A II. világháború kitörése előtt a Coca-Cola felemelkedőben volt, és szinte világméretű forgalmazási hálózatával uralni készült a fogyasztói italok piacát. Németországban a Coca-Colát a Coca-Cola Deutschland (Coca-Cola GmbH) gyártotta, 43 palackozó üzemmel és több mint 600 helyi forgalmazóval rendelkezett.
A működést akkoriban az amerikai származású Ray Powers felügyelte, de egy 1938-as tragikus autóbaleset után Max Keith-t nevezték ki a Coca-Cola németországi vagyonának és ingatlanjainak irányítására.
Max Keith és a nácik kapcsolata összetett. A HistoryAnswers szerint a 9. éves koncessziós kongresszusról szóló korabeli beszámolók úgy írják le, hogy „a szarufákig harsogta náci párthűségét”. A találkozó a Coca-Colának tett ünnepélyes fogadalommal és a Hitlerhez intézett háromszoros „Sieg Heil”-nel zárult.
Sok történész azonban azt állítja, hogy Max Keith egyszerűen csak eligazodott az eléje állított nehéz terepen, elutasította a náci párttagságot, és csak a Coca-Cola Deutschland érdekében cselekedett.
Németország 1939-es lengyelországi invázióját követően az Egyesült Királyság és Franciaország hadat üzent Németországnak, hogy tiszteletben tartsa a Lengyelországnak tett védelmi ígéretét. Az Egyesült Államok kereskedelmi embargót rendelt el Németországgal szemben, míg a britek tengeri blokádot vezettek be, hogy megakadályozzák az áruk és eszközök behozatalát.
Válaszul a náci kormány zárolta az amerikai vállalatok vagyonát, és egyes amerikai vállalatokat beintegrált a német hadigazdaságba.
Az embargó a Coca-Cola szirup importját is megtiltotta, így új italra volt szükség, hogy a Coca-Cola Deutschland működőképes maradjon. Ennek hiányában a leányvállalatot, amely ekkorra már elszakadt az amerikai Coca-Cola Company-tól, az államosítás veszélye fenyegette.
Max Keith más élelmiszeriparok „maradékai” után nézett, és úgy döntött, hogy savót (egy sajtmellékterméket) és almasavót használ, amely az almabort préselő üzemekből maradt vissza.
Az új ital neve egy ötletbörze során született, amikor Max Keith arra biztatta alkalmazottait, hogy engedjék szabadjára a fantáziájukat. Erre válaszul az egyik üzletkötője, Joe Knipp azt javasolta, hogy „Fanta!”.
1943-ban hárommillió láda Fantát adtak el Németországban. A szigorú cukoradagolás miatt sok palackot nem italként fogyasztottak el, hanem főzési alapanyagként használták, hogy édesebbé és ízesebbé tegyék a leveseket és pörkölteket.
A náci Németország legyőzését követően a Coca-Cola Company és a Coca-Cola Deutschland között helyreállt a kommunikáció, így a Fanta gyártása folytatódott, egészen 1949-ig, amikor is a márkát megszüntették.
Az 1950-es években a Società Napoletana Imbottigliamento Bevande Gassate (SNIBEG) újjáélesztette a Fantát egy új receptúrával, amely helyi narancsot tartalmazott. A Coca-Cola Company megvásárolta ezt a receptúrát, amely a ma használt Fanta-formula alapja.
2015 februárjában Németországban megjelent a Fanta 75 éves jubileumi változata, amelyet az eredeti dizájnt idéző üvegekbe csomagoltak, és a háborús idők autentikus ízvilágát idézte.
A kiadást ellentmondás fogadta, mivel az évfordulós változat reklámkampánya szerint „75 évvel ezelőtt Németországban szűkösek voltak a források szeretett kólánk számára”, és az évfordulós változat „a régi szép idők érzését hozta vissza” – figyelmen kívül hagyva a náci Németország szörnyű atrocitásait.
A Coca-Cola szóvivője elnézést kért a reklámmal okozott esetleges kellemetlenségért, és elmondta, hogy „a Fantát Németországban találták fel a második világháború alatt, de a 75 éves márka semmilyen kapcsolatban nem áll Hitlerrel vagy a náci párttal”.
