Girolamo Savonarola népszerűsége 1490-re már határtalan volt. Amikor a Szent Márk-székesegyház szószékére lépett, valóságos tömeg várta, hogy hallhassa szavait. Korának romlottsága ellen kíméletlen harcot vívott: bírálta az elvilágiasodott és képmutató egyházi főméltóságokat, valamint a gazdagok feslett életmódját, és a krisztusi elvekhez való visszatérést szorgalmazta.
Semmiből a köztudatba
A hitszónok 1452. szeptember 21-én született az itáliai Ferrarában. Doktori címét szülővárosának egyetemén szerezte meg szabad művészetekből (a középkorban a hét „művészet” a bölcsészeti fakultás tananyaga volt), majd belekezdett az orvosi képzésbe. Ezt később félbehagyta, hogy a teológiának szentelhesse idejét. 23 éves korában elszökött otthonából – apjának írt levele szerint azért, mert a világi gyarlóságot már nem tudta elviselni –, és a domonkos szerzetesrendhez csatlakozott.
Itt teológiai és filozófiai tanulmányokat végzett, és egy év után pappá szentelték. 1481-ben Firenzébe küldték, ám prédikációira csak öt évvel később figyeltek fel, amikor Bresciában a Jelenések könyvéről beszélt. Szónoklataiban a politikára is reflektált, és a teokratikus köztársaságot javasolta államformának.
Prédikációival elérte, hogy a firenzei hatóságok még a mulatságokat és minden azokkal kapcsolatos dolgot is betiltsanak.
Miután a Mediciek elmenekültek a városból, Savonarola három éven át irányította Firenzét, amely időszakban egyesek szerint aszketikus demokráciát, míg mások gondolatait követve teokratikus diktatúrát hozott létre. Népszerűsége akkora volt, hogy beszédei még életében, 1496-ban megjelentek.
Pápai megtorlás
1495-től nyíltan az egyházfő ellen fordult: folyamatosan bírálta a pápát, illetve az annak udvarában előforduló erkölcstelenségeket. Ugyan VI. Sándor hallgatásra utasította, de ez csak még több dacot szült benne. Prédikált az államegyház ellen, és a problémák orvoslására egy zsinat összehívását is szorgalmazta. Ezeken felül Firenze nem csatlakozott a Szent Ligához, és amikor a lázadó szerzetest emiatt Rómába hívták, akkor sem engedelmeskedett.
A pápa még bíborosi tisztséget is ajánlott neki, hogy megnyerje magának, Savonarola azonban ezt nem fogadta el. A prédikátor 1497-ben kinyilvánította, hogy kész engedni az egyház tekintélyének, de csak akkor, ha annak törekvései nem ellentétesek Isten törvényeivel. A hitszónok beszédei nyomán kétszer is sor került Firenzében bruciamentóra: a puritanizmus jegyében ekkor több ezer tárgyat égettek el a „hiúságok máglyáján”.
Ez egy hétlépcsős piramis volt, amelynek szintjei a hét főbűnt jelképezték. Tevékenysége nyomán Savonarolát a pápa 1497 májusában eretnekség és lázadás vádjával kiközösítette, továbbá a város vezetésétől megfosztotta, és a letartóztatását követelte.
Egy rivális prédikátor tűzpróbát, azaz istenítéletet javasolt a hitszónok bűnösségének bizonyítására, amely a szerzetes számára rosszul végződött, és a nép ellene fordult. Börtönbe került, ahol megkínozták: csak jobb kezét hagyták épen, hogy vallomását aláírhassa. 1498. május 23-án reggel két társával együtt kivezették a főtérre, ahol mindhármukat felakasztották, miközben tüzet gyújtottak alattuk. Haláluk után – hogy megmaradt híveiknek esélyük se legyen az ereklyegyűjtésre – hamvaikat a folyóba szórták.
