A szomszédunkban megjelenő skarlát tünetei

Magyar Tibor
2023. december 16. szombat. 17:39

A skarlát egy bakteriális fertőzés, amit az A csoportú Streptococcus baktériumok okoznak. A betegséget testszerte megjelenő vörös bőrkiütések jellemzik, amit általában torokfájás, láz kísér. Cseppfertőzéssel és testi kontaktussal terjed, előfordulása a téli hónapokban gyakoribb. Leginkább az 5–15 éves korosztályt érinti, régen komoly gyermekmegbetegedéseket okozott, ma már azonban, az antibiotikumos kezelésnek köszönhetően, nem számít súlyos betegségnek. Kezeletlen esetben viszont súlyos, főként a szívet és a vesét érintő szövődmények alakulhatnak ki.

A betegség torokfájással, nyelési nehezítettséggel, garatgyulladással kezdődik, amit láz kísér. A láz általában 38,3 °C, vagy annál magasabb. A nyaki és állkapocs alatti nyirokcsomók megnagyobbodhatnak, érzékennyé válhatnak. Nagyon jellegzetes tünet a skarlátvörös torok, az apró pontszerű vörös szájpadi bevérzések, a duzzadt nyelvcsap és a fehéres-sárgás lepedékkel borított mandulák. Jellemző továbbá az úgynevezett málnanyelv. Az elnevezés a piros, szemcsés felszínű nyelvre utal, amely a kiálló, fénylő ízlelőbimbók miatt alakul ki.

Az első tünetektől számított 1–4 nap után jelennek meg az élénkvörös, gombostűfejnyi bőrkiütések, amelyek először a nyakon jelennek meg, majd a törzsre, karokra, lábakra is átterjednek. A száj-áll háromszögben nem jellemzőek a kiütések. A száj körül a bőr sápadt, az arcon lázrózsa látható. Az is elképzelhető, hogy a bőrtünetek nagyon szegényesek, csak a lágyékhajlatban jelennek meg. A gyógyulást követő második héttől hámlás figyelhető meg.

Kezeletlen esetben a baktérium átterjedhet a mandulákra, a bőrre, a vesére, a vérbe, a tüdőre és a középfülre is.

Mivel a skarlát bakteriális fertőzés, ezért az általános higiénés szabályok betartásával terjedése megelőzhető. Fontos a rendszeres, alapos kézmosás, kézfertőtlenítés, valamint a köhögési/tüsszentési etikett betartása.

Ha gyermekének fáj a torka, magas láza van, állkapocs alatti és nyaki nyirokcsomói érzékenyek, duzzadtak, testét pedig vörös kiütések borítják, minél hamarabb forduljon gyermekháziorvosához. Amennyiben valaki megbetegszik, a kezelőorvos utasítása szerinti ideig ne menjen közösségbe. A skarlátot többször is el lehet kapni, mivel a Streptococcus baktérium több altípusa okozhatja, védőoltás jelenleg még nincs ellene.

Elolvasom a cikket