Új lendületet kap a Héraklész program

MH/MTI
2024. június 11. kedd. 21:57

Baji Balázs, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornának kedden felidézte, hogy a Héraklész program szép és hosszú múltra tekint vissza, több olimpiai bajnok és sikeres sportoló vehetett benne részt, éppen ezért a magyar sport egyik fontos programja.

„A sportért felelős államtitkársággal együtt úgy döntöttünk, hogy megújítjuk a programot, amely új elemekkel bővül: új arculatot és lendületet kap, mivel úgy gondoljuk, most is és a jövőben is nagyon fontos része lehet a magyar sportnak és az utánpótlás támogatásának. Ezek az elemek egyrészt a fiatalosságát, a lendületét és a sportszakmai tartalmát hivatottak bővíteni. Azon túl, hogy a felkészülés támogatásában igyekszünk az utánpótlás korú sportolókat segíteni, fontosnak tartjuk a közösségépítést, a különböző oktatási formákat és az egyénközpontú támogatást. Például a dietetikában vagy a különböző szemléletformálásban és nyilván ezen sportolók elismerésében” – mondta a versenyzőként világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó.

Hozzátette, a Héraklész szakmai nap is az újításaik közé tartozik. Ezen évente egyszer összehívják a teljes Héraklész keret tagjait, edzőiket és kísérőiket is, akik megismerkedhetnek egymással.

A tavalyi szakmai napon több mint hétszázan vettek részt, ezt igyekeznek hagyománnyá tenni és minden évben megismételni, valamint a sportolókból közösséget kovácsolni – mondta. Emellett a sportolók több olyan hazai rendezésű nemzetközi versenyre is kilátogathattak, kilátogathatnak, mint a tavalyi atlétikai világbajnokság vagy a jövő csütörtöktől vasárnapig a Ludovika Campuson sorra kerülő városi sportok olimpiai selejtezője, amelyen a BMX freestyle, a sportmászás, a gördeszka és a breaktánc versenyzői harcolnak majd a párizsi kvótákért.

„Az egész évünket erre húztuk fel, ami a Héraklész programot illeti. Már a gála is fiatalos, kicsit underground hangulatban lett megrendezve, kicsit utalva rá, hogy az idei szakmai nap ezen sportágakra lesz felépítve. A grundon tervezünk tartani egy kötetlen hangulatú szakmai napot, olyan érdekes témákban, mint a generációk közötti kommunikáció kihívásai vagy a dietetika a sportban” – fogalmazott Baji Balázs a jövő csütörtöki eseményről.

A városi sportok olimpiai selejtezőjének budapesti állomása ingyenesen látogatható, és a nézők nemcsak a versenyek izgalmait élvezhetik, hanem kipróbálhatják magukat a négy fő sportágban is, köszönhetően a hazai sportági szövetségek által szervezett oktatásoknak és bemutatóknak. Az Urban Festival keretében zenei programok is színesítik a rendezvényt, fellépnek a hip-hop, a rock és a surf-punk stílus képviselői, valamint dj battle és beatbox show is várja a közönséget.

Elolvasom a cikket