Kiszelly Zoltán: Fontos, hogy a vajdasági magyarok minél többen menjenek el szavazni

MH/MTI
2023. december 14. csütörtök. 12:12

Kiszelly Zoltán a december 17-i előrehozott szerbiai választások kapcsán elmondta, a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) megvan arra az esélye, hogy továbbra is meghatározó politikai szereplő legyen Szerbiában, mivel az előrejelzések szerint Aleksandar Vucic pártja nem fog abszolút többséget szerezni, és a kormányzásban ismét koalíciós partner lehet az egyetlen magyar párt.

Amennyiben a magyarok nagy arányban mennek el szavazni, erős képviseletük lesz Belgrádban – jelentette ki a szakértő, hozzátéve: minden szavazat számít, mivel a VMSZ-nek a másfél évvel ezelőtti választásokon 65 szavazaton múlott a hatodik mandátum megszerzése. Kiemelte: a több mandátum erősebb tárgyalási pozíciót jelent a VMSZ számára.

Kiszelly Zoltán a VMSZ tartományi választásokon való szereplésének a fontosságára is felhívta a figyelmet. Mint mondta, a Vajdaságban egy tömbben él a magyarság, és erős regionális képviselettel élhetnek igazán a kisebbségi jogokkal. Ha regionális szinten erős a magyar érdekképviselet, az erősítheti az országos képviseletet is – tette hozzá.

Szerbia EU-csatlakozásának témájában a szakértő úgy vélekedett, hogy Szerbiának vannak még teljesítendő „házi feladatai”, de a magyar kormány támogatja Szerbia felvételét az unióba. Hozzátette: a Fidesz EP-listáján korábban is szerepelt már vajdasági magyar politikus, ami azt bizonyítja, hogy a vajdasági magyarság és az anyaország között még uniós szinten is jó a kapcsolat.

Pethő Attila, az M1 aktuális csatorna tudósítója Szabadkáról bejelentkezve elmondta, a VMSZ az elmúlt másfél hónapban 70 településen mintegy 350 kampányrendezvényt tartott, és számos célt tűzött ki, annak érdekében, hogy a vajdasági magyarok rájuk szavazzanak. Példaként említette az illegális bevándorlás elleni küzdelmet, az infrastrukturális projekteket, a vajdasági települések, a kulturális intézmények, a kórházak és a sportlétesítmények fejlesztését.

A műsorban Szabadkáról kapcsolták Pásztor Bálintot, a VMSZ megbízott elnökét, aki arra bíztatta a Magyarországon élő vajdasági magyarokat, hogy advent harmadik vasárnapján látogassanak haza, és szavazzanak az egyetlen magyar és vajdasági listára.

Azt mondta, a vajdasági magyar közösségnek a legfontosabb érdeke az, hogy erős érdekképviselettel rendelkezzen országos, valamint tartományi szinten is, Szerbiában jó koalíciós kapcsolatot alakítsanak ki és a magyar kormánnyal is megmaradjon a jó kapcsolat, amelynek köszönhetően olyan beruházásokat valósítottak meg, amely magyar és szerb szempontból is nagyon fontosak.

Elolvasom a cikket