Csehország nem küld kiképzőket Ukrajnába

MH/MTI
2024. június 8. szombat. 16:42

„Tekintettel a Olmütz (Olomouc) melletti Libavá katonai kiképző központ és Ukrajna földrajzi közelségére, Csehország nem tervezi kiképzői kiküldését ukrán területre, ahogy azt Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezésére néhány más állam mérlegeli” – szögezte le Cernochová.

Emlékeztetett: tavaly Csehország négyezer ukrán katonát képzett ki saját területén, és ugyanilyen számú katona kiképzése van az idei évre is jóváhagyva. Az ukrán katonák nyolcszázas csoportokban kapnak kiképzést Csehországban. „Amint értesülünk arról, hogy megvan a létszám, azonnal a rendelkezésükre bocsátjuk a szükséges kiképzési területeket és a kiképzőket” – jegyezte meg a miniszter.

Elmondta, hogy a tavalyi év folyamán több alkalommal is meglátogatta kiképzésen részt vevő ukrán katonákat, és nagyon jó benyomásokat szerzett. „Nagyon motiváltak, hiszen hazájuk védelmére készülnek, s tudják hogy bizonyos képességek elsajátítására csak rövid idő áll rendelkezésükre” – magyarázta Jana Cernochová.

A miniszter asszony ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Csehországnak nincs semmiféle kifogása a francia államfő kezdeményezése ellen.

Elolvasom a cikket