„Az Amerikai Egyesült Államok különböző célszervezetekkel, köztük két magyarországi entitással szemben szankciókat vezet be, ezek közül az egyik részt vesz Oroszország energiaágazatának megerősítésében (és Paks II-n kíván dolgozni), a másik pedig Oroszország hadigépezetét látja el” – közölte a Facebook-on az USA budapesti nagykövetsége.
A Magyar Nemzet szerint a bejegyzésben említett „két magyarországi entitás” alatt két olyan cégre utaltak David Pressmanék, amelyek rendelkeznek Magyarországon telephellyel, és mindkét vállalat orosz partnerekkel üzletelt.
Valószínűleg a Меzsregionstroj és a Mátrix Metál Group Kft-ről van szó, a bejegyzésből pedig kiderül, előbbi céget azért szankcionálta az Egyesült Államok, mert szerintük az segédkeztek „Oroszország energiaágazatának megerősítésében”, míg a jelenleg felszámolás alatt álló Mátrix Metal Group Pressmanék közleménye szerint „Oroszország hadigépezetét látja el”.
Emellett a követség azt írta: „Továbbra is aggodalommal tölt el bennünket a magyar kormány Kremlhez fűződő kapcsolatainak mélyítésére és Magyarország orosz energiafüggőségének fenntartására irányuló döntése.”