Tizenhárom napon át várja a látogatókat a kazincbarcikai Kolorfesztivál

MH/ MTI
2024. július 20. szombat. 16:49
Frissítve: 2024. július 20. 16:52

A várossá nyilvánításának hetvenedik évfordulóját ünneplő település fesztiválján az első, augusztus 8. és 10. közötti koncertnapokon a Csónakázó-tónál fellép Rúzsa Magdi, az Orosz Fanni és a Band, a Kowalsky meg a Vega, a miskolci Z!ENEMi, Manuel és T.Danny is.

Augusztus 14-én és 15-én az Experidance és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái adják elő a Fergeteges – Sissi legendája című táncelőadást a Csónakázó-tónál, ahol Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter A padlás című darabja is látható lesz a Pannon Várszínház előadásában – írták.

Augusztus 18-tól 20-ig a város főterén az Első Emelet, a több mint negyvenéves Bikini, az edelényi Császta Néptáncegyüttes, Horváth Tamás, a Fricska Táncegyüttes, valamint Korda György és Balázs Klári szórakoztatják majd a közönséget.

A zenei és táncos előadások mellett több más programmal is készülnek a szervezők, köztük a Galéria ’70 című kiállítással, gyerekeknek szóló kreatív, sportos és élményprogramokkal, utcazenével, extrémsport-bemutatókkal vagy Somodi-Hornyák Szilárd „művészeti szemszögű” kisvonatos városnézésével.

Mint írták, a fesztiválprogramokba a város térsége is bekapcsolódik, így Sajóivánkán a Körúti Színház Én és a kisöcsém című előadása lesz látható, míg az aggteleki Baradla-barlangban Varga Miklós és a Band életmű nagykoncertjén vehetnek részt az érdeklődők. Emellett Bánhorvátiba egy kamarazenei koncertre, míg a szuhakállói Kastélykertbe a TNT fellépésére mehetnek el a fesztiválozók.

Elolvasom a cikket