Hamász-terroristákat fogtak el Németországban

Németországban és Hollandiában a Hamász terrorszervezet összesen négy feltételezett tagját tartóztatták le, akik állítólag merényleteket terveztek. A karlsruhei szövetségi ügyészség csütörtöki közlése szerint három letartóztatás Berlinben, egy pedig Rotterdamban történt. A tájékoztatás szerint a letartóztatottak közül hárman egy korábban létrehozott, fegyvereket tartalmazó föld alatti raktárat kerestek – közölte a Frankfurter Allgemeine Zeitung (F.A.Z.), hozzátéve: a fegyvereket Berlinbe akarták vinni és zsidó intézmények elleni esetleges támadásokra készenlétben tartani.

Berlinben egy egyiptomi állampolgárt, egy hollandot és egy libanoni születésű férfit tartóztattak le. Rotterdamban pedig egy 1967-ben Libanonban született férfit vettek őrizetbe, de ő valószínűleg szabadlábon védekezhet majd, mivel „csak” segített a többieknek.

A gyanúsítottak állítólag szoros kapcsolatban álltak a Hamász katonai szárnyának vezetőivel. Az egyik berlini lakhelyű vádlott legkésőbb 2023 tavaszától kezdve részt vett a Hamász megbízásából egy föld alatti fegyverraktár felkutatásában Európában, amelyet a szervezet korábban ott létesített. Az erre vonatkozó utasításokat a Hamász libanoni vezetőitől kapta.

A három, Berlinben élő férfi októberben többször is Berlinből utazott a fegyverek felkutatására. A rotterdami férfi pedig támogatta őket.

Biztonsági körökből származó információk szerint a férfiak tevékenysége nem kapcsolódik közvetlenül a Hamász október 7-i izraeli támadásához. A négy férfi tavaly nyáron került a hatóságok látókörébe.

Ha beigazolódik a gyanú, hogy a férfiak a Hamász tagjaiként európai zsidó intézmények elleni támadásokat terveztek, akkor ez lenne az első ilyen eset. Az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint eddig Németország a Hamász-tagok számára visszavonulási hely volt, ahol legfeljebb propagandát próbáltak terjeszteni és adományokat gyűjteni. Ennek megakadályozása érdekében 2002-ben és 2005-ben két Hamászhoz kötődő szervezetet is betiltottak.

Az október 7-i terrortámadás óta egyre nagyobb a félelem, hogy Németországban is lehetnek támadások. Nancy Faeser (SPD) szövetségi belügyminiszter csak november elején rendelte el a Hamász tevékenységének betiltását. Faeser a palesztin hálózat, a Samidoun németországi fiókját is betiltotta.

Elolvasom a cikket