Digitális fűzfapoéta – avagy a Mesterséges Ostobaság. Eredetileg ezt a címet adtam volna az alábbi esszének, amelyben a mesterséges intelligencia (MI, angol rövidítésével AI) „költői” képességeit ismét kritika tárgyává teszem. Hosszú lenne fölsorolni, mi késztetett több mint egy év elteltével az MI által írt „versek” témájának újraidézéséhez, de bizonyára szerepe volt ebben a legrosszabb emlékű diktatúrák személyi kultuszára emlékeztető „himnusznak”, amelyet a robot írt a megadott kulcsszavakkal az új politikai jelenség báblényszerű megtestesítőjéhez. Ezért legkevésbé a gép hibáztatható, és az okok feltárása külön tanulmányt igényelne, benne például azzal az összefüggéssel, hogy az MI performanciája (erről még lesz szó) kórképet ad a sematizált gondolkodásról és az általános szövegkultúráról is.
A robotvers témáját három alkalommal érintettem, tanulságai beépültek az időközben megjelent monográfiába (Alkotói attitűdök a magyar irodalomban). A korunk irodalma kurzus szemináriumi anyaga lett a ChatGPT generálta szövegek kritikai vizsgálata is. Ahelyett, hogy a „robotizált együttműködést” a kizárást eredményező saját szellemi termékként kezelné a hallgató, egyrészt ki kell javítani az alkalmazás tárgyi tévedéseit és természetesnek vélt hamis állításait, illetve föl kell fedezni lopásait. Ehhez ugyan szükség van széles körű olvasottságra, kritikai és asszociatív gondolkodásra, szövegalkotó képességre, stílusérzékenységre, a generált szöveg felismeréséhez a sémák és variációs formáik, a nyelvi fordulatok automatizmusának ismeretére, mert a gép igyekszik a hétköznapi praxishoz alkalmazkodni. Egyetértek Noam Chomsky úgy is egyszerűsíthető véleményével, hogy a ChatGPT nem más, mint „lopógép”, bővebben kifejtve pedig – amit alább vázlatosan megteszek – mesterséges intelligencia helyett inkább mesterséges butaságról beszélnék.
Chomsky volt a generatív nyelvészet megalkotója, amely a természetes nyelvek szerkezetét és szabályrendszerét vizsgálja, viszont a pragmatikai, szemantikai vagy a diskurzusra vonatkozó aspektusokat nem tudja ennek szerves részeként kezelni, ezért az AI a statisztikai nyelvészet, a matematika, vele a neurális hálózatok algoritmusait is alkalmazza. Nem feltétlenül a generatív grammatika szabályait, hanem a statisztikai mintázatokat és valószínűségeket. A Chomsky alapfogalmai közé tartozó kompetenciának (a nyelvi szerkezet megértéséhez és előállításához szükséges tudásnak) és performanciának (annak a folyamatnak, ahogy ez a tudás valós helyzetekben alkalmazható) a mesterséges nyelvi modellben is szerepe van: utánozza a természetes nyelvek kompetenciáját és performanciáját. Ehhez nagy mennyiségű nyelvi adatot használ, azokat statisztikai módszerekkel elemzi, mintázatokat keres bennük. Képes megjósolni a legvalószínűbb szavakat és mondatokat adott kontextusban, és ezt a „tudást” valós feladatokra vetíti.
Chomsky és két társa vendégesszéje 2023 márciusában jelent meg a The New York Timesban a ChatGPT hamis ígéreteiről (The False Promise of ChatGPT), s ebből egy részlet a hazai közösségi oldalakon is terjed. Chomsky szerint az emberi elme nem „mintaegyeztetésre szolgáló, statisztikai motor”, nem a modellek összeillesztésével foglalkozik, nincs túlterhelve kifejezhetetlen nagyságú adathalmazzal, nem a legvalószínűbb válasz megfogalmazására tervezték. Épp ellenkezőleg: az emberi elme meglepően hatékony, sőt elegáns rendszer, kis mennyiségű információval dolgozik, nem adatpontokat kapcsol össze, hanem magyarázatot igyekszik alkotni. „Ne nevezzük »mesterséges intelligenciának« – írja Chomsky –, hanem nevezzük annak, ami, és amit csinál – plágiumszoftvernek, mert nem hoz létre semmit, csak létező művészek már létező műveit másolja, és éppen csak annyira módosítja őket, hogy elkerülje a szerzői jogi törvényeket.” (Chomsky december 7-én lesz 96 éves, néhány napja halálhírét keltették, de kiderült, hogy hazaengedték a kórházból, otthon ápolják. – Ha a mesterséges intelligenciának lennének érzelmei, például öröme vagy bosszúvágya, nem volna kizárható, hogy az küldte szét a hírt a szerkesztőségeknek.)
Térjünk vissza arra, hogy „milyen költő”, s beszélhetünk-e egyáltalán „intelligenciáról”! – Chomsky szerint „plágiumszoftver”, s ami a kreativitását és tanulékonyságát illeti, az amerikai nyelvész és filozófus által idézett Borges szellemében ez egyszerre komikus és tragikus (avagy: veszedelmes és ígéretes korszakban élni annyi, mint tragédiát és komédiát egyaránt megtapasztalni, önmagunk és a világ megértésében „a kinyilatkoztatás küszöbén”). Rendszeresen íratok verset a ChatGPT 3.5 alkalmazással, de föl kellett hagynom a reménnyel, hogy a „mesterséges intelligencia” bármit is megértene, javításaimat és tanácsaimat nem veszi figyelembe. Udvariassága példás, igen tisztelettudóan áll elő a következő rossz megoldással. Egy rövidebb és egy hosszabb példát ismertetek.
Weöres Sándor stílusában kértem verset a „csillag, hold, madár, kút, játék” szavakra. A költő stílusát úgy értelmezte, hogy szerepelt benne Weöres neve, aztán hiányoltam a zeneiséget, a ritmust és a rímet. A gépnek nincs poétikai érzékenysége, úgy tűnik, tudása sincs, igyekezetének „mókás” eredménye lett. Bár majdnem átmegy a szűrőn e sor, hogy „kút mélyéből fakad a bűvös zene”, továbbra sem a robotköltőtől féltem poézisünk jövőjét, ha ilyen megoldást kapunk: „Játék a sors, mint rímek közt a játékos szó. / Szívünk dobog, mint ritmus az élet koncertjén. / Álmodik az éj, zongorahangok csendülnek, / Weöres varázsa szól a vers dallamában.” – Csak nehogy antológia legyen belőle!
A magyaros versritmushoz, az ütemezéshez szükséges szótagszámokkal már korábban is meggyűlt a baja, képtelen volt eltalálni a soronként (mondjuk) nyolc szótagot, nála a nyolc lehetett tizenegy vagy kilenc és tizenkettő is, a kért keresztrím helyett páros rímeket írt, feltéve, ha egyáltalán összecsengtek a sorvégek. Mindez azért kell, mert létezik költői mesterség, s azt gondolná az ember, hogy a szabályokat egy gép is meg tudja tanulni. Legutóbb tehát azzal kezdtük a kurzust, hogy a szótag meghatározását kértem a géptől. A válasza mindaddig korrekt volt, míg a példához nem értünk. Azt felelte, hogy a „macska” szóban három szótag van: „mac-ska”.
Tisztáztuk, hogy ez kétszeresen is elégtelen, újabb magyarázat következett a „bánatos” szóval, aztán kértem egy négysoros, keresztrímes, soronként nyolc szótagos verset a bánatos macskáról. Ahány javítás, úgy lett a produkció egyre szörnyűbb, végül eltalálta ugyan a szótagszámokat, a rímekkel való kapcsolatot viszont teljesen elveszítette. Chomsky fent idézett esszéje szerint az MI „hasznos lehet például számítógépes programozásban vagy rímek felkínálásában »könnyű« versekhez”, ám a kísérlet ezt sem támasztotta alá. Lássuk a végeredményt: „A bánatos kis macska sír, / Kóborol ő az udvaron. / Szeme könnyben úszik, nehéz, / Vigaszt várva búslakodik.”
Weöres Sándort csak nem hagytam feledésbe merülni, már csak azért sem, mert az MI „emlékezetében” ott kell lennie a beszélgetés előzményeinek. Nyolc szótagos, keresztrímes négysorost kértem a bánatos macskáról Weöres stílusában. Íme a legkevésbé komikus verzió – elgondolható, milyen lett a többi: „Bánatos kis macska, sírsz-e, / udvaron bolyongsz éjjel-nappal? / Szemed könnyes, fáj-e a lelked, / vigaszt keresel hűséged által.” Nem voltam olyan udvarias, mint a robot, szembesítettem azzal, hogy nem is intelligencia. Erre valamelyik lexikonból meghatározta az intelligencia fogalmát, aztán „beszélgetésünk” végén belátta, hogy nem rendelkezik önálló, tudatos gondolkodással vagy érzelmekkel. Számonkértem rajta a költői képességeket is, mire így búcsúzott el: „Bár nem vagyok képes alkotni vagy értelmezni az irodalmat vagy költészetet emberi értelemben, mindig itt vagyok, hogy segítsek más témákban, vagy válaszoljak más kérdésekre.”
A szerző irodalomtörténész
