Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A jogszabályi környezet megújítása szükséges

MH/MTI
2024. június 11. kedd. 6:44

A miniszter hangsúlyozta, hogy ennek megvalósításához nemcsak új és fejlett technikai eszközök, hanem a jogszabályi környezet megújítása is szükséges. A magyar kormány célul tűzte ki, hogy a Magyar Honvédséget minden tekintetben alkalmassá tegye az alapvető kötelességének, a haza védelmének teljesítésére – fogalmazott.

Hozzátette: a biztonsági környezet megváltozott, a biztonsági kihívások, kockázatok és fenyegetések megsokszorozódtak. A hatályos honvédek jogállásáról szóló törvény (Hjt.) felülvizsgálata mostanra elodázhatatlanná vált. Rövidebb, egyszerűbb, a katonai szolgálatteljesítés rugalmasabb működését elősegítő, keretjellegű kormányrendeleti szabályozás vált szükségessé – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve, hogy az Alaptörvény kapcsolódó módosítását követően a kormány a modern, a XXI. század kihívásaira reagálni képes haderő szolgálati viszonyát szabályozó, kellő rugalmasságot biztosító kormányrendeletet (Hjkr.) alkotott, mely 2024. július 1-jével hatályba lép.

A Hjkr. a honvéd jogállás sajátos közszolgálati jellegére tekintettel szakít a munkajogi szemlélettel, a honvédelmi ágazat sajátosságait hangsúlyozza. Az új szabályozás a bürokrácia és az adminisztráció érdemi csökkenését eredményezi – részletezte a honvédelmi miniszter a változásokat.

Az új jogállási szabályozás a Honvédség működtetése szempontjából a kellő rugalmasság és a lehetőségek rendszerét biztosítja, a könnyebb megértést és alkalmazást szolgálja a jelenlegi merev szabályok helyett – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az előmenetel, az illetményrendszer és a szolgálatteljesítési idő rugalmasabbá tételével könnyebbé, gyorsabbá és egyszerűbbé válik a személyi állomány mozgathatósága. Megnő a parancsnoki mozgástér és mérlegelés lehetősége az illetmények megállapításában, valamint a napi szolgálatteljesítési időnek a katonai feladatokhoz való rugalmasabb alakítása lehetővé teszi a mostaninál hatékonyabb szolgálatszervezést.

A szolgálati érdek elsődlegességének markánsabb megjelenése, a szigorúbb magatartási követelmények alkalmazása a katonai rend és fegyelem megszilárdításán, a hadrafoghatóság és kiképzettség növekedésén keresztül egy új szolgálati kultúra meghonosodását is eredményezi, válaszolva a veszélyek korának kihívásaira – tette hozzá a közlemény szerint.

A honvédelmi miniszter a kormányrendelet társadalmi véleményeztetését megelőzően, a Honvéd Vezérkar főnökével közösen, személyesen tájékoztatta a katonai szervezetek parancsnokait az új jogszabály vezérelvéről, legfontosabb elemeiről – áll a közleményben.

Elolvasom a cikket