Nógrádi György: Realitás, hogy Orbán Viktoréké lesz majd a legnagyobb jobboldali pártcsalád az EU-ban

Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő a Hír TV Napindító című hétfői műsorában a francia választásról, az Orbán Viktor és szövetségesei által látrehozott EP-frakció esélyeiről és az amerikai választásról is beszélt.

A biztonságpolitikai szakértő kérdésre válaszolva a műsorban például rámutatott: az Európai választók 25 százaléka szavazott a Néppárttól jobbra lévő erőkre.”

Mint kifejtette: már Salvini is támogatja Orbán Viktor és szövetségeseinek kezdeményezését az új EP-frakcióra, de a szerződést aláíró osztrák Szabadság Párt is toronymagasan vezet a választások előtt.

Mint Nógrádi György fogalmazott: már látszik, hogy a francia politika, és az AfD is figyel erre. „Amit Orbán Viktor mondott, hogy ez a legnagyobb jobboldali pártcsalád lehet az Európai Unióban, ez ma realitás. Meglátjuk, hogy mi lesz.”

A szakértő a francia választásokról is elmondta véleményét, mint fogalmazott:

„Macron leszerepelt. A választók gyakorlatilag megvonták a bizalmat Macron pártjától. Ebből az következik, hogy a második fordulóban nagyon óvatosnak kell lenniük Le Penéknek.”

Nógrádi György szerint „Ha Le Pen győzni tud, akkor a francia politika új irányt vesz. Óriási lehetősége van annak, hogy Macron meggyengüljön és ténylegesen Le Pen kormányzati szerepet kapjon. De ez még egy hét. Akkor leszünk okosabbak” – summázta Nógrádi

A biztonságpolitikai szakértő egy másik kérdésre válaszolva annak kapcsán is kifejtette véleményét, hogy a New York Times Trump és Biden vitáját követően utóbbit felszólította, hogy lépjen vissza. Mint Nógrádi György az amerikai elnök kapcsán fogalmazott: Joe Bident „azért indítják újra, mert tökéletesen kézben tartható”.

A biztonságpolitikai szakértő szerint ráadásul „az emberiség Biden választásával egy rendkívül komoly végveszélybe kerül. Zárójel: a helyettese, Kamala Harris is tökéletesen alkalmatlan. Tehát egy fura világ van.”

De rámutatott arra is: Zelenszkij máris tiltakozott amiatt, hogy Trump 24 órán belül véget vetne az orosz-ukrán háborúnak. Mint a szakértő ennek kapcsán fogalmazott: „persze, mert attól kezdve nem kap több pénzt, attól kezdve nem ő játssza a primadonna szerepét a világban, mert elnézést, attól kezdve nem tud annyit lopni, mint amennyit lop” – húzta alá.

„Az Egyesült Államok szégyene, hogy nem tud kiállítani egy normális elnökjelöltet, mikor az USA tele van 40-50 éves, tehetséges” emberekkel – tette hozzá Nógrádi György.

Elolvasom a cikket