A mai Görögország területén hétmillió évvel ezelőtt szavannai éghajlat uralkodott, és olyan állatok éltek itt, mint a mai Afrikában. 1944-ben, a második világháború idején a német geológus, Bruno von Freyberg újabb bunkerek ásása közben egy emberszabású majom állkapocscsontjára bukkant. Ezek a maradványok évtizedeken át csak legendaszerűen éltek, míg meg nem találták egy magángyűjteményben. Gazdája anno a következő utasítás kíséretében vette át Freybergtől: „Ez a gyűjteményünk legértékesebb darabja, bánj vele nagyon óvatosan!”
Honnan tudjuk, hogy a görögországi koponya régebbi az afrikai leleteknél? A választ egy zsiráfcsont adja, amelyet az állkapoccsal együtt találtak meg. A csont belsejében a kutatók megszilárdult üledékre bukkantak, ebben pedig olyan mágneses részecskékre, amelyek a Föld akkori mágnesese mezőjének a lenyomatát kínálták. Eme „paleomágneses ujjlenyomatból” tehát meg tudták állapítani, hogy a Görögországban feltárt állkapocscsont 7,175 millió éves – régebbi, mint bármilyen, az előemberhez kapcsolódó lelet, amit Afrikában találtak!
A görögországi állkapocs még nem jelentett kizárólagos bizonyítékot arra, hogy az ember Európából jött, de szerencsére nincs egyedül. Az Alpok lábánál, Németország déli részén egy agyagárokból folyamatosan kerülnek elő különböző állatok leletei – köztük a legérdekesebb egy új majomfaj 37 kövülete. A maradványok között van egy hosszú sípcsont, ami arra utal, hogy a gazdája, Udo, aki egy német énekesről kapta a nevét, egyenes térdekkel rendelkezett, a boka szerkezete pedig azt mutatja, hogy a lábait nem mászáshoz, hanem futáshoz használta. Ezzel szemben a singcsontja hosszabb a sípcsontjánál, azaz a karjai is hosszabbak a lábainál, ez pedig a fákon közlekedő emberszabásúak sajátja. Úgy tűnik, Udo egy hibrid volt, ha úgy tetszik, a hiányzó láncszem, amely egyaránt lehetett az elődje a két lábon járó embernek és utóda a fákon élő emberszabású majmoknak.
Udo csontvázának 3D-s rekonstrukciója azt mutatja, hogy hosszú karjai ellenére Udo egyenesen járt, egyenes lábbal és csípővel. Minden jel arra mutat, hogy ő az emberek és a csimpánzok közös őse. És ő európai. De ha az ember Európából származik, akkor hogy volt képes átkelni a könyörtelen Szaharán és benépesíteni Afrikát? A válasz egyszerű: több millió éves kőzetek tanúsága szerint a Szahara sem volt mindig sivatag. Hétmillió évvel ezelőtt por és homok borította, de később egy nedves éghajlatú időszak köszöntött itt be, amikor meghódította a növényzet. Ez az időszak pedig nagyjából egyidős a legrégebbi afrikai leletekkel. Ekkoriban az Európából származó korai ősök könnyen eljuthattak Afrikába a Közel-Keleten keresztül. A kutatás még jelenleg is tart, de eredménye felülírhatja eddig evolúciós tudásunkat.
