Rengeteg látogatóval büszkélkedhetett a 15. Kolozsvári Magyar Napok

MH/ MTI
2024. augusztus 26. hétfő. 22:33

A tájékoztatás szerint az erdélyi városban augusztus 18. és 25. között 74 rendezvényhelyszínen zajló kulturális fesztiválon 560 program volt. A KMN idei eseménye Demjén Ferenc vasárnap esti főtéri koncertjével zárult.

A rendezvényt megelőző beszédében Emil Boc, Kolozsvár polgármestere arról szólt, hogy a városban nemcsak támogatják a sokszínűséget és a multikulturalizmust, hanem ünneplik is. A jelen és a jövő sikeres városai azok lesznek, amelyek ezt a sokszínűséget megkerülhetetlenné és elfogadottá teszik – mondta.

„Nekünk – románoknak és magyaroknak – voltak olyan pillanataink, amikor külön-külön ünnepeltünk, de a Kolozsvári Magyar Napoknak is köszönhetően elérkezett annak az időszaka, hogy együtt örvendezzünk kulturális kincseinknek” – idézte Emil Bocot a KMN közleménye.

Oláh Emese alpolgármester szerint a KMN 15. alkalommal is bizonyította, hogy a magyar közösség ereje, összefogása és szeretete határtalan. „Az elmúlt napokban újra és újra megtapasztalhattuk, milyen sokszínű és erős a kolozsvári magyar közösség és milyen szép ilyenkor kincses városunk” – mondta.

Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke köszönetet mondott a város magyarságának, hogy támogató jelenlétükkel bizonyították: értékmentő és értékteremtő közössége Kolozsvárnak, Erdélynek és a Kárpát-medencének. Emlékeztetett: a szervezők idén egy 1000 darabos, a főtéri magyarnapos forgatagot ábrázoló kirakóssal kedveskedtek a résztvevőknek.

„Ahogyan a Kolozsvári Magyar Napok évről évre hozzájárul kulturális sokszínűségünk gazdagításához, úgy mindazok, akik velünk ünnepeltek, hozzáadtak egy-egy darabot Kolozsvár közös jelenéhez. Legyenek önök a 1001-ik darabkája közös történetünknek!” – idézte Gergely Balázst a közlemény.

A 15. KMN négy színpadán 30 pop-, rock- és jazzkoncert zajlott. További 13 klasszikus zenei koncertet és kilenc egyházzenei koncertet – a Magyar Egyházzenei Biennálé keretében – templomokban és más kulturális terekben tartottak. A legnépszerűbb főtéri nagykoncerteken mintegy 25 ezren vettek részt.

A rendezvénysorozat ideje alatt 14 képzőművészeti kiállítást, 15 városismereti sétát, 45 filmvetítést, 91 kerekasztal-beszélgetést és előadást tartottak, 179 program kiemelten a gyerekeknek és a családosoknak szólt.

A Farkas utcában és mellékutcáiban berendezett fesztiválutcában 110 kézműves, 16 könyvkiadó és 17 múzeum, a Borutcában 12 pincészet mutatkozott be. A szombaton hatodik alkalommal tartott KMN-Donaton Terepfutóversenyen 540 jelentkező, az örömfőzésen 31 csapat vett részt.

A Kincses Kolozsvár Egyesület 194 partnerintézménnyel szervezte meg az idei Kolozsvári Magyar Napokat 110 támogató és támogató intézmény segítsége révén, a 132 fős szervezőcsapatot 123 önkéntes segítette.

Elolvasom a cikket