Nem túlzás, ha azt állítom: ez a nap, augusztus 20-a gyémánt tollal van beírva a magyar történelem arany oldalaira. Ez a nap évről-évre eszünkbe juttatja, hogy a magyar történelem egyik világhőse Szent István királyunk. Hogy világhős volt, ez külön magyarázatra nem is szorul. Hiszen ma is számos nagy nemzet örömmel látná őt ősei és hősei sorában. Világhős volt, mert európai szintű, nagy formátumú személyiség és mai fogalmainkkal mérve is rendkívüli tekintélynek örvendő, maradandót alkotó szellemóriás.
Olyan rendkívüli tettet vitt véghez, amellyel a magyar nemzetet kiemelte és fölemelte a többi európai nemzet közül egy magasabb szellemi síkra. Közelebb hozta az eget e néphez és közelebb vitte e nemzetet a mennyhez! Nem egyszerűen csak azzal, hogy keresztény államot alapított. Hiszen abban a korban, sorban keresztény államok jöttek létre szerte e kontinensen. Hanem azzal, hogy ő maga Szent István király egy személyben gyűjtő- és gyújtópontja volt a keresztény hitnek, a keresztény erényeknek, a hit erejének! Rajta keresztül az egész nemzetre kiáradt a hitnek az áldása, megszentelő erővel jobbá tette ezt az országot. Miért is volt lehetséges mindez? Azért, mert ő nem csak egyszerűen keresztény király volt, hanem a szó legnemesebb értelmében hiteles keresztény uralkodó, akiknek ma már írmagját sem találjuk Európában! Mai, kézzelfoghatóbb példával élve, az egykori francia De Gaulle tábornok-elnök vagy a közelmúltban eltávozott Helmut Kohl német kancellár hasonlítható hozzá. Viszont Európa mai vezetői szellemi törpék, a gyűlölet prófétái a béke hírnökei helyett.
Szent István király, az akkori európai nemzetekhez hasonlóan, a magyarok vad olajfa ágát beoltotta a kereszténység szelíd olajfájába. Mindazoknak a nemzeteknek, akik idáig e szelíd olajfa áldásaiban részesültek, ez az állapot intő figyelmeztetés is egyben. Arra hívja föl a nemzetek figyelmét, hogy ne lázadozzanak a gyökerek ellen, és ne fuvalkodjanak föl a gyökerekkel szemben, mert nem az ágak hordozzák a gyökereket, hanem a gyökerek hordozzák az ágakat! Azok a nemzetek, amelyek lemetszik magukat e fáról elvesztik azt az erőforrást, amelynek idáig köszönhették létezésüknek spirituális alapjait, menthetetlenül elsorvadnak, elszáradnak az életadó szellemi erő nélkül. Nem véletlenül mondta azt Robert Schumann az unió egyik alapító atyja, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Most beteljesedni látszik a jövendölés, Brüsszel mai vezetői már évekkel ezelőtt kiutasították Istent Európából. A kontinens nyugati felének államfői eladták lelküket az ördögnek, emlékezzünk csak az éppen most véget ért párizsi olimpia „ünnepélytelen” megnyitójára.
Szent István királyunk sok mindenben első volt, sőt, nem egy dologban egyetlen egy. Rendkívüli egyéniségének és kimagasló szellemi nagyságának felülmúlhatatlan cselekedete volt, amikor élete végén a Szent Koronát és a magyarok országát népével, gazdagokkal és szegényekkel egyetemben, Isten Fia Anyjának, Máriának a védelmébe helyezte, oltalmába ajánlotta. Nem csak abban rejlik ennek a rendkívüli eseménynek a nagysága, hogy István vitte ezt véghez elsőként a keresztény uralkodók közül. Tudjuk, hogy százötven évvel később a franciák, majd később a csehek és lengyelek is felajánlották országukat Máriának. Csakhogy soha, senki nem ajánlotta föl a koronáját és az országát közjogi jelentőségű keretek között és közjogi súllyal a mi Szent István királyunkon kívül! Ez országunk létezésének spirituális alapja! István király csaknem másfél évszázaddal előzte meg VII. Lajos francia királyt, akit a nyugati történetírás tévesen nagy előszeretettel nevez az első országfelajánlónak. Azonban ezen nincs is mit meglepődnünk. Hiszen az elmúlt évszázad során hozzászokhattunk ahhoz, hogy országunk területe kétharmadának elrablása után, egyes történelmi nagyjainkat is magukénak kívánják tudni a magyarságot kifosztó nemzetek. Sőt, Brüsszel ma már egyenesen nemzeti identitásunktól, keresztény hitünktől is meg akar fosztani, mint nemzetet el akar sorvasztani. Aki ezt nem látja, az szellemi vakságban szenved.
Mivel is lehetne még Szent Királyunknak szellemi különlegességét fokozni? A magyaroknál történt meg egyedül, hogy egy napon három rendkívüli férfiú hamvait emelték oltárra és avatták őket szentté. István, a király és a fia Imre herceg, valamint a vértanú Gellért püspök. Történik mindez 1083. augusztus 20-án, és nem Szent László királyunk által eltervezett augusztus 15-én. Miért is augusztus 20-a? Miért állunk pont ezen a napon ünnepi öltözetben? Augusztus 15-én, a szentté avatás tervezett napján az István király sírját borító súlyos kőlapot semmilyen emberi erővel nem tudták elmozdítani. Ekkor üzenet jött egy bökénysomlyói zárda apácájától, aki kinyilatkoztatásban részesült. Sokszor a Jó Isten a legkisebbet használja fel nagy dolgok véghezvitelére, hogy megszégyenítse vele a nagyokat. Mint napjainkban is, a béke egyedüli hírnöke egész Európában a nagy nyugati nemzetek vezetői által lenézett magyar nemzet és magyar kormányfő. Hitem szerint nem kell sokat várni a miniszterelnökünk békemisszióját megvetők megszégyenülésére. Az üzenet szerint a Szent Király sírjáról a kőlapot el nem mozdíthatják, amíg László király Salamon testvéröccsét, a trónkövetelőt, a börtön rabságából ki nem eresztik, és a szabadság kegyelmét meg nem kapja. Kiengedte azért László király Salamont a fogságból. Ezután a hatalmas kőlapot könnyedén eltávolították és nem volt már akadálya István király maradványai fölvételének. Mire mindezek végbementek már augusztus 20-a volt, ezért ezen a napon avatták tehát szentté őt és fiát, valamint a vértanú püspököt.
Itt van előttünk Gellért püspök alakja, aki szintén egy szellemóriás volt István király mellett. Aki még csak nem is magyar származású, de magyarként élt és magyarként halt meg. Szent István művét védve életét adta a keresztény magyar hazáért. Micsoda nagy lélek a magyar lélek, ez a lélek befogadó lélek! Aki nem magyar, de az ország ügyének szolgálatába áll azt befogadja. Nem igaz az, hogy a magyar nem szolidáris! Ma is, aki a kinyújtott kezével kér, és nem elvenni akar, azt befogadja. Ma is, aki tiszteli kultúránkat, hitünket és nemzeti értékeinket, azt befogadja. Aki nem az ajtón jön be, azt nem fogadja be, mert az Írás is azt mondja, hogy aki nem az ajtón jön be, az tolvaj és rabló! Tolvajokra és rablókra ennek az országnak ma sincs szüksége! István idejében a besenyők is kérés és kopogtatás nélkül ránk rúgták az ajtót. Megkívánták földünket, mezőinket, barmainkat, az itteni jólétet. István azonban vaskézzel kiűzte őket. A befogadó magyar lélek azonban nagyon tud szeretni. Akit megszeret, mint Gellért püspököt is, annak magyar nevet is ad szeretete jeléül. Gellért Velence szülötte volt és Gerardo névre hallgatott, mi már Gellért néven tiszteljük a szentet. Más, nem magyar származású szellemóriásnak is adtunk magyar nevet, akit szintén magyarként tisztelünk és szeretünk. Kapisztrán János, a világraszóló nándorfehérvári diadal szellemóriása, Hunyadi János társa a viadalban. Nápoly tartományának szülötte, eredeti nevén Giovanni de Capestrano, aki szintén egy szót sem tudott magyarul. Hetven évesen mezítláb, a kezében kereszttel, szőrcsuhában rontott neki a törökök ágyútüzének rongyos seregével. Ő is, mint Gellért püspök, az életét áldozta a kereszténységért és hazánkért. Mi őt is befogadtuk, magyar névvel ruháztuk fel és magyarként tiszteljük.
Szent István erős országot, keresztény államot alapított. Arra a sziklára alapozta, amelyről azt mondja a Szent Írás, hogy ezen a pokol kapui sem vesznek diadalmat! Ezért hát lehet bizodalmunk, hogy erősebb az, aki velünk van, mint aki ellenünk. Hiszen mi sohasem kívántuk más népnek a földjét, mi sohasem voltunk gyarmattartó ország. Mi nem szívtuk más nemzetnek vérét, mi nem hizlaltuk magunkat mások javaival. Mi csak ahhoz a földhöz ragaszkodtunk és ragaszkodunk, amit az Isten nekünk adott egykoron a Kárpát-medencében. Ma el akarják hitetni velünk, hogy szellemileg kiskorúak vagyunk! Ma mások akarnak rendelkezni az örökségünk felett! Ma mások akarják eldönteni helyettünk, hogy nekünk mi a jó, kikkel éljünk együtt és hogyan éljünk együtt. Szent István örökségét nem hagyhatjuk az ebek harmincadjára jutni! Nem tűrhetjük el, hogy szellemileg kiskorúként kezeljenek bennünket. Ehhez azonban szellemileg nagykorúként kell viselkednünk, meg kell mutatnunk, hogy van erőnk és bölcsességünk az örökségünk megvédéséhez.
A szerző jogász
