– A francia választások történetében sokadszor fordul elő, hogy a Nemzeti Tömörülés kapja a legtöbb szavazatot, ám végül mégis más pártok lesznek a választás igazi győztesei.
– Franciaországban ennek hagyománya van. Az V. köztársaságot 1958-ban Charles de Gaulle a szélsőségek ellen hozta létre, amikor még a szélsőjobboldali második világháborús múlt élénken élt az emberekben. A mérsékelt jobb- és baloldal, a szocialista és a köztársaságpárti váltógazdaság volt mindig is jellemző a francia belpolitikai életre. Ezzel párhuzamosan a Jean-Marie Le Pen és társai által 1972-ben, akkor még Nemzet Front néven alapított párt fokozatosan, minden egyes választáson erősít egy kicsit az eredményén, ezt láthattuk most is.
– A Nemzeti Tömörülést folyamatosan szélsőjobboldali pártként emlegetik. Azt a szervezetet, amely mögött az összes választók több mint egyharmada áll, lehet szélsőségesnek nevezni?
– A francia Államtanács sorolja be a pártokat, és a Nemzeti Tömörülés a szélsőjobb cédulát kapta, amelyet a párt ugyan visszautasít, de a besorolás ellen nem sokat tehet. Ugyanakkor a Jean-Luc Mélenchon nevével fémjelzett, baloldali pártot nem sorolták a szélsőbaloldaliak közé, bár lényegében az egykori kommunista párt szerepét vette át populista nézeteivel, amelyeket sok mérsékelt baloldali politikus sem tud felvállalni, többek között antiszemita kirohanásait, Hamász-támogató megnyilvánulásait.
– Egy demokratikusnak tartott rendszerben hogyan következhet be, hogy a legtöbb szavazatot kapó párt csak a harmadik lesz a képviselők összlétszámát tekintve?
– A francia választói rendszer sajátossága, hogy hiába kapott a Nemzeti Tömörülés mintegy tízmillió voksot a második fordulóban is, amely a teljes szavazatszám 35-36 százalékát jelenti, és mindenki másra ennél kevesebben szavaztak, a mandátumok számában ez nem köszön vissza. Ezt az ellentmondást Franciaországban is érzékelik. Emmanuel Macron a legutóbbi köztársasági elnöki kampányában is megígérte, hogy ezt a többségi kétfordulós választói rendszert egy arányos rendszerré változtatja át, ám nem történt semmi.
– Mi várható az eredmények tükrében Franciaországban, hiszen egy háromosztatú parlament jött létre, ahol nagyon nehéz lesz többséget kialakítani.
– Már a két forduló között is felvetődött, hogy az ország kormányozhatatlanná válhat, és ez továbbra sem hárult el, sőt azzal, hogy három, majdnem azonos létszámú blokk alakult ki, nőtt is ennek a veszélye.
– Hogyan kerülhetik el a káoszt?
– Annyira nem egyértelmű a helyzet, hogy hat vagy hét különböző forgatókönyv is létezik. Gabriel Attal kormányfő ugyan benyújtotta a lemondását, de ezt Macron nem fogadta el, amelyhez joga van, volt már erre precedens is. Mondhatjuk, hogy az elnök a Nemzetgyűlés feloszlatásával kibiztosította a kézigránátot, ám most stabilitást szeretne, legalább az olimpiai játékok idejére. Attal így egy átmeneti kormány élén marad, bár ezt a július 18-án megalakuló Nemzetgyűlés egy bizalmatlansági indítvánnyal megtámadhatja.
– A folytatásban mi következhet?
– A legnagyobb esélye egy szakértői kormánynak van, amelyre az V. Köztársaság történetében nincs precedens, inkább Olaszországban láttunk hasonlót, ahol legutóbb Mario Draghi három évvel ezelőtt lett így miniszterelnök. Akkor megfigyelhettük, hogy egy ilyen megoldás kikövezheti az utat a szélsőségesebb politikát hirdető pártok előtt. Giorgia Meloni így jutott hatalomra, és az ő esete is mutatja, hogy akár előszobája is lehet a Nemzeti Tömörülésnek a következő nemzetgyűlési választásra, illetve a 2027-es köztársaságielnök-választásra.
– Milyen további lehetőségek merülnek fel?
– A széles koalíció ötlete is előkerült, de erre szintén nincs példa Franciaországban, ez inkább az északi országokra jellemző. Ez azért is tűnik kizártnak, mert egyik nagyobb tömb esetében sincs rá hajlandóság. A macronistákkal az együttműködést a bal- és jobboldal is visszautasítja. Itt érdemes kitérni arra, hogy De Gaulle és Jacques Chirac politikájának, a „bármit, csak a szélsőjobbal ne” elvnek a folytatása, hogy a folyamatosan gyengülő Köztársaság Párt sem hajlandó összefogni a Nemzeti Tömörüléssel, ám nagy kérdés, hogy ilyen választói támogatás mellett meddig tartható vissza Nemzeti Tömörülés áttörése.
