Kiderült, miért nem betegít meg mindenkit koronavírus

Maga a kísérlet még 2021-ben, a világjárvány csúcsán zajlott, az eredményeket bemutató tanulmány azonban a napokban jelent meg a Nature című tudományos folyóiratban. Mint azt a Guardian írja, a kutatók összesen 36 egészséges felnőtt önkéntest vontak be a vizsgálatba, akik előzőleg sem védőoltást nem kaptak, sem a fertőzésen nem estek át. Mindannyiunk orrába alacsony dózisban SARS–CoV–2-vírust juttattak be, majd vér- és orrváladékmintákat véve tőlük nyomon követték az immunreakciójukat. Összesen három kategóriát határoztak meg közöttük:

  1. voltak, akiknél ki tudott váltani fertőzést a vírus, így meg is betegedtek;
  2. voltak, akiket ugyan egy átmeneti időszakban pozitívan teszteltek, de végül nem alakult ki náluk teljes fertőzés;
  3. illetve voltak, akiknél semmilyen jel nem utalt fertőzésre.

Ez utóbbi két csoport tagjainál fedezett fel egy igazán lényeges jelenséget a kísérletet lefolytató kutatócsoport. Kiderült ugyanis, hogy esetükben még a vírussal történt találkozást megelőzően vett minták alapján magas szintű aktivitást mutatott egy gén, a HLA-DQA2. Ez az aktivitás az úgynevezett antigénbemutató sejtekben mutatkozott meg – azokban a sejtekben, amelyek elsőként figyelmeztetik a veszélyre az immunrendszert. „Ezek a sejtek fogják a vírus egy kis darabkáját, majd megmutatják azt az immunrendszernek, mintha csak azt üzennék: »nézd, ez egy idegen – menj, és szabadulj meg tőle«” – fogalmazott dr. Kaylee Worlock, a University College London kutatója, a tanulmány első szerzője.

A felfedezés tehát arra utal, hogy azok immunrendszere, akiknél az említett gén erős aktivitást mutat, valószínűleg hatékonyabban tud fellépni a koronavírussal szemben. A fertőzés így nem tud átjutni a szervezet első védelmi vonalán. Persze érdemes hangsúlyozni, hogy ez sem jelent teljes mértékű védettséget. Az önkéntes alanyokat ugyanis a kísérlet után is nyomon követték, és néhányuk később természetes úton elkapta a Covid–19-et. Ezzel együtt a kutatócsoport szerint eredményeik alapot adhatnak a meglévőknél hatékonyabb kezelési módszerek és oltóanyagok kifejlesztéséhez.

Elolvasom a cikket