A győri ütközet után, amikor az osztrák fővezér, Haynau táborszernagy seregével a Rábán túli területekről kiszorította a magyar csapatokat, Budán ismételten összeült haditanács, és Dembiński tábornok javaslatára a szegedi csapatösszevonásról döntött. Ez katonailag ugyan teljesen észszerűtlen volt, hiszen egy pontra vonzotta az összes ellenséges erőt. Egyetlen előnyének nevezhetjük, hogy Szegedről a Bánságon keresztül semleges irányba könnyebben lehetett elhagyni az országot, mint Komáromból.
– A döntést követően Görgei Artúr azt mondja, hogy néhány napra szüksége van a serege összefogásához, ám Haynau csapatai július 2-án már megtámadják a komáromi sáncrendszert. Igazából nem a sáncok elfoglalására törekednek, csupán azok mögé akarják beűzni a magyarokat. Elég katasztrofálisan indul az összecsapás, de Görgei észreveszi, hogy a császáriak elkezdenek visszavonulni, viszont a Schlick-féle első hadtest elszakad a többiektől, és megpróbál áttörni a vonalán, illetve rávenni a császáriakat, hogy feladják Ószőnyt, amerre az elvonulást tervezi Buda irányába. Ez végül sikerül, de közben Görgei súlyos fejsebet kap – fogalmaz Hermann Róbert.
Görgei Artúr megsebesülése
A szokásokra fittyet hányt Görgei, mert nem az a típusú fővezér volt, aki a távolból figyelte a küzdelmet, hogy átlássa a harc kimenetelét, hanem személyes példamutatással gyakorta az élen járt, ahogy azt Than Mór vízfestményei is ábrázolták.
– Görgei szeretett a golyózáporban „megfürödni”. Azt a lovasrohamot, amellyel majdnem áttöri a császári balszárny vonalát, személyesen vezeti, és nagy valószínűséggel egy orosz gránátszilánk hasítja fel a koponyáját. A korábbi irodalomban úgy szerepelt, hogy egészen az agyvelőig, amely nem valószínű, de így is elég súlyos a sebe, napokra elveszíti az eszméletét, csak július 4-én tér magához. Az életveszélyes sérülése ellenére még végigvezényli az összecsapást, és csak utána mondja fel a fizikuma egy időre a szolgálatot. Ez annyira súlyos, hogy az orvosok szerint a legtöbb ember belehalna, de ha túl is éli, akkor is epileptikus következmények lépnének fel. Ehhez képest a fővezér néhány nap után már maga irányít.
– A szegedi összpontosítás megvalósítása érdekében július 11-én megpróbálja a sereg áttörni az osztrákok vonalát Ácsnál. Mivel Görgei még mindig nincs megfelelő állapotban, ezért az áttörést Klapka György tábornok vezényli. A császári túlerő visszaveri a kísérletet, amelybe Klapka határozatlansága is közrejátszik, és ha a fővezérről érzik a beosztottak, hogy annyira nem erőlteti a tervet, akkor ők is kevésbé agilisek. Persze vannak, akik a végsőkig küzdenek, a legnehezebb feladatot kapó Poeltenberg sokáig kitart, és utoljára hagyja el a csatateret.
A küzdelem hevességét jól jelzi, hogy ez volt az egész szabadságharc egyik legvéresebb csatája, az osztrákok több mint 800 embert vesztenek, míg a magyar sereg csaknem 1500 főt.
– Az áttörés visszaverése után Görgei úgy dönt, hogy a Duna bal partján indulnak meg, és a Duna–Tisza közén keresztül közelítik meg Szegedet. Július 15-én érkeznek Vác környékére, ahol orosz csapatokba ütköznek, mert addigra már az orosz fősereg is eléri ezt a térséget. Vácról ugyan kiverik az oroszokat, ám a felderítés jelzi, hogy itt bizony az orosz fősereg elállja az utat Szeged felé. Két lehetőség van, vagy addig rohamoznak, amíg elfogynak, vagy visszamennek Komáromba, és süsse meg az a szegedi összpontosítást, aki kitalálta.
Görgei egy harmadik, de roppant kockázatos megoldás mellett döntött.
– Elvonul a sereg észak felé, és az a cél, hogy az oroszok hadműveleti és hadtápvonala felé haladva a hátuk mögött próbálja meg elérni a Tiszát, majd a Tiszántúlon vonuljon le Szeged felé. Ez egy hihetetlenül kockázatos terv, amilyet máskor is látunk Görgeitől, aki egyébként sem szokott megijedni a kockázatoktól, ám azért rendre az észszerűség határán marad. De a téli és a tavaszi hadjárat ehhez képest egy jól kiszámítható hadművelet, hiszen 1849 júliusában csak azt a két alapinformációt nem tudja, hogy mennyien vannak az oroszok, és hol helyezkednek el.
Görgei szerencséjére nemcsak ő nem volt tisztában az oroszok helyzetével, hanem ők sem a magyar csapatok szándékával, ráadásul az orosz seregek főparancsnoka, Paszkevics túlereje tudatában semmilyen kockázatos lépést nem vállalt.
– Július 16–17. éjjelén Rétság felé meg is kezdik a visszavonulást, de Nagysándor József tábornok túl korán vonja ki az utóvédjét Vácról, amelyet az orosz lovasság észlel, és hatalmas zűrzavart okozva lerohanja a várost. Végül Görgeinek és Leiningennek kell rendet tennie. Kiharcolják, hogy az oroszok visszavonuljanak, majd a meg-megújuló támadásokat visszaverve elérik, hogy a sereg kapjon némi előnyt. Görgei sebe azonban továbbra is életveszélyes, és a beavatkozást követően ismét napokra kidől.
Meglepőnek tűnhet, de az orosz fővezér, Paszkevics herceg szinte dührohamot kapott a csapatainak a beavatkozása miatt.
– Paszkevics arra számít, hogy Görgei dél felé vonulva belesétál a csapdájába, és ezzel a váci beavatkozással lelepleződik a haditerve. A herceg ekkor már túl van hetvenen, nem szívesen kockáztatja korábbi katonai sikereit. Annyi kitüntetés díszíti, mint három szovjet marsallt és Brezsnyevet együtt. Ettől a pillanattól kezdve azonban minden döntést a saját kezébe vesz, ezzel azonban esélyt ad Görgeinek. Paszkevics a tiszai átkelőket igyekszik elfoglalni, hogy a magyar sereg átkelését akadályozza meg. Görgei azonban Miskolcnál jelenik meg, ahol az oroszok hadtápközpontja van, ide érkezik Galíciából az élelmiszer-utánpótlás, itt található az orosz tábori kórház, és a magyarok megjelenésének hírére hirtelen pucolniuk kell Kassa felé. Görgei úgy érzi, hogy itt akár egy-két hétig is esély van az oroszok feltartóztatására. Paszkevics egy hadtestet indít ellene, amely önmagában nagyobb, mint a teljes magyar sereg, illetve észak felől, a bányavárosok irányából érkezik Grabbe hadosztálya, amely létszámában felér egy erősebb magyar hadtesttel, és együtt megpróbálják gyűrűbe fogni a magyar csapatokat. Három napon keresztül, július 22. és 24. között mindennap van egy-egy ütközet, amelyet a Poeltenberg vezette VII. hadtestnek kell megvívnia, és becsületükre váljék, mindennap vissza is verik az orosz támadásokat. Paszkevics azonban a magyar sereg szerencséjére nem él a kínálkozó lehetőséggel, és mielőtt a harapófogó bezárulna, a délről támadó Cseodajevet visszarendeli. Így aztán Grabbe július 28-án Gesztelynél egyedül száll szembe a Leiningen vezette III. magyar hadtesttel, s véres fejjel kénytelen visszavonulni – alighanem ez a frusztráció is befolyásolta akkor, amikor néhány nap múlva szinte teljesen elpusztította Losonc városát.
Közben megérkezett a hír Görgeihez, hogy az oroszok megkezdték az átkelést a Tiszán, ezért a fővezér egy erőltetett, kétnapos menettel Tokajhoz vezényelte a seregét, majd július 30-án maga is átkelt a folyón.
– Az átkelés után Görgei kettéosztja a seregét. A nagyobb, de fáradtabb erők Szabolcson keresztül vonulnak, míg Nagysándort, akinek a csapatai Vác óta egyáltan nem vesznek részt a harcokban, így pihentebbek, továbbá nekik van a legnagyobb lőszerkészletük, Debrecen irányába küldi oldalvédnek.
Az oroszok július közepén azt hitték, hogy felállították a tökéletes csapdát, és a rendkívüli visszavonulást a legmagasabb szinten is értetlenül nézték, meglepődésük pontosan mutatta, hogy Görgei csapataival milyen teljesítményt is nyújtott.
– Miklós cár a jelentéseket olvasva folyamatosan nézi a hadmozdulatokat, és levelében írja a Paszkevicsnek, hogy nem is érti, miként tudta Görgei megkerülni az oroszoknak előbb a jobbszárnyát, aztán pedig a balszárnyát, és hogyan érhette el Tokajt, mert akárhogy is nézi az erőviszonyokat meg a menetvonalakat és a távolságokat, ez neki nem jön össze. Egy másik levelében pedig Napóleon 1814-es hadjáratához hasonlítja Görgei hadmozdulatait. Egy ilyen önkényúrtól, akinek kedvenc tevékenysége a katonáskodás, komoly elismerésnek számítanak ezek a szavak.
