Gyászban a baloldal

Bocsássanak meg nekem, ha nem hullatok krokodilkönnyeket a DK–MSZP–Párbeszéd-szövetség gyalázatos választási szereplése miatta. A választók a 2022-es parlamenti választások után most is megalázó vereséget mértek az ellenzéki nagyságukkal, vezető szerepükkel szívesen gőgösködő gyurcsányistákra. Nem hullatok krokodilkönnyeket Kunhalmi Ágnes MSZP-je fölött sem, aki jó ideje azzal visítozta tele a nyilvánosságot, hogy összefogás nélkül nem lehet legyőzni a Fideszt. A Párbeszédről ne is beszéljünk, mert a pártot szabad szemmel amúgy sem lehetne látni. Ez az az alakulat, ahol több volt a vezető, mint a tag. A választás napján pedig még az egyik társelnökük, Tordai Bence is faképnél hagyta őket. Szóval a választás megmutatta, hogy összefogással sem érnek egy fabatkát sem.

Az összefogás nyolc százalékos eredménye arra volt csak jó, hogy Gyurcsányék az előző ciklus öt képviselője helyett két emberrel képviseltessék magukat Brüsszelben. Egyébként, ha a parlamenti választások szabályait nézzük, akkor még a Tisztelt Házba sem jutottak volna be, a pártszövetségnek ugyanis 3×5, azaz 15 százalékot kellett volna meghaladnia. A nyolc százalék pont arra jó, hogy a díszes társaság otthon maradjon, ha a plenáris ülés megkezdi munkáját. Magyarán, semmire. Az egész társaság a politika szemétdombján kötne ki. Medgyessy Péter volt miniszterelnök nemrég arról beszélt, hogy szerinte Gyurcsánynak és feleségének, Dobrev Klárának is a háttérbe kellene vonulnia. Mindemellett teljesen egyértelműen és nyíltan fogalmazott a párt vezetőjéről, Gyurcsányról, aki szerinte egyre inkább ártó hatással van a DK-ra.

Lamperth Mónika korábbi MSZP-s belügyminiszter is elmondta a véleményét az ATV Aktuál című műsorban. Rámutatott, hogy a XV. kerületben – amely mindig is a DK zászlóshajója volt – most a választók mindössze 14,6 százaléka szavazott a Demokratikus Koalíció listájára. Lamperth kijelentette: „Én nagyon-nagyon el vagyok keseredve, mint baloldali szavazó. Éjjel megnéztem, amikor kiállt Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Kunhalmi Ágnes az eredményvárón. (…) Mintha nem értenének semmit ebből a választási eredményből. Határozott meggyőződésem, és illő tisztelettel fel is kérem Gyurcsány Ferencet és a szocialista párt két elnökét, mondjanak le!” Példaként felhozta azokat a választásokat, ahol a szocialista politikusok lemondtak egy-egy vereség után: „1998-ban Horn Gyula, 2010-ben pedig Lendvai Ildikó, jómagam és mindannyian lemondtunk” – tette hozzá.

Természetesen Gyurcsánynak az sem tetszik, hogy újraszámolták a főpolgármester-választás szavazatait. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy Karácsony, aki felelős volt az egész budapesti választás megszervezéséért, a szavazatok megszámlálásáért, felelős azért, mert a nyilvánvalóan érvényes szavazatokat érvénytelennek nyilvánították, miközben képmutató módon fel is hívták a figyelmet, hogy aki Szentkirályi Alexandrára és Vitézi Dávidra is szavaz, az érvényes voks, mert Szentkirályira úgy kell tekinteni, mintha rajta sem lenne a szavazólapon, hiszen visszalépett. Más kérdés, hogy például a DK-s negyedik kerületben oly vékony vonallal húzták ki a nevét a lapról, hogy a tájékozatlanabb szavazó simán beikszelte, a szavazatszámlálók pedig ezt is érvénytelennek számolták el, noha maguk hirdették ki, hogy az ilyen voks is érvényes.

Nem véletlen tehát, hogy miközben Karácsony 324 szavazattal „győzött”, 76-szor annyi érvénytelen szavazat került partvonalon kívülre.

Az, hogy miért szerepelt ilyen gyengén a Gyurcsány-csapat a választáson, miért szerepelt Karácsony a főpolgármester-választáson úgy, ahogy, nem is lehet kérdés. Gyurcsányék ugyanis – Karácsonnyal karonfogva – Soros érdekeit szolgálták mindig és szolgálják most is. A magyar érdekek, a budapestiek érdekei mindig háttérbe szorultak velük szemben.

A legfrissebb jó példa erre az, hogy – mint Orbán Viktor elmondta – „az Európai Bíróság 80 milliárd, plusz napi 400 millió forintra bünteti Magyarországot az uniós bevándorlási politika megsértése miatt. Ilyet még a világ nem látott!

Soros György bíróságának ítélete vérlázító, felháborító, eszement!”

Természetesen se Gyurcsány, se Karácsony, se Dobrev egy hang tiltakozást nem fogalmazott meg a döntés ellen. Az pedig csak hab a tortán, hogy ez az ítélet már jóval korábban megvolt. Csak azért hozták nyilvánosságra a választások után, hogy ne rontsák a Brüsszel-párti baloldal helyzetét. A sunyi összejátszás, összefonódás eklatáns példája.

Ahogy Karácsony vergődése fölött sem hullatja krokodilkönnyeit a józan többség, úgy Gyurcsányt se fogja siratni, ha végre 2026-ban a választók elküldik melegebb éghajlatra. Gyászban a baloldal.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket