Anne Frank a holokauszt egyik leghíresebb áldozata. 1929. június 12-én született Frankfurtban. Ő és családja zsidó származásuk miatt 1933-ban Amszterdamba menekültek a nemzetiszocialisták hatalomra kerülését követően. Itt is csak rövid ideig lehettek biztonságban, ugyanis 1939-ben kitört a második világháború, és egy évvel később Hollandia német kézre került. Nővére, Margot munkatábori behívót kapott és apjuk, Otto Frank üzletének egy titkos melléképületébe kényszerültek elrejtőzni, ahol a hónapok során más zsidó családok is csatlakoztak hozzájuk.
Naplóját a 13. születésnapjára kapta. Annak ellenére, hogy először gondolkodott rajta, hogy vezesse-e egyáltalán, a kis könyv a holokauszt történetének egyik legismertebb művévé vált. A lány szorgalmasan írta bejegyzéseit fiktív barátnőjének, Kittynek, elsősorban a fiatal tinédzserként szerzett tapasztalatairól és a bujkálás mindennapjairól. 1944 tavaszán egy háborús rádióadás hatására elkezdett szakaszokat szerkeszteni, bizonyosakat újraírni, és a stílusán is változtatott.
Nem csupán a rejtőzködés általános élményeit írta le, hanem elmélkedett vallási és ideológiai nézetekről, magánéletéről és a serdülőkorral járó testi változásokról is. Bejegyzései 1944. augusztus 1-ig tartanak.
Három nappal később, egy ismeretlen bejelentést követően rendőrök jelentek meg apja üzletében, és felfedezték a titkos épületszárnyat.
Csupán néhány nappal az első szövetséges katonák megérkezése előtt szállították Auschwitzba, majd a családja női tagjaival a bergen-belseni táborba. Itt a háború vége előtt néhány hónappal érte a halál a tábort végigsöprő tífuszjárvány nyomán.
A békekötést a családból egyedül Otto Frank élhette meg. A háború után az egyik őket segítő személy, Miep Gies adta át neki gyermeke naplóját. Az apa megszerkesztette a szövegeket, megjegyzéseket írt hozzájuk, és 1947-ben kiadta a könyvet Anne Frank naplója címmel. A művet – amely a holokauszt eseményeinek feldolgozásában és megismerésében ma már alapműnek számít – több, mint 50 nyelvre fordították le.
Árulás vagy véletlen?
A korábbi kutatások nem találtak rá egyértelmű bizonyítékot, hogy elárulták volna a család búvóhelyét. Ezek szerint eredetileg hamis élelmiszerjegyek után nyomozva találtak rá a menedékre. Ugyan a viták erről most is folynak, de a jelek szerint egy szintén zsidó származású jegyző, Arnold van den Bergh adott jelentést a Frank családról, hogy saját feleségét és gyermekeit mentse. Egy történészekből, adatelemzőkből és kriminológusokból álló csoport a hozzáférhető információk és hat évnyi kutatómunka alapján jutott erre a következtetésre.
Van den Bergh ellen szól egy korabeli levél is, amiben megvádolják az árulással, illetve egyre kevesebb olyan kiváltsággal rendelkezett, amely a deportálások alól mentesítette volna.
A Zsidó Tanács tagjaként azonban hozzáfért a rejtőzködők címlistáihoz, amellyel úgy gondolta, megmentheti családja életét.
A férfi nem sokkal a háború után, 1950-ben halt meg. Az őt vádoló névtelen levél Otto Frank hagyatékából került elő, aki soha nem említette a jegyzőt, illetve arra sem tett utalást, hogy családját szándékosan árulták volna el. Miután van der Bergh családja perrel fenyegette meg a munka szerzőit, a tanulmányt a kiadó kivonta a forgalomból.
