A kelbimbó emberi alkotás. Ezeket a kis leveles izéket sehol sem találja a természetben, mert évszázados szelektív nemesítés eredménye, akárcsak sok más zöldség, amit a mai szupermarketekben található.
A kelbimbó ősei feltehetően az ókori Rómából származnak, de a ma ismert formáját valószínűleg a késő középkorban Belgiumban nyerte el.
A kelbimbó termesztése azonban alig 60 évvel ezelőtt jelentős forradalmat élt át, ami a gazdák szerint rossz hírnevének kezdetét jelentette.
„Az 1960-as évek végén iparágunk átállt a gépesített betakarításra, ami olyan növényt igényelt, amely meglehetősen egyenletesen érik” – mondta Steve Bontadelli kelbimbótermesztő a MEL magazinnak 2021-ben.
„A Sakata vetőmagcég fejlesztette ki az első olyan növényeket, amelyek egyenletesen értek, gyönyörűek és zöldek voltak sok terméssel, de borzasztóan keserűek, és egy egész generációval megutáltatták a zöldséget” – tette hozzá.
A gépesített mezőgazdasággal szemben a kelbimbó felvette azt a kellemetlen ízt, amitől oly sokan megutálták. Az egykor szeretett zöldség kegyvesztetté vált.
Az 1990-es évekre a nagy kelbimbópari komplexumnak elege lett, és elkezdte keresni, hogyan lehetne újra naggyá tenni a kelbimbót.
Számos vetőmaggyártó céget arra késztetett, hogy olyan régi zöldségfajtákat keressenek, amelyekben alacsony a keserű vegyi anyagok szintje. Ezeket a kevésbé keserű fajtákat aztán keresztezték a modern, nagy termőképességű fajtákkal, hogy mindkét világból a legjobbat kapják: egy jobb ízű terméket, amelyet ipari méretekben is lehet termeszteni. Több évnyi kísérletezés után végül olyan termést hoztak létre, amely egyszerre volt ízletes és gazdaságilag életképes.
És ezzel a kelbimbó korábbi dicsősége helyreállt.
