A szándékos temetkezések legkorábbi bizonyítékai közé tartozik az izraeli Qafzeh-barlang, amely 25 emberi sírnak ad otthont több tízezer év alatt. Széles körben úgy vélik, hogy a holttesteket szándékosan temették ide, köszönhetően a helyszínen található tucatnyi temetkezési tárgynak, például kagylóknak és vörös okkerrel színezett ereklyéknek.
Egy tanulmány szerint a legrégebbi csontvázak legalább 100 ezer évvel ezelőttről származnak, bár más tanulmányok szerint akár 130 ezer évesek is lehetnek.
Ez a datálás meglepően korainak tekinthető, mivel jóval a felső paleolitikum (nagyjából 50 ezer és 12 ezer év között) előtt van, egy olyan időszak, amikor a bizonyítékok azt tükrözik, hogy az emberi viselkedés az absztrakt gondolkodás, a szimbolikus viselkedés és a technológiai fejlődés formájában jelentősen összetettebbé vált.
A temetkezéseket gyakran a „fejlett” viselkedési formák közé sorolják, olyan dolgokkal együtt, mint a műalkotások készítése és a személyes díszek viselése, mivel ezek az absztrakt fogalmak, az egyéni identitás és a mulandóság tudatosságára utalnak. Az igazság azonban talán nem ennyire egyértelmű (erről kicsit később).
A Qafzeh-barlangban a Homo sapiens temetkezései voltak, de máshol a környező régióban ugyanilyen régi bizonyítékokat találunk testvérfajunk, a neandervölgyiek temetkezéseire, akik körülbelül 120 ezer évvel ezelőtt szándékosan temethették el halottaikat.
Afrikában konkrét bizonyítékok vannak emberi temetkezésekről, amelyek legalább 78 ezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Egy 2021-es tanulmány egy fiatal Homo sapiens gyermek eltemetését azonosította egy barlangban Kelet-Afrika partjainak közelében, a mai Kenya területén, ami egyértelmű bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a temetés szándékos volt.
Ha a Netflixen futó tudományos dokumentumfilmek rajongója, akkor ismerheti az UNKNOWN: Cave Of Bones című szenzációs műsort. A paleontológus Lee Berger munkájára összpontosít a dél-afrikai Rising Star-barlangban, amely azt állítja, hogy bizonyítékot talált arra, hogy egy kihalt, apró agyú emberi rokon, a Homo naledi több mint 240 ezer évvel ezelőtt eltemette halottait.
Lenyűgöző látvány, de sok más kutatót nem győzött meg. Berger cikkeinek szakértői értékelése szerint a bizonyítékok „hiányosak és nem megfelelők”, és a szélesebb tudományos közösség széles körben elutasította őket.
Az eltemetések azonban talán csak egy kis részét képezik a tágabb képnek. Napjainkban világszerte számos kultúra gyakorol olyan temetkezési rituálékat, amelyek nem hagynak nyomot azáltal, hogy a fizikai testet gyakorlatilag eltüntetik a Földről, leginkább a hamvasztást és a hamvak szétszórását (vagy az űrbe való kihajítását). Tibetben és Ázsia más részein az „égi temetések” is elterjedtek, ahol az emberi holttesteket egy hegytetőn hagyják bomlani, vagy a dögevő keselyűk szedik szét őket.
Mindkét gyakorlatot áthatja a rituális bonyolultság, mégis kevés nyomot hagynak maguk után, nemhogy fizikai bizonyítékot, amely évezredekig fennmarad, hogy a jövő emberei tanulmányozhassák.
Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a temetések nem mindig a halandóság valamilyen „mély” megértését jelzik. Könnyen elképzelhető, hogy a temetkezések kezdetben arra szolgáltak, hogy a hullákat távol tartsák a dögevőktől, vagy hogy segítsenek a bomló testekkel kapcsolatos betegségek és szagok megfékezésében.
Mindazonáltal az a kérdés, hogy az emberek mikor kezdték el temetni halottaikat, központi jelentőségű önmagunk megértése szempontjából, mivel ez a kognitív képességek, a társadalmi komplexitás és talán még a halál megértésének egyik kulcsfontosságú mérföldkövét is jelenti.
