Olyan embert ünnepeltek a románok, aki magyarok százainak haláláért felelős

MH/MTI
2024. augusztus 11. vasárnap. 21:20

A világ számos országából idén is mintegy 400 ezer résztvevőt vonzó Untold fesztivál szervezői a vasárnapi zárónap programjában „különleges pillanatként” említették az este nyolc órakor kezdődött negyedórás előadást. A zenei intermezzót a kolozsvári közszállítási vállalat Dor Transilvan nevű román néptáncegyüttese támogatta, mely fel is lépett az arénabeli nagyszínpadon. A táncosok és zenészek körében az egyik legnevesebb román népdalénekes, Nicolae Furdui Iancu énekelte el a román himnuszt, majd hazafias dalokat a főként fiatalokból álló közönségnek. Ennek egy része meglepetten nézte a zenei stílusváltást, míg mások a román körtánc (hora) táncolásába kezdtek.

Az ünnepség apropója az volt, hogy idén ünneplik Avram Iancu születésének 200. évfordulóját.

Romániában 2024-re emlékévet hirdettek a szabadságharcos születésének bicentenáriuma alkalmából, az RMDSZ képviselői nem szavazták meg a vonatkozó törvénytervezetet. Azt kifogásolták, hogy a főként az erdélyi románok körében nagy kultusznak örvendő 1848-49-es román szabadságharcos több száz magyar civil haláláért felelős.

„Abban a polgárháborús időszakban, 1848-49-ben ártatlan magyar civilek estek áldozatul, ez nem nevezhető dicséretesnek” – indokolta tavaly júniusban a jogszabálytervezet elutasítását a Maszol.ro-nak nyilatkozva Szabó Ödön képviselő, aki parlamenti felszólalásában is felhívta a figyelmet erre. Hangsúlyozta: a történelmi vitákat nem törvénytervezetben kell lezárni, és „Avram Iancu a magyar közösség számára nem pozitív figura”. Úgy vélekedett, a békés együttélés érdekében inkább olyan személyiségeket kellene ünnepelni, akik egyik közösség méltóságát sem sértik.

Avram Iancunak születése 200. évfordulója alkalmából Kolozsváron is emlékszobát készül kialakítani az önkormányzat. Az Erdélyi-szigethegységből, Mócföldről származó román vezérnek Kolozsvár belvárosában gigantikus szobra áll, amelyet a szintén mócvidéki származású Emil Boc polgármester a helyi román művészi és civil szféra esztétikai jellegű kifogásai ellenére sem volt hajlandó eltávolíttatni.

Avram Iancu, magyarosan Janku Ábrahám (1824-1872) erdélyi román jogász az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ellen Erdélyben szervezett császárhű román felkelés vezetője volt. Az erdélyi románok körében és a hivatalos román történetírás szerint hősnek számít. Nevét több település viseli, többen kapott szobrot, számos utca, tér mellett egyetemet is neveztek el róla, és a kolozsvári nemzetközi repülőtér is az ő nevét viseli.

A csütörtökön kezdődött és hétfő hajnalban záruló kolozsvári Untold fesztivál idei, kilencedik kiadásán naponta mintegy százezren vettek részt.

Elolvasom a cikket