2023. december 15. péntek. 7:28
A fene nagy magyar diktatúrában a balliberális ellenzék még a spanyolviaszt sem tudja feltalálni. Eszelősen ragaszkodnak a már ezerszer eredménytelen módszereikhez. Nincs is ebben semmi újdonság, mióta világ a világ, az emberek alapvetően kétféle formában léteznek: rombolnak vagy teremtenek. Az egyre gyakoribb és egyre hosszúkásabb, leginkább az ellenzéki médiumokban megszokott álelemzéstől eltekintünk. Leginkább azért, mert a kutyát sem érdekelné. A véleményszabadság meg szerintünk úgy van jól itt, ahogy van. Ahol egyébként annyi hülyeséget összehordhatnak a baloldali megmondók, mint nálunk, ott nem lehet másról szó, mint a már-már féktelen és fékezhetetlen sajtó- és véleményszabadságról.
Idézzünk fel néhány emlékezetes mozzanatot a közelmúlt balrombolói akcióiból. Megfúrták a budapesti világkiállítást. Ők még a ma a politikában hasító izgága fiatalok szülei lehettek. Szabaddemokraták. Levelet írtak a délszláv háború idején a háború felelősének. Azt még ők sem tudták, hogy ez ki is lehet, pontos címzés nélkül dobálták be a postaládákba lapjaikat. Ez akár önromboló műveletnek is minősíthető, hiszen ennél céltalanabb és ostobább megmozdulást ritkán látni. A 2002-2010 közötti időszakban aztán hatalomra jutván rendesen beleálltak a pusztításba: lett országkiárusítás, nyugdíjelvétel, vizitdíj, iskolák és kórházak bezárása, szemkilövetés és hazugságok reggel, délben meg este.
A konzervatív erők hatalomra kerülése után a korábbi években erősen lapító balliberális alakok és szervezeteik ott folytatták a rombolást, ahol abbahagyták. Jött a budapesti olimpia megfúrása. Idióta tüntetések, az utóbbi években leginkább oktatási ügyekben. Mostanában a nemzeti konzultáció áll erős támadás alatt. Színre léptek a rombolásszakma ipari tanulói. Még parlamenti pártjuk is van nekik, a Momentum, sőt, európai parlamenti képviselőik, akiknek semmi nem drága, amivel Magyarországnak árthatnak. Amikor néhány száz felhergelt középiskolás szivárványszínű zászlók vagy korábban soha nem látott módon trágár táblák alatt vonul szitkokat skandálva és követel – mit is? – állítólag minőséget, de leginkább szabadságot, testvériséget, egyenlőséget. És ezzel helyben is vagyunk, a rombolás suhancai és süldő lányai lényegükből adódóan nem is tehetnek mást, mint majmolják a jakobinusokat, a Lenin-fiúkat, a Kádár-kolbászok mögül kikandikáló ifjúgárdistákat és az országot megrontó szabaddemokratákat.
A nemzeti konzultációt támadók különítményeiben bérelt helyük van korunk hőseinek, a dadogó, ostoba és nagypofájú kamaszoknak. A Thunberg-lány magyar követőinek. Beültetik a kamerák elé két címerlibuskájukat, Pankotai Lilit és Nagy Blankát. Ők aztán teli szájjal osztják az észt. Pontosan tudják, legalábbis ők úgy hiszik, hogy a világban mi, merre, hány méter. Nem számít, hogy szinte felfoghatatlan mértékű butaságukat is elénk fújja indulatuk. Okoskodnak, verbális macskakörmöket karmolnak finomkodva a levegőbe, elhúzzák szájukat, és keverik a szezont a fazonnal. Nagy Blanka például következetesen preferenciát mond referencia helyett. Mert ez egy olyan rossz ország, hogy hiába vannak neki kitűnő preferenciái, nem kap munkát. Ja. Én sem alkalmaznám, hozzon bár akármilyen referenciákat.
Így állunk tehát a rombolásügyi ipari tanulókkal és mestereikkel. A világrontó szakma magyar képviselőinek hát persze, hogy nem tetszik a nemzeti konzultáció. És mit tudnak tenni ellene? Érvek híján összelopkodják, áthúzgálják és begyűjtik a szerintük haszontalan kérdőíveket. Nem tesznek mást, mint a lényegük. Rombolnak.
A szerző író
