Joe bácsi

Van egy ember, bizonyos Joe Forgac, alias Forgács József, az Ausztráliában élő szociálpszichológus, a University of New South Wales tanára, aki arról ismerszik meg, hogy olykor-olykor hazalátogat, s ilyenkor nem mulasztja el fölkeresni valamelyik baloldali szerkesztőséget, hogy újfent belerúgjon a magyarokba.

Forgács 1969-ben ment el Magyarországról, tehát az élete nagy részét nem itthon töltötte. Saját bevallása szerint a magyarsághoz való tartozásának érzését tájékozódásán, érdeklődésén keresztül erősíti.

Mit mondjak, nem túl sikeresen. Lehet, hogy érdeklődik a szülőföldjén történtek iránt, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy megértse, mi zajlik itthon valójában. Nem veszi észre, hogy a magyarok egyszer s mindenkorra szeretnének megszabadulni a kádári örökségtől. Attól az akkor is ránk kényszerített, szívből utált bolsevizmustól, amelynek tartamát liberalista formában a mindig piciny SZDSZ – a szocikat tömegbázisnak használva – még húsz évig képes volt meghosszabbítani Magyarországon. S különböző formációkban, lásd Momentum, Demokratikus Koalíció, még mindig itt rontja a levegőt.

Azt mondja ez a jóember a Hirklikknek, ha ma az ember kimegy az utcára és beszélget, azt hallani, hogy szinte mindenki elégedetlen. Hogy klasszikust idézzek: Egy lószart, mama!

Ilyen rosszindulatú megközelítést azok mondanak, aki azt szeretnék elérni, hogy mindenáron rontsák a közhangulatot. Még akkor is, ha az emberek nagyon is jól érzik magukat a bőrükben. Többet vásárolnak, tele van magyar turistákkal a horvát tengerpart és a Balaton, józan ember a hétvégéken elkerüli az M7-est, mert akkora a zsúfoltság. És akkor jön a nagyon okos Joe bácsi, és azt állítja, hogy az utcán mindenki elégedetlen.

Két dolog jut erről az eszembe. Vagy nem ment ki Joe bácsi az utcára, vagy szándékosan olyan egzisztenciákkal beszélgetett, akik valójában soha nem érzik jól magukat egy társadalomban sem.

A 2018-as választás után az ATV Húzós című műsorában azt mondta, hogy akkor, amikor már harmadszor veri le a kormánykoalíció kétharmaddal az ellenzéket – ismétlem 2018-at írunk –, akkor Forgac elő merészel állni a következő, bicskanyitogató kijelentéssel: „Az elmúlt 28 év története arról szól, hogyan vallott a demokrácia kudarcot Magyarországon.” Háromszor kétharmad csak 2010 óta, mondom még egyszer, ami szerinte a demokrácia kudarca. Mi lenne akkor a demokrácia sikere?

Ilyenkor feltehetjük a kérdést: normális ez az ember? A demokrácia különösen fényes diadala 2022 is, amikor minden idők legnagyobb arányú győzelmét aratta a Fidesz.

Bár talán pontosabb, ha úgy fogalmazunk, nem akarja észrevenni, mi zajlik itthon. Ha Forgac szeretné a magyarokat, akkor nem kritizálná tudati állapotukat. Nem minősítené őket „rosszul tájékozottnak”, a „demokráciával élni nem tudó tömegnek”. Magyarul nem hülyézné őket. S nem állítaná azt, hogy „szerencsétlenségére” egymásra talált a tömeg és egy „skrupulusok nélküli vezér”.

Ezek után Forgac azt meri mondani: „Platon óta közismert tény, hogy az emberi természet komoly kompromisszumokat követel egy demokratikus rendszertől.” Magyarán, egy ilyen kétharmados győzelem esetén is elvárható szerinte, hogy úgy kormányozzák Orbánék az országot, mintha a választók által leváltott ellenzék is része volna a győztes koalíciónak. Ugye, nem gondolja ezt komolyan?

Most azzal állt elő, hogy a migráció Orbánnak csak egy politikai termék. Mint mondta, mivel kevesen akarnak ide jönni, itt ilyen probléma nincs, Orbán Viktor retorikája pedig egyszerűen propaganda.

Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna, tartja a mondás. Éljél itt, kedves Joe, hallgasd a brüsszeli zsarolást, és akkor meglátod, hogy van-e ilyen probléma vagy nincs.

Persze csak akkor, ha meg akarod látni, hallani.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket