– Kik voltak az ön mesterei?
– Foky Ottóval 13 éves koromban találkoztam a bábjaiból nyílt kiállításon. Bejártam hozzá a műterembe, és közben elvégeztem a képzőművészeti szakközépiskolát, utána pedig a Képzőművészeti Főiskolát. Dargay Attila, Nepp József és más rajzfilmesek filmjeit akkoriban nem nagyon lehetett a tévében látni, és moziban is alig. Csak a Bem moziban meg a Híradó moziban vetítettek kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket, animációs filmeket. Ott szerettem bele az animációba.
– Bizonyára festőművész mesterei is voltak, hiszen a filmjeiben minden kocka önálló festmény is lehetne.
– Édesapám festőművész volt, én grafikusnak készültem, nem animációs rendezőnek. Azt sem tudtam, mi az. Csak tetszett az animáció, a rajzfilmek, a bábfilmek. Mozgott, hangja volt, végül is egy elvarázsolt világ, egy fantáziavilág volt, ami nekem tetszett. De előbb végig kellett járnom a grafikai és festészeti iskoláimat. A legalapvetőbb dolgokat meg kellett tanulni. Mind a két iskolában grafika szakot végeztem. A homok-animáció alapja a nagyon alapos rajztudás.
– Hogyan kezdődött az élő homokanimáció-korszak az életében? Úgy tudom, ilyen formában ezt ön csinálta a világon először.
– Igen. Majd ötven évre kell visszatekintenem, hogy felidézzem a kezdeteket. A Pannónia Filmstúdióban a bábműterembe kerültem. Ezt szerettem, de meg kellett tanulnom magát az animációt. Hiába végeztem grafikus-festőként, a filmgyártás egy külön világ. Meg kellet tanulni a kivitelezést, anyagismeretet, a trükköket, egyáltalán, hogy működik az egész. Sokan kérdezték tőlem, ha grafikus vagyok, miért nem rajzfilmes lettem. Engem alkotóként nem izgatott a rajzfilmnek ez a kétdimenziós, előre megrajzolt világa. Nagyon izgalmas rajzfilmeket készítettek más alkotók, de én a bábfilm stúdióba kerültem,mert engem a +D klasszikus animáció sokfélesége izgatott. Voltak képzőművészeti kiállításaim kétévenként, kaptam könyvillusztrációs lehetőségeket, rézkarcokat készítettem, folyamatosan dolgoztam, mint grafikus és képzőművész, de közben meg kellett élni, és a filmgyári munka erre alkalmas volt. Különösen amikor sorozatfilmeket készítettünk. Mert a fesztiválfilmek, ha díjat kaptak, az nagy siker volt, de a sorozatfilmekből lehetett megélni. Olyan gyurma-animácós filmeket készítettem, mint például a Csukás István forgatókönyvéből született Sebaj Tóbiás-sorozat. De először akkor dobtak be a mélyvízbe, amikor Foky Ottó és Csukás István Mirr-Murr és a Legkisebb ugrifüles című sorozatait vittük filmre. Ezeken tanultam meg a szakmát.
A Legkisebb Ugrifüles című sorozat készül a bábstúdióban
Fotó: Cakó Ferenc
A rajzfilmről rengeteg könyvet lehet találni, de a bábfilmről nem. Mert ahány film, mindhez máshogy kell hozzáállni. Tehát ha nézem Foky Ott Babfilmjét, egészen más, mint egy tárgymozgatás. Vagy egy papírkivágásos animáció. Ahogy a kamera alatt készül egy különleges báb- vagy gyurmafilm, ez nekem nagyon tetszett annak idején.
Visszatérve a kérdésére sokan csináltak por-animációt már korábban is. Például egy kanadai művésznő, Caroline Leaf, akivel nagyon jóban vagyok, a kisméretű rajzfilmes padon dolgozott. Az én ötletem, hogy homokkal nagy méretben lehet igazán látványos képeket készíteni. De ehhez a bábműterem kellett. Egyáltalán a 3D animációhoz műhelyháttérre van szükség.
Sokféle anyagot végig próbáltam: cukrot, prézlit, vasport. A homok, mivel átvilágítja a fény, ettől nagyon szép színe lesz. Ezt én 1méterszer 2 méteres üveglapon készítettem. Nagyon lényeges, hogy óriási méretben, mert így lehetett dobni a homokot, szinte festeni vele. Nincs olyan festészeti-rajzi szerszám, amivel ennyire gyorsan lehet dolgozni és ennyire kreatívan.
Ha nem tetszik, elsöpröm, újrarajzolom. Gyönyörű árnyalatokat lehet vele létrehozni. Arcra is, figurákra is, nagyon finom szórással látvány plasztikákat lehet fölvinni.
Ha ezt a két világot, az analóg rajzfilmet és bábfilmet szembeállítom, a régi analóg rajzfilmek úgy készültek, hogy elkészült a háttér, elkészültek a celleken a mozgások, és akkor vonultak be a kameraszobába. A bábfilm, a gyurma és a homok mind a kamera előtt, kamerafelvétel közben készül. Tehát rengeteg improvizálási lehetőség van munka közben. Ez egy nagyon lassú folyamat, van idő gondolkodni közben. El lehet vinni különböző fantáziajátékok irányába. Túl azon, hogy megtartom a forgatókönyv alapjait, nagyon jó irányba lehet elmenni például a homok-animációban. Olyat nem lehet megcsinálni, hogy megy az autó, vagy lépeget a figura, vagy megy a vonat, amit a rajzfilmekkel könnyen megy. A homok-animációban inkább álomszerű látványvilágot lehet létrehozni. Ez adja különlegességét.
– Kicsit olyan, mint a zenében a dzsessz?
– Kicsit olyan. Ebből fejlődött ki az élő homok-animáció, amivel aztán bejártam a világot. A pályám első felében a filmjeimet hívták meg a fesztiválokra, aztán mikor kitalálták a projektort, akkor rájöttem, hogy össze lehet kötni egy kamerával, és ki lehet vetíteni nagyban. Ez beleviszi a nézőket egy alkotási folyamatba.
– Nagyon nagy munka kitalálni az adott zenére azt a képi világot. A zene ritmusára begyakorolni a homokrajzolást. Nekem a szívem csücske, amikor nagyzenekarral lehet előadni. Bartók Fából faragott királyfi, Sztravinszkij Tűzmadár, Bizet Carmen: ezek nagyjából negyven perces előadások. Negyven percig egy helyben állni is elég nehéz. Különösen koncentrálva végigrajzolni a negyven percet. Elég nagy feladat.
Hosszú vezetett odáig, hogy előadóművészként színre lépjen, vagy a bábosság ehhez is megadta lendületet?
– Igen. A filmes dramaturgia, a tömör történetmesélés, a gyors rajzi változások, és hogy a világon mindenütt érthető legyen, amit előadok. Ez ugyanúgy feszültség, mint egy színész vagy egy zenész munkájában. Annyiban könnyebb, hogy nem kottából játszom. A közönség nem tudja, mi fog történni. Én észreveszem, ha tévedek, de a közönség nem. De nagyon precízen be kell tanulni. Egy félórás-háromnegyed órás darabot egy hét alatt tudok begyakorolni.
Készül az Ab Ovo című animációs film, amelyet Cannes-ban és Annecyban is rangos díjjal ismertek el 1988-ban
Fotó: Cakó Ferenc
– Ezek szerint könnyű volt színpadra állni?
– Először kisebb darabokat adtam elő. Sikerem lett, és a videó felkerült a netre. Elkezdtek hívni különböző külföldi fesztiválokra, bemutatókra, céges rendezvényekre. Volt, amikor húsz ember előtt léptem fel, de olyan is, amikor tízezer ember nézte a homok-animációmat egy stadionban. Van egy jó, technikához is nagyon értő menedzserem: Mundrucz Tamás, akivel együtt utaztunk a világban mindenfelé. Egyszerűnek tűnik a homok-animációs előadás, de technikaigényes.
– De mégis elterjedt műfaj lett. Kínába már zsűrizni is meghívták homok-animációs versenyre.
– A kínaiak az egyetlenek, akik elismerik, hogy ezt én találtam ki, és nagyon tisztelik ezt a homok-animációt. Még a pandémia előtt meghívtak Pekingbe az első élő homok-animációs verseny zsűri elnökének. Az ottani Pekingi Magyar Kulturális Intézet segített, tőlük kaptam tolmácsot is. Egy hetes fesztivál volt ötven résztvevővel. Ezt kellett végignéznem és zsűriznem. Talán még folytatása is lesz.
– Milyen színvonalú produkciókat látott?
– Néhányan jól rajzoltak, de a legtöbben nem voltak képzett rajzolók.
– Érte valamilyen meglepetés Kínában?
– Korábban sokszor mondták a barátaim, hogy miért nem viszem be az oktatásba a homok animációt, azt feleltem, nincs energiám arra, hogy a minisztériumban engedélyeket kérjek hozzá. Pekingben egy ottani hölgy mutatta a nagy mobiltelefonján, hogy negyven gyerek ül egy teremben, nagy világító tabletek előttük, és csinálják a homok-animációt.
– Mi kellene ahhoz, hogy valaki az ön szintjén művelje a műfajt?
– Meg kellene tanulni rajzolni, és utána foglalkozni homok-animációval. Mert a homoknak úgy van értelme, hogy valamilyen fantáziaszülemény jöjjön létre belőle. Valami költészet. És akkor válik olyanná, amitől a közösség érzelmileg is a magáénak érzi. Én is mindig próbálok olyan alkotásokat létrehozni, hogy Japántól Olaszországon keresztül Thaiföldig mindenki értse azt a gondolatsort, amit lerajzolok. Mindenkit érzelmileg érintsen meg.
Objektum doboz
– Újra megnéztem néhány animációs filmjét. Nagyon súlyos történeteket, és olyan szimbólumokat láttam, amelyek a világ minden táján ugyanazt jelentik. A szárnyas ember például, aki fel akar emelkedni, már éppen sikerülne is, de a többi lerántja, és a földhöz szögezi…
– Az animációs filmesek legjelentősebb fesztiválján Annecyban ez volt az első komoly díjam. Egy fiatal magyar animációs filmrendező Turai Balázs is nyert ott 2022-ben egy kristálydíjat. Olvastam a rövidhírt erről, és ott volt a szövegben, hogy ezt a kristálydíjat Cakó Ferencnek is sikerült megnyernie. Amikor 1988-ban kaptam kristálydíjat, az Ab Ovo című filmért, amely előtte már Cannes-ban is nyert, nem volt Annecyban egy olyan tolmács, aki elmondta volna, hogy amit megnyertem, az az animációs filmesek legjelentősebb fesztiváljának a legnagyobb díja. Így ez számomra két éve derült ki, 34 évvel később.
A másik komoly díjat, az Arany Medvét Berlinben 1995-ben a Hamu című filmért kaptam. Rengeteg fesztiválon szerepeltek, és lettek díjazottak a filmjeim.
– Hogyan születtek meg azok a történetek, amelyeket a filmjei elmesélnek?
– Fölülről jön valami ihlet, ötlet. Elég, ha meglátok valamit, ami megérint, és abból kibontakozik a forgatókönyv. Tanítottam is, hogy ha képes forgatókönyvet készít valaki, ne nagy rajzokat rajzoljon, mert akkor elvész az ötlet. Apró gyufaskatulya nagyságú rajzokat kell rajzolni gyorsan egymás után. Utána ki lehet bontani. Lehet már szépíteni. Van, hogy hónapokig semmi nincs, de aztán egy délután megszületik egy egész forgatókönyv alapja.
Az 50. Berlini Filmszemlén -versenyben
Fotó: Cakó Ferenc
– Akkor ez az egyik fontos dolog, amit tanít a diákjainak?
– Lépésről lépésre lehet haladni. Fontos, hogy mi tetszik a fiatalnak, aki animációs filmes szeretne lenni. A báb, a rajzfilm, vagy komputeres rajz? Mindegyiknek az az alapja, hogy találjon ki egy jó forgatókönyvet, rajzolja meg, és amikor már rajzilag megvan, vagy le van írva, utána kezdem kibontani kis rajzokkal. Amikor készül a film kamera előtt, még alakul, még gazdagodik az egész. Ha van egy féltenyérnyi rajz, de fölkerül egy nagy 1 méterszer 2 méteres üveglapra, rengeteg részlet lódul meg, egészen más irányokat vesz fel a látványban is.
– A Magna Cum Laude együttes Sirató című klipjéhez is készített homok-animációt.
– Igen, nagyon szerettem azt a munkát. De sokat dolgoztam a Kaláka együttessel, Szentpéteri Csillával is. Hámori Máté és Kocsár Balázs pedig felkértek, hogy Müpában nagyzenekari előadásokon is lépjek fel. Ott mutattam be homok-animációt Bartók Fából faragott királyfi, Sztravinszkij Tűzmadár című művére és Bizet Carmen című szvitjére nagy zenekarral, hatalmas felületre kivetítve. Fantasztikus érzés volt az előadások végén mindig felhangzó megkülömböztető taps-ováció, amely a rajzoknak szólt.
– Vannak új tervei?
– Mindig festek, és egyfolytában rajzolok. Tavaly is volt két kiállításom, idén az év elején is egy. A filmmel most nem „ gyűrődök”, mert nagyon sok vele a munka, és nem tudom másra bízni.
Történet sincs, amit nagyon el kellene mesélni
– Régi vágyam, hogy a magyar népballadákat dolgozzam fel áttűnéses technikával.
– És az erre az évre várt János Vitéz-albumáról mit lehet tudni?
– Másfél éve a marosvásárhelyi Ariel Színház kért a Petőfi 200 kapcsán, hogy a János Vitéz előadásukhoz háttérvetítésként készítsek animációt. Sok-sok rajzot készítettem, a kollégám pedig áttűnésekkel ezekből filmet alkotott.
Emlékeztetőnek a mobilommal fotóztam a színpadi viseletet. Amikor lement az előadás, akkor jutott eszembe, hogy készíthetnék a rajzokból egy könyvet. A filmbeli grafikákon kívül még 38 született, ezek is bekerültek az albumba, amely hamarosan megjelenik az Equibrilyum kiadó gondozásában.
– Ön idén márciusban Kossuth-díjat kapott. Hogyan fogadta?
– Nagyon megtisztelő volt, és nagyon örültem neki, azért is, mert 73 évesen úgy érzem, hogy még inspirálni tud egy ilyen jelentős állami elismerés.
Az interjú megjelenését a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.