Nem jelent meg a vizsgálóbizottság előtt Hunter Biden

MH/MTI
2023. december 13. szerda. 21:01
Frissítve: 2023. december 13. 21:11

Joe Biden fiát, a Kongresszus alsóházának felügyeleti bizottsága tervezte zárt ajtók mögött meghallgatni a család üzleti ügyeinek és a hivatalban lévő elnök esetleges bűnügyi érintettségének vizsgálata keretében.

Hunter Biden, a bizottsági ülésnek helyet adó kongresszusi irodaépület közelében újságíróknak azt mondta: apja nem volt pénzügyileg érintett az ő üzleti ügyeiben, és ezt nem is támasztja alá semmilyen bizonyíték. Azt hangoztatta, hogy az ennek ellenkezőjét állító politikusok manipuláltak állítólagos bizonyítékokat, és hamisan értelmeztek személyes információkat. Nyilatkozatában a vizsgálat miatt élesen bírálta a republikánusokat, azzal vádolva őket, hogy megsértették a személyiségi jogait, támadták a családját, és nevetségessé tették őt függőséggel való küzdelme miatt, ami köztudomásúlag a kábítószer-függőséget jelenti.

A bizottság helyi idő szerint szerdán délelőttre kötelező érvényű idézés alapján várta ülésére Hunter Bident, aki ezt elmulasztva jogi felelősségre vonásnak nézhet elébe. Legalábbis ezt helyezték kilátásba a vizsgálatot vezető republikánusok, köztük James Comer, a bizottság elnöke, valamint Jim Jordan, az alsóház jogi bizottságának vezetője.

A Biden-család ügyeit vizsgáló republikánusok vezette képviselőházi eljárás során az elmúlt 10 hónapban több tanút meghallgattak, banki átutalási bizonylatokat kértek be, és különböző telefonbeszélgetések leiratát, valamint üzenetváltásokat tekintettek át, amelyek jó része nyilvánosan elérhetővé vált. Ezekben egyebek között az volt olvasható, hogy a Biden-család különböző tagjaihoz – részben Joe Biden alelnöksége idején – több millió dollár érkezett főleg Ukrajnából és Kínából.

A dokumentumok alapján a republikánusok azt a következtetést vonják le, hogy Joe Biden részéről hatalommal való visszaélés történt, miközben a Fehér Ház és a hivatalban lévő elnök is azt állítja, hogy semmiféle közvetlen bizonyíték nem utal erre.

Joe Biden fia, Hunter Biden ellen múlt héten Kaliforniában adóügyi bűncselekmények miatt szövetségi vádat emeltek, amely szerint egyebek között éveken át elmulasztotta az adófizetést, összesen több mint egymillió dollárt nem fizetett meg.

Elolvasom a cikket