Erdőtüzek tombolnak Athén közelében

MH/MTI
2024. augusztus 11. vasárnap. 19:47

A görög fővárostól mintegy 35 kilométerre északra található Varnavánál mintegy 500 tűzoltó küzd a lángokkal, amelyek a késő délutáni órákban már elérték a lakóépületeket is. A tűzoltók munkáját 40 tűzoltóautó, 19 repülőgép és helikopter segítette.

„A lángok több mint 25 méter magasra csapnak fel” – mondta a tűzoltóság egyik szóvivője.

A polgári védelem szöveges üzenetben riasztotta a térség lakóit, hogy hagyják el otthonukat. A görög sajtó szerint többen füstmérgezést kaptak és kórházi kezelésre szorultak. Turisztikai létesítmények eddig nem kerültek veszélybe.

Az Athéntól nyugatra található Megaránál is öt tűzoltócsapat küzd a lángokkal.

Az erdőtüzek miatt sűrű füst lepte el Athén egyes negyedeit.

A polgári védelem a nap folyamán egy térképet is közzétett, amelyről leolvasható, hogy Athén körzetében és az ország más kiterjedt térségeiben is a legmagasabb fokú tűzveszély áll fenn.

Az idén nyáron már erdőtüzek százai törtek ki Görögország-szerte, ahol a meteorológiai feljegyzések kezdete óta legmelegebb júniusi és júliusi hőmérsékleteket mérték, és egyben a legmelegebb telet.

„Ami a helyzetet olyannyira veszélyessé teszi, az a hosszú ideje tartó szárazság és a hőhullám” – ismertette Kosztasz Laguvardosz, az athéni meteorológiai központ igazgatója az ERT görög közszolgálati rádiónak nyilatkozva.

Elolvasom a cikket