Zajlik, pontosabban zajlanak a háborúk szünet – és megoldás – nélkül. Ukrajnában, Izraelben és bizony készülődéseket tapasztal az ember másfelől is. Közben semmi, de semmi szándék a megoldást illetően nem sejlik fel, annál inkább tapasztalnunk kell viszont az erőszakot – fizikait, szellemit – az élet minden területén. S ezek az erőszakos cselekedetek éppúgy a megbékélés hiányát jelzik, mint a harcterekről érkező hírek. Kezdjük a hétköznapjainkkal! Melyekből naponta több órát lefoglal az olimpia. Mármint azoknak az embereknek az életéből, akik szeretik a sportot. S mert szeretik, döbbenten kell tapasztalniuk, hogy csapdába kerültek. Most nem a sokak által elítélt, vallásgyalázó nyitóprodukcióra gondolok, hiszen az őrület elharapódzását már megszokhattuk a klímaőrültek, a templomrongálók, a világhírű festményeket meggyalázók, papokat ölők tevékenységeit megtapasztalva, átélve. Arra gondolok, hogy bár íme itt van az olimpia, a legnemesebbnek megálmodott világraszóló sportverseny, amely máris beleütközött a teremtett rend által belénk ültetett erkölcsbe. Történt ugyanis, hogy két olyan indulót, két bokszolót, akiket a 2023-as női ökölvívó világbajnokságról, mert megbuktak a nemi vizsgálaton, kizártak, tudniillik megállapították, hogy nem nők, hanem lényegében férfiak. Józanabb sportrajongók azt gondolták, hogy „itt a vége, fuss el véle”, lezárjuk az ügyet, megszületett akkor egy döntés, „oszt kész”. De nem! Múlt az idő, ám nem változtak a dolgok. Ugyanis most, a szabad világ városában, a most zajló olimpián bizony elindulhattak ezek a nőférfiak vagy férfinők. Győzött is nyomban az első, egy olasz lány ellen induló nőférfi, férfinő. Hiába volt tehát a jogos harc a teremtő munkájába gyalázatosan beavatkozó illetők ellen. Óvodásverseink egyike így aztán hamar beigazolódott: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Az az ökölvívó leány, akit a nőférfi, férfinő legyőzött, sírva távozott a ringből, ahogy ezt olvashattuk a sporthírekben. Aki nem fogadja el az őrületet, a természet, a teremtő elleni sorozatos támadásokat, annak bizony nehéz a sorsa. Mert nem lép egyszerre a világ aberrált uraival, ezért aztán nem is kap rétest estére. Így fognak járni az újfajta sportszabályok ellen tiltakozók is, mert amit mai világunkban látunk, tapasztalunk, az nem más, mint a zsarolás módozatainak tökélyre fejlesztése, az aberráltak diadala a normalitás, a teremtett rend felett. Ennek persze csak egyetlen szegmense a sport világában történő őrületek sokasága. Ám lépjünk is tovább a sporttól, már csak azért is, mert remélem, lesz még hatásos visszhangja a minden szempontból szégyenletes mostani olimpiának. Bizonyára nem vagyok egyedül azzal a gondolatommal sem, miszerint a mai világban a cél a „minden áron provokálni” jelszó, legyen szó politikáról, sportról, művészetről, gyereknevelésről, és így tovább.
Átlépve a politika színpadára, megismételhetjük a címben is jelzett mondókát: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Nos, Magyarország mostanság nem is kapott, s nem is fog kapni, ahogy a jelen eseményei mutatják. Fortyog a gyűlölet, egyre „szellemesebbek” ellenünk a zsarolás módozatai. Nem térek ki a már mindenki által tudott ukrán ötletre, arra, hogy a hazánkba és Szlovákiába irányuló olajszállítást akadályozni kezdik. Működik a bosszú, mert nem vagyunk háborúpártiak. De van frissebb ötlet is a magasságos unióban. Íme egy friss „adalék”: Minap történt, hogy egy finn tárcavezető azt találta mondani az unió parlamentjében, hogy – idézem – „Az értékek különbözősége miatt a magyaroknak el kellene gondolkodniuk azon, hogy helyük van-e az Európai Unióban.” Nos, Tisztelt uram vagy hölgyem – nem tudom, milyen nemű ön – üzenem, azaz sokan üzenjük, hogy bizony nagyok az értékkülönbségek köztünk. Szerencsére! Például: mi békepártiak vagyunk. Nem asszisztáltunk a brüsszeli elit sorozatos bűnügyeihez: Kaili-ügy, Ursula von der Leyen zsebben hurcolt iratai, bizonyos Vera Jourová, korábban börtönviselt hölgy gyűlölködései, melyeket szánakozva nézünk, továbbá ellene vagyunk mindenféle aljas háborúnak, proxyháborúknak is, és önökkel ellentétben nem gyűlölködünk. S kíváncsian várjuk, mikor lesz olyan eset, amikor önök felhagynak a bizonyítatlan vádaskodásaikkal, s azt az időt is várjuk, amikor hihetetlen sok elkövetett hibájukkal, a lefektetett alapelvek sorozatos megsértésével végre szembenéznek. Bizony, már sokszor elgondolkodtunk azon, hogy van-e helyünk az Európai Unióban? Az önökében szerintem nincsen. Úgyhogy köszönjük, hogy további „elgondolkodásra” buzdított bennünket. Önöknek is ezt kívánjuk. Ebben a ránk kényszerített háborúban mi a hazánkat s a nemzeti kultúránkat védjük. S ezzel egy időben EURÓPÁT. Szándékosan írtam nagybetűvel. Hátha észreveszik, hogy önöknek is ezt kellene védeniük. Nem tőlünk!
A szerző újságíró