Nem lesz opció a gyermekmentesség Oroszországban

„Ami az ideológiával kapcsolatos kérdéseket illeti, aktívan készítünk törvénytervezeteket a gyermekmentesség terjedésének megakadályozására; azokra az esetekre, amikor valaki azt mondja, hogy ma a nőknek, különösen a fiataloknak nem kell szülniük, meg tudunk lenni gyermek nélkül is. Nagyon sok ilyen, úgymond szélsőséges irányultságú ideológia van ma” – jelentette ki a szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórum keretében tartott panelbeszélgetésen Vukolov, amelynek címét magyarul leginkább úgy fordíthatnánk: Család: érték, nem veszteség.

A miniszterhelyettes leszögezte, hogy az indítványokat már előkészítették, és a szakértői közösséggel együtt fogják véglegesíteni. Szavai szerint olyan törvényhozási rendszert kell kiépíteni, amely a radikálisan individualista áramlatok ellen hat az Orosz Föderáció területén és azokban az országokban, „amelyek osztoznak Oroszország értékeiben”. „Ezeket a törvényeket ki kell dolgozni, az elfogadásukat elő kell mozdítani. És olyan eszközöknek kell lenniük, amelyek megvédik értékeinket. Ez a fő feladat” – hangsúlyozta.

Közben az Állami Duma alelnöke, Vladiszlav Davankov (Új emberek) kérvényt küldött Anton Sziluanov pénzügyminiszternek, amelyben javasolja a házassági regisztrációs díj eltörlését.

„Az Orosz Föderáció kormányának rendelete szerint a családi életmód értékének növelésével, a családi kapcsolatok és a családi nevelés szellemi és erkölcsi hagyományainak megőrzésével kapcsolatos probléma megoldása magában foglalja a hagyományos családi értékek népszerűsítését, amelyek hozzájárulnak a házasság és a családi életmód presztízsének erősítéséhez. Ebben a tekintetben szükségesnek tartom a házasság állami nyilvántartásba vételére vonatkozó állami illeték összegének csökkentését 350 rubelről nulla rubelre” – írta a levélben.

Ezzel együtt emlékeztetett azokra a sajtóhírekre, amelyek szerint az Orosz Föderáció kormányának az adórendszer javításáról szóló törvényjavaslatának második olvasatára vonatkozó módosítástervezete 650 rubelről ötezer rubelre növelné a válás díját. Davankov úgy véli, hogy bár a házassági anyakönyvi díj nem jelent komolyabb pénzügyi terhet, eltörlése és a válás díjának együttes megemelése a házasság intézményének fontosságát és támogatását szimbolizálná.

Elolvasom a cikket