutat választják.
A nézeteltérések nem meglepőek, amikor ilyen megfoghatatlan dolgokra próbálunk következtetni az olyan tárgyi maradványokból, mint a csontok és leletek. A bizonyítékok töredékesek és kétértelműek, és összetett rejtvényt arról, hogyan, mikor és miért alakult ki a nyelv. Szerencsére a régészet és más tudományágak legújabb felfedezései számos új darabot adtak hozzá ehhez a nyelvi kirakóshoz, lehetővé téve, hogy a neandervölgyi ember elméjéről életképes képet alkossunk.
Az új anatómiai bizonyítékok arra utalnak, hogy a neandervölgyieknek a miénktől nem lényegesen eltérő hangszálaik és hallójárataik voltak, amely azt jelzi, hogy anatómiai szempontból ugyanúgy képesek voltak a beszéddel való kommunikációra, mint mi. A neandervölgyiek génjeinek felfedezése a saját fajunkban többszörös kereszteződésre utal, amely hatékony fajközi kommunikációt és társadalmi kapcsolatokat feltételez.
A neandervölgyiek fából készült lándzsáinak felfedezése és a gyanta használata a különálló alkatrészekből készült szerszámok készítéséhez szintén javította a technikai képességeikről alkotott képünket. A madárkaromból készült medálok és a tollak testdíszként való valószínűsíthető használata a szimbolizmus példájaként szerepelnek, a kőbe és csontba vésett geometrikus vésetekkel együtt.
A legmegdöbbentőbb állítás szerint a neandervölgyiek művészetet alkottak, vörös pigmenttel festettek barlangfalakra Spanyolországban. A barlangművészetre vonatkozó állítások közül azonban több is problematikus marad.
Míg a régészeti bizonyítékok továbbra is vitatottak, az idegtudományok és a genetika meggyőző érvekkel támasztja alá a H. neanderthalensis és a H. sapiens közötti nyelvi és kognitív különbségeket.
A neandervölgyi agy 3D-s digitális rekonstrukciója, amelyet a H. sapiens agyának deformálásával és egy neandervölgyi agyról készült öntvénybe való illesztésével hoztak létre, jelentős különbségeket mutat a szerkezetben. A neandervölgyieknek viszonylag nagy nyakszirti lebenye volt, ami több agyi anyagot fordított a vizuális feldolgozásra, és kevesebb állt rendelkezésre más feladatokra, például a nyelvre.
Viszonylag kicsi és eltérő alakú kisagyuk is volt. Ez a neuronokkal teli agykérgi struktúra számos feladathoz járul hozzá, többek között a nyelvi feldolgozáshoz, a beszédhez és a beszédkészséghez. A modern emberi agy egyedülállóan gömb alakja az első Homo sapiens 300 ezer évvel ezelőtti megjelenése után alakult ki.
A fejlődéshez kapcsolódó genetikai mutációk egy része az idegsejtek fejlődésével és az agyban lévő idegsejtek összekapcsolódásának módjával függ össze. A H. sapiensre jellemző összes ismert mutáció átfogó vizsgálatának szerzői (2019-től) arra a következtetésre jutottak, hogy „a modern emberi evolúció során a megismerésben vagy a tanulásban egy komplex hálózat módosulására került sor”.
Ikonikus szavak
Miközben ilyen bizonyítékok halmozódtak, a nyelvről alkotott képünk is megváltozott. Három fejlemény különösen jelentős. Az első az agyi szkennelés útján történt felfedezés, hogy a szavakat, vagy inkább a szavakhoz társított fogalmakat mindkét agyféltekén keresztül, valamint az agyban hasonló fogalmakból álló klaszterekben, azaz szemantikai csoportokban tároljuk. Ez azért jelentős, mert – mint látni fogjuk – a H. sapiens és a neandervölgyiek között valószínűleg eltérő volt az a mód, ahogyan ezek a fogalomcsoportok összekapcsolódnak – vagy éppen nem.
A második az a felismerés, hogy az ikonikus hangok – azok, amelyek érzékszervi benyomást keltenek az általuk képviselt dologról – képezték az evolúciós hidat közös ősünk hatmillió évvel ezelőtti majomszerű hívásai és a Homo által beszélt első szavak között.
Az ikonikus szavak ma is mindenütt jelen vannak a nyelvekben, megragadva annak a fogalomnak a hangzását, méretét, mozgását és textúráját, amelyet a szó képvisel. Ez ellentétben áll azokkal a szavakkal, amelyek csak önkényesen kapcsolódnak ahhoz a dologhoz, amelyre utalnak.
Harmadszor, a generációk közötti nyelvi átvitel számítógépes szimulációs modelljei kimutatták, hogy a szintaxis – a szavak következetes szabályai a jelentés létrehozásához szükséges rendezéssel kapcsolatban – spontán módon is kialakulhat. Ez a hangsúlyeltolódás a szintaxis genetikai kódolásáról a spontán kialakulásra utal, arra, hogy mind a H. sapiens, mind a neandervölgyi nyelv tartalmazta ezeket a szabályokat.
A legfontosabb különbség
Az ikonikus szavakat az ősi emberfaj, a Homo erectus mintegy 1,6 millió évvel ezelőtt beszélt. Ahogy az ilyen típusú szavak nemzedékről nemzedékre öröklődtek, önkényes szavak és szintaktikai szabályok alakultak ki, amelyek a korai neandervölgyiek és a H. sapiens számára egyenértékű nyelvi és kognitív képességeket biztosítottak.
Ezek azonban eltértek egymástól, ahogy mindkét faj tovább fejlődött. A H. sapiens agya kialakította gömb alakú formáját, és neuronhálózatokkal kötötte össze a korábban elszigetelt szemantikai szóklasztereket. Ezek a neandervölgyi agyban elszigeteltek maradtak. Tehát, míg a H. sapiens és a neandervölgyiek azonos kapacitással rendelkeztek az ikonikus szavak és a szintaxis terén, úgy tűnik, hogy a gondolatok szemantikai klaszterekben való tárolása tekintetében különböztek az agyban.
A fogalomcsoportok tárolásáért felelős különböző agyi klaszterek összekapcsolásával fajunk képessé vált arra, hogy metaforák segítségével gondolkodjon és kommunikáljon. Ez tette lehetővé a modern ember számára, hogy határvonalat húzzon a legkülönbözőbb fogalmak és elképzelések között.
Ez volt vitathatatlanul a legfontosabb kognitív eszközünk, amely lehetővé tette számunkra, hogy összetett és elvont fogalmakkal álljunk elő. Míg a H. sapiens és a neandervölgyiek között közösek voltak az ikonikus szavak és a szintaxis, a metafora átalakította fajunk nyelvét, gondolkodását és kultúráját, és mély szakadékot hozott létre a neandervölgyiekkel. Ők kihaltak, míg mi benépesítettük a világot.
