Az európai bronzkor egyik legrégebbi teljes páncélruhájának tartott dendrai páncélruha, ahogyan azt később nevezték, a régészeket a megtalálása óta eltelt több mint 60 év alatt is zavarba ejtette.
Teljesen ép, szilárdnak tűnt, de a replikákkal végzett korai kísérletek azt sugallták, hogy nem volt alkalmas hosszú csatákban való használatra. Tehát a régészek azon tűnődtek, hogy a ruha pusztán szertartási célokat szolgált-e, vagy csak azok számára készült, akik szekéren lovagoltak a csatába?
A kutatók –, akik a Görög Fegyveres Erők 13 tengerészgyalogosából álló csoporttal teszteltették a ruhát a történelmi szövegekből rekonstruált harci körülmények között, egy 11 órás szimulációban – tanulmánya szerint ez nem így van. Megállapították, hogy a Dendra-ruha „teljes mértékben összeegyeztethető a harci használattal” és megfelel a háború követelményeknek.
A történelmi eseményeket rekonstruálók bolondulnak a kutatók erőfeszítéseiért. Az ókori görögországi hadviselésről és harci taktikákról szóló információkat i. e. 1300 és 1200 között lezajlott trójai háború végkimeneteléről szóló hosszú költemény az Iliász egyik elfogadott fordításából nyerték ki.
„Mivel a görög késő bronzkorból nem maradtak fenn történelmi beszámolók vagy leírások a dendrai típusú páncélok használatáról, a hadviselésről, a csatáról és az egyéni küzdelemről szóló kulcsfontosságú – és egyetlen – részletes korai beszámolóhoz fordultunk: Homérosznak a trójai háború 10 napjáról szóló eposzához, az Iliászhoz” – magyarázták a kutatók a közzétett tanulmányukban.
A kutatócsoport elemezte a szöveget és átnézte a többi szakirodalmat, részleteket keresve a harctéri környezetről, arról, hogy a trójai háborúban a napi csaták jellemzően meddig tartottak, mit ettek és ittak a harcosok, valamint a jellemzően használt manőverek, harci technikák és fegyverek típusairól.
Mindezt kombinálták a közzétett üledéktani és geomorfológiai adatokkal, amelyek a trójai háború utolsó csatáit egy alacsonyan fekvő, 4 négyzetkilométeres (1,5 négyzetmérföldes), mocsaras síksági területre helyezik a Trója városát körülvevő Scamander folyó közelében.
Becsléseik szerint a trójai háború utolsó szakaszában a harcosok 24-29 °C júniusi hőmérsékleten harcoltak, és 70-85 százalékos relatív páratartalom mellett izzadtak. A napi hadműveletek valószínűleg 11 órán át tartottak a száraz kenyérből, kecskesajtból, olajbogyóból és vörösborból álló tipikus reggeli után.
A trójai csatákról szóló beszámolókból a csapat azt is megállapította, hogy a harcoló felek folyamatosan támadtak, visszavonultak, talpra álltak, teret nyertek és visszavonultak – ez olyan harci tevékenység, amely hasonlít ahhoz, amit ma nagy intenzitású intervallumos edzésnek neveznénk.
Mindezt azért, hogy „olyan harci szimulációs protokollt hozzanak létre, amely a késő bronzkorban az elit harcosok által végzett mindennapi tevékenységeket reprodukálja” – írják Andreas Flouris, a görögországi Thesszáliai Egyetem testmozgás-fiziológusa és kollégái.
Végül a tengerészgyalogosok Dendra-öltözet replikáiban végzett kimerítő erőfeszítéseinek köszönhetően a csapat megállapította, hogy a páncél nem korlátozza a harcosok harci képességeit, és nem okozott komoly megterhelést viselőjének.
Bár elismerik, hogy az Iliász nem biztos, hogy pontos képet ad a görög mükénéi harcosok harci taktikájáról, de „kétségtelenül” ez a legjobb beszámoló, amivel dolgozhattak.
„Eredményeink alátámasztják azt az elképzelést, hogy a mükénéiek legalábbis részben a páncéltechnológiájuknak köszönhetően gyakoroltak ilyen erőteljes hatást a Földközi-tenger keleti részén” – foglalta össze Flouris munkatársaival.
„Ez segíthet abban is, hogy a történelem egyik legfélelmetesebb fordulópontjára, az i. e. 2. évezred vége felé bekövetkező kelet-mediterrán bronzkori civilizációk összeomlására, a történelem egyik legijesztőbb fordulópontjára, a pusztítás és a felfordulás időszakára, amely a vaskor kezdetét jelentette fényt deríthessünk.”