A rosszindulatú daganatok egyik jellemző tulajdonsága, hogy növekedésük során egyes sejtjeik az eredeti helyükről „elszabadulva” eljutnak a szervezet távolabbi pontjaira és ott másodlagos (szekunder) daganatokat, vagyis áttéteket (metasztázis) képeznek.
Az áttétképződés folyamata
Az áttétképződés folyamata során a daganatos sejtek leszakadnak a daganatról, máshol megtapadnak és osztódásuk ott is megindul. Mindez történhet a vér közvetítésével (hematogén terjedés), a nyirokutak mentén (limfogén terjedés) és a savós hártyával bélelt testüregekben (pl. a mellhártya lemezei).
Az áttétképződés helyei és tünetei
A rosszindulatú daganatok leggyakrabban a tüdőbe, a májba, a csontrendszerbe és az agyba adnak áttéteket.
Tüdőáttét
Csaknem minden daganattípus képes áttétet adni a tüdőbe, még maguk a tüdődaganatok is. A tüdő szélén elhelyezkedő áttétek növekedésük során hosszú ideig nem okoznak panaszt, ezért bármilyen típusú, már diagnosztizált daganat esetén fontos a rendszeres kontrollvizsgálat, mellyel az esetleges tüdőáttét hamar kimutatható, és kezelése korán megkezdhető. Előfordulhat, hogy rutin tüdőszűrés vagy tüdőgyulladás gyanúja miatt végzett röntgenvizsgálat során derül fény a tüdődaganatra, amely lehet elsődleges vagy másodlagos (tüdőáttét). Utóbbi esetben kivizsgálás szükséges annak megállapítására, hogy a szervezet mely részéből indult ki a daganat.
Májáttét
Májéttétet képezhetnek a májhoz közeli szervből kiinduló daganatok, például a hasnyálmirigyrák vagy az epehólyagrák. A távolabbi szervekben keletkezett daganatok sejtjei is eljuthatnak a májba a nyirokrendszeren vagy a vérkeringésen keresztül. Májáttétet leggyakrabban a vastagbéldaganat és a végbéldaganat okoz. A gyomorrák, az emlőrák, a tüdőrák és csaknem minden daganattípus, még a vérképzőrendszer rosszindulatú megbetegedései – például a leukémia és a limfómák is érinthetik a májat. A májáttét kezdetben nem okoz tüneteket, előrehaladott szakaszban étvágytalanság, kóros fogyás, ismeretlen eredetű láz utalhat rá.
Csontáttét
A csontáttétek 65–75 százalékát az emlő-, a tüdő-, a vese- és a prosztatarák képezik. A csontokon képződő áttétek hozzávetőlegesen 40–60-szor gyakrabban fordulnak elő, mint az elsődleges rosszindulatú csontdaganatok. Leggyakrabban az ágyéki, mellkasi és nyaki csigolyák, a combcsont törzshöz közelebb eső harmada, a bordák, a koponyacsontok, a medence, a szegycsont és a felkarcsont érintett; a kéz és láb rövid csöves csontjaiban ritkán keletkezik áttét. A csontáttétek első és leggyakoribb tünete a fájdalom, illetve az esetek egyharmadában a csont meggyengülése miatt bekövetkező (patológiás) csonttörések. Ez utóbbiak elsősorban a hosszú csöves csontok törzshöz közel eső részét érintik.
Agyi áttét
Agyi áttétet elsősorban a tüdőrák, a veserák és az emlőrák, valamint a melanoma malignum képez. Tünete lehet a fejfájás, koordinációs zavar, izomgyengeség, a hangulat és a személyiség megváltozása, memóriazavar, a hallás zavarai, illetve aluszékonyság. Előfordulhat görcsroham, illetve ritkán, a koponyán belüli nyomás jeleként a látóidegfő vizenyője (papilloödéma), amelyet hányinger és hányás kísér.
A rosszindulatú daganatok besorolása
A daganatos betegségeket különböző kritériumok mentén osztályozzák. Ennek során meghatározzák a daganat méretére, kiterjedésére, a nyirokcsomó-áttétekre és távoli áttétekre vonatkozó stádiumokat. A besorolás alapját az ún. TNM (Tumour Node Metastasis) rendszer képezi, amelyet a Union Internationale Contre le Cancer (UICC) és az American Joint Committee on Cancer (AJCC) együttműködésben dolgozott ki, és bizonyos időközönként frissít.
A TNM-rendszer az alábbi információkat tartalmazza:
· a „T” az elsődleges (primer) tumor méretét jelöli: Tx és T0 esetén elsődleges tumor nem ítélhető meg, illetve jelenléte nem igazolható; T1-T4: a T1 tumorok kicsik, csak az érintett szerv egy részét érintik, míg a T4 tumorok az érintett szerven kívüli szövetbe is behatoltak;
· az „N” a nyirokcsomóáttéteket jelöli: Nx esetén regionális nyirokcsomó nem ítélhető meg, N0 esetén nincs nyirokcsomóáttét, míg N1-N3 esetén egy vagy több nyirokcsomó érintett;
· az „M” a távoli áttéteket jelöli: M0 esetén a daganat nem terjedt át a test más részeibe, míg M1 esetén valamely távoli régióban is kimutatható.
A betűk mellett szereplő számok a daganat méretét és a szétterjedés mértékét jelzik. A csoportba rendelt TNM-értékek a betegség stádiumát mutatják.
A daganatos betegségek az alábbi stádiumokra oszthatók:
· első stádium: kisméretű elsődleges daganat, amely még nem kezdett terjedni, vagyis helyben lévő (in situ);
· második stádium: kissé megnövekedett méretű daganat, amely átterjedt a környéki nyirokcsomókra, illetve a közelben lévő szervekre vagy szövetekre;
· harmadik stádium: nagyobb méretű daganat, amely már átterjedt a távolabbi nyirokcsomókra, szervekre vagy szövetekre;
· negyedik stádium: még nagyobb méretű daganat, amely átterjedt a szervezet más, távoli területeire.
Staging
A daganatos betegségek stádiumának és kiterjedtségének megállapítása (staging) az állapotfelmérő vizsgálatok alapján történik. Ezek során az onkoteam azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy a daganat hol helyezkedik el, milyen a térbeli kiterjedése, milyen a szomszédos szervekhez való viszonya, beszűrődött-e a környező ép szövetekbe (infiltráció), és képezett-e regionális vagy távoli áttétet.
A staging egyben a betegség kiindulási állapotának rögzítését is jelenti, vagyis minden további beavatkozás és kezelés eredményességét ehhez viszonyítják. Ennek része az indokolt esetben molekuláris diagnosztikával kiegészített szövettani vizsgálat, a képalkotó vizsgálatok (röntgenvizsgálat, ultrahangvizsgálat, CT-vizsgálat, MR-vizsgálat, csontizotóp-vizsgálat, PET-vizsgálat), valamint a laboratóriumi vérvizsgálatok eredménye. Ezeket a vizsgálatokat rendszeresen megismétlik (re-staging), hogy nyomon kövessék a kórfolyamat aktuális állapotát és az elvégzett kezelések eredményességét.
A szövettani vizsgálat (daganatpatológia) lényeges eleme – a szövettani besoroláson túl – az adott daganat stádiumának meghatározása és annak rögzítése, hogy adott-e áttétet. Az utóbbi időben robbanásszerű fejlődésnek indult ún. molekuláris patológia eszközeivel már a génszintű elváltozások is kimutathatók. Ha egy daganatból kinyerik a sejtek örökítőanyagát (dezoxiribonukleinsav, DNS), és elvégzik a mutáció-analízisét, meg tudják jósolni, hogy a daganat reagál-e majd a célzott terápiára. Ennek köszönhetően a patológia ma már nemcsak a daganatos betegség várható lefolyásáról nyújt információt (kórjóslat), hanem meghatározza a beteg onkológiai kezelésekre várható válaszkészségét (prediktív marker) is.
Az áttétek kezelése
A daganatos betegség felfedezésekor áttét esetén legtöbbször kemoterápiát alkalmaznak a daganat méretének csökkentése, terjedésének megakadályozása érdekében. Mivel az áttétek az elsődleges daganat biológiai tulajdonságait hordozzák, kezelésük más-más gyógyszer alkalmazását igényli. Ha a másodlagos daganat kiindulási pontja nem található, ún. széles spektrumú onkológiai kezelést alkalmaznak. A hagyományos kemoterápia mellett bizonyos esetekben ma már olyan célzott gyógyszeres kezelések is bevethetők, amelyek kifejezetten az adott tumorok beazonosított biológiai jellemzőit veszik célba.
Az áttét műtéti kezelésének lehetősége attól függ, hogy a másodlagos daganat egyetlen gócban (szoliter) vagy szétszórtan (multiplex) van jelen. A sebészi beavatkozás csak akkor lehet eredményes, ha a szervezet más régióiban nincsenek áttétek. A műthető állapot eléréséhez gyógyszeres kezelésre (neoadjuváns terápia) kerülhet sor a tumor méretének csökkentése érdekében.
A rosszindulatú daganatok áttéteinek válogatott esetei besugárzással (radioterápia) is kezelhetők. A sugárkezelés növeli a kemoterápia hatékonyságát (radiokemoterápia), műtét előtt alkalmazva csökkenti a daganat méretét (neoadjuváns terápia), műtétet követően csökkenti a kiújulás esélyét és – amennyiben a teljes gyógyulás már nem elérhető – javítja az életminőséget (palliatív terápia).
Az áttétek megelőzése
Az áttétek megelőzésének hatékony módja az ún. adjuváns kemoterápia, vagyis a rosszindulatú daganat sebészi eltávolítását követően alkalmazott gyógyszeres kezelés, amely elpusztítja a szervezetben esetlegesen maradt daganatsejteket (mikrometasztázis), megakadályozva a rák kiújulását.
