A PLOS One című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a hajó valószínűleg korábban süllyedt el, mint azt a tudósok eddig gondolták, nagy valószínűséggel valamikor i. e. 286 és 272 között.
A felfedezés a hajóból származó, újonnan megtisztított famintáknak, valamint egy gally, egy állati csont és egy ősi mandulaláda által szolgáltatott nyomoknak köszönhetően született meg.
A Kyrenia hajóroncsot nagyrészt ép hajótesttel találták meg
A Kyrenia történeti örökséggel rendelkezik, mivel 1965-ben találták meg az első nagy görög hellenisztikus korabeli hajót, amelynek a hajóteste nagyrészt épségben maradt fenn. A hajót 1967–69 között a rakományával együtt – amely több száz kerámiaedényt tartalmazott – feltárták, majd a helyszínen kívül újra összerakták, és tudományosan tanulmányozták.
„Kyrenia volt az egyik első felfedezés, amikor felismerték, hogy a klasszikus világ ilyen gazdag bizonyítékai több mint 2000 évvel később is nagyrészt épségben megtalálhatók a tengerfenéken” – mondta Stuart Manning, a kutatás vezető szerzője, a Cornell Egyetem klasszikus régészprofesszora.
„Mérföldkőnek számított a gondolat, hogy valóban lemerülhetünk, ásatásokat végezhetünk, és felszínre hozhatunk egy klasszikus korabeli hajót, és így közvetlenül felfedezhetjük ezt a régmúlt világot. A hajóroncsok egyedülálló időkapszulák.”
Az elmúlt hat évtizedben a Kyrenia kulcsfontosságú betekintést nyújtott a régészeknek és a történészeknek az ókori hajótechnológia, az építési gyakorlatok és a tengeri kereskedelem fejlődésébe.
Eddig nem kevesebb, mint három Kyrenia-másolatot készítettek és bocsátottak vízre, és ezek a rekonstrukciók jelentős információkat szolgáltattak az ókori hajókról és azok hajózási teljesítményéről.
A Kyrenia származásának és elsüllyedésének pontos dátumának idővonala azonban mindig is homályos volt. A hajó keltezésére tett, kezdeti erőfeszítések a megtalált leleteken, például a fedélzeten lévő kerámián és egy néhány érmén alapultak, amely a kutatókat kezdetben arra a becslésre vezette, hogy a hajót a Kr. e. 300-as évek végén építették, és akkortájt süllyedt el.
„A klasszikus szövegek és a kikötői lelőhelyeken talált leletek már akkor is azt mondták, hogy ez a korszak jelentős volt a széles körű tengeri kereskedelem és az egész Földközi-tenger térségében fennálló kapcsolatok szempontjából – ez a globalizáció korai időszaka” – mondta Manning. „De a Kyrenia hajó felfedezése, amely alig 15 méter hosszú, valószínűleg négyfős legénységgel, drámai módon tette mindezt nagyon közvetlenné és valóságossá. Kulcsfontosságú betekintést nyújtott a Földközi-tengeren a görög és a késő antik idők közötti évezred eleji intenzív tengeri tevékenység gyakorlati megvalósításába.”
A legnagyobb akadály
A Kyrenia pontos datálása szempontjából a legnagyobb akadályt a polietilén-glikol (PEG) jelentette. A régészek és a konzervátorok gyakran alkalmazták a kőolajalapú vegyületet a vízzel elázott fára, hogy megakadályozzák annak bomlását, miután kiemelték az óceán oxigénmentes környezetéből.
„Eltávolítottuk a PEG-et a fáról, radiokarbonos kormeghatározást végeztünk, és kimutattuk, hogy minden esetben a valódi (ismert) kornak megfelelő radiokarbonos kort kaptunk” – mondta Manning.
A dátumok azt mutatták, hogy a legfrissebb fennmaradt évgyűrűk ezekből a fákból a Kr. e. 4. század közepén-későbbi időszakában nőttek. Mivel a minták nem tartalmaztak kérget, a kutatók nem tudták meghatározni az eredeti fák kivágásának pontos dátumát, de azt meg tudták mondani, hogy a dátum valószínűleg körülbelül i. e. 355–291 utánra tehető.
A kutatók a Kyrenia eredeti ásatási csapatával együttműködve megvizsgálták a különböző leleteket, köztük a kerámiákat és az érméket, különös tekintettel a szerves anyagokra, köztük egy astragaloszra (egy juh- vagy kecskebokacsont, amelyet egykor számos ókori kultúrában játékokra és jóslási rituálékra használtak) és a néhány nagy amforában, azaz kerámiaedényben talált, több ezer friss zöld mandulára. Ezek a „rövid életű” mintaanyagok segítettek meghatározni a hajó utolsó útjának időpontját.
A csapat a faminták dendrokronológiájával kombinált statisztikai modellezést alkalmazott, hogy a korábbi erőfeszítéseknél sokkal pontosabb kormeghatározási szintet érjen el.
A modellezés az utolsó út legvalószínűbb dátummeghatározási tartományát a Kr. e. 305–271 (95,4 százalékos valószínűséggel) és a Kr. e. 286–272 (68,3 százalékos valószínűséggel) időszak közé tette – ez több évvel későbbi, mint a jelenlegi becslések.
