Lehet, hogy nem járunk messze az igazságtól, amikor azt feltételezzük, hogy a Bayesian nevű luxusjacht nem véletlenül süllyedt el, az utasok halálát sem lehet a vihar okaként elkönyvelni. A Bayesian egészen a tengerfenéken, 50 méter mélyen fekszik. A kiemelés, a hivatalos közlés szerint, hetekig is eltarthat, mert ilyen nagy mélységből problematikus a műveletet elvégezni.
Értjük mi, hogy a Balti-tengeren a 100 méterre a tenger felszíne alatt, háromfős amatőr búvárcsapat könnyűszerrel alá tudta aknázni az Északi Áramlat gázvezetéket, majd aztán fel is robbantotta azt. A fele olyan mélyen lévő jacht kiemelése meg gondot okoz az olasz rendőrség profi búvárainak.
Az elhunyt utasok személye csak megerősíti azt a gyanút, hogy nem véletlen baleset történt. Az utasok között volt Mike Lynch brit nagyvállalkozó, valamint ügyvédje Cris Morvillo is és Jonathan Bloomer, a Morgan Stanley amerikai bankház elnöke. Mike Lynch éppen két hónapja úszott meg egy 25 éves börtönbüntetést, mert két társával együtt eladták a saját fejlesztésű ügyfélkezelő szoftver cégüket, az Autonomyt a HP-nek. A HP szerint Lynchék mesterséges módszerekkel értékesebbnek mutatták ki az Autonomyt, mint amilyen valójában volt, amiért be is perelték őket.
A jogi procedúra 13 évig húzódott, és több bíróságot is megjárt, végül Lynch ötmillió dolláros büntetéssel megúszta a dolgot, de előtte egy évig házi őrizetben volt. A bírósági eljárás befejeztével Lynch azt mondta az újságíróknak, hogy a bezártság után hosszú nyaralásra készül. Nehéz lenne elhinni, hogy a bírósági per és Lynch halála között nincs összefüggés.
Most három olyan esetet veszünk górcső alá, amelyek első látásra balesetnek tűntek, ezt később hivatalosan is fenntartották, de a közvélemény és a sajtó egy része a mai napig kétségbe vonja az akkori hatósági eljárások és az abból levont következtetések hitelességét.
Elsőre maradjunk a tengereken és nézzük meg mi történt a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek partjainak közelében 1991. november 5-én. A parti őrség egyik hajója hajnalban az Atlanti-óceán felszínén egy lebegő meztelen férfi holttestére bukkant. Az illetőről hamar kiderült, hogy Robert Maxwell brit sajtómágnásról van szó.
Robert Maxwell brit sajtómágnás az általa kiadott New York Daily News első példányát tartja a kezében,
Fotó: AFP/ AFP FILES /MARIA BASTONE
A spanyol kórboncnoki vizsgálat megállapította, hogy a halálát szívinfarktus és véletlen fulladás okozta. A történet érdekessége, hogy bár a család kérte, nem engedélyezték, hogy Maxwell holttestét független szakértők is megvizsgálják.
De hogyan került Maxwell a 15 millió fontot érő jachtjáról, a Lady Ghislaine-ről az óceánba. Három feltételezés forgott közszájon, a gyilkosság, az öngyilkosság és a baleset.
Az öngyilkosság valószínűtlennek látszott, mert Maxwell, fiai, rokonai, munkatársai és barátai egyértelműen életszerető, mindig optimista emberkét írták le.
A baleset sem tűnt túl hihetőnek, mert Maxwell meg volt fázva, éppen a jobb idő vonzotta a Kanári-szigetek környékére. De november vége felé, hajnali négy óra körül ködös, párás, hűvös időjárás járta a környéket, a nap csak a déli órákban sütött ki. Maxwell miért ment volna ki kabinjából hajnalban, a sötétben a fedélzetre ilyen pocsék időjárási viszonyok között, amikor gyengélkedett?
Maradt tehát a gyilkossági verzió, és felmerült a Moszad, az izraeli titkosszolgálat neve is, Bár mint elkövetőt, ezt soha nem tudta senki sem bizonyítani. Maxwell még 1986-ban arról tájékoztatta Izrael londoni nagykövetségét, hogy Mordechai Vanunu több napilapnak is információkat adott át Izrael nukleáris képességeiről.
Vanunu eredetileg részt vett az izraeli atomfegyver programban, de aztán békeaktivista lett és Londonba szökött. Izrael többször figyelmeztette, hogy hagyja abba a szivárogtatást, mert hazaárulást követ el. Vanunu magányosan élt a brit fővárosban, kedvtelésének hódolt, antikváriumokba járt, régi könyvekben „bogarászott”.
Az egyik ilyen alkalommal egy csinos nő lépett be az egyik antikváriumba, ahol éppen „véletlenül” Vanunu könyveket olvasgatott. Szóba elegyedtek, a magányos férfinak jól jött a mosolygós csinos nő társasága. Mikor már közelebbi kapcsolatba kerültek, a nő felvetette, hogy utazzanak Rómában, mert ott él a nagynénje, aki nem sokára hosszabb utazásra készül, addig a lakását használhatják. Vanunu belement és a pár Rómába utazott.
Egy emeletes házba mentek, megkeresték a kérdéses lakást, a nő a kulcsra zárt ajtót kinyitotta, majd kiképzői által jól begyakoroltatott mozdulattal Vanunút a lefüggönyözött sötét lakásba lökte, ahol két Moszad ügynök azonnal leteperte és megbilincselte. A Moszad az akciót azért nem akarta Londonban végrehajtani, mert az kockára tette volna a brit titkosszolgálattal való jó kapcsolatát. Vanunut Olaszországból Izraelbe csempészték bíróság elé állították és hazaárulásért 18 év börtönre ítélték.
Vanunu 1991-ben, már börtönbüntetését töltötte, amikor a sajtómágnás megjelent Jeruzsálemben és találkozott Chaim Herzog államelnökkel, akinek egy „fantasztikus” ötlettel állt elő. Készítene egy interjút Vanunúval, ezzel „felpörgetné” a birtokában lévő újságjainak példányszámát, így nőnének a hirdetési bevételek is, ebből pedig rendezni tudná a brit bankok felé való tartozásait.
Miután az izraeli államfő felocsúdott a sokkhatásként megélt ötlettől, elutasította azt. Maxwell halála után derült ki, hogy a Bank of Englandnak 50 millió fonttal tartozott és elköltötte alkalmazottainak nyugdíjalapba fektetett pénzét is.
Robert Maxwellt Jeruzsálemben helyezték örök nyugalomba, a temetésen megjelent a Moszad hat szolgálatban lévő és volt vezetője.
Most látogassunk el a szomszédos Ausztriába és nézzük meg, hogy milyen vitákat váltott ki Jörg Haidernek, a radikális jobboldali Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt vezetőjének 2008. október 11-ei halála. Haider azon a napon, mint Karintia kormányzója éjfél körül ült autóba, hogy hazamenjen. Az út körülbelül 24 percig tartott volna, de 36 perccel az indulás után nekiment egy betonfalnak, és akkor még az út egy része is előtte volt. Senki nem tudja, hogy miért tartott ennyi ideig az út és ez idő alatt Haiderrel mi történt.
Jörg Haider halálának ötödik évfordulóján hívei egy közös fényképpel emlékeztek meg róla
Fotó: APA-Picturedesk via AFP/APA-Picturedesk/Gert Eggenberger
A hivatalos közlemény szerint a karintiai tartományi elöljáró óránkénti 142 kilométerrel hajtott bele Lambichl közelében egy „halálkanyarba” – a 70 kilométeres sebességhatárnál –, vérében 1,8 ezrelék alkoholt találtak, ez a megengedettnek a háromszorosa. Haider elvesztette uralmát a Volkswagen Phaeton szolgálati kocsija felett és nekicsapódott egy betonfalnak. A szuper biztosnak mondott kocsi a baleset után egy kupac összegyűrt rongy hegynek látszott. A Haider által vezetett kéttonnás Volkswagen Phaeton csúfneve a kiemelkedő biztonsága miatt kapta: „harckocsi négy keréken”.
A baleset után a Volkswagen szakemberei is megérkeztek Klagenfurtba, és saját vizsgálatot indítottak, mivel a mintegy húszmillió forint értékű Phaeton baleset utáni állapota minden számításnak ellentmondott. Jörg Haider kocsijának a tetőt tartó oszlopai közül az első kettő, melyeknek feladata az olyan irányú energiák elnyelése és elvezetése, amelyek veszélyeztetik az utast, akár mint a hurkapálcikák törtek ketté. A történtekre mindeddig nincs magyarázat.
Kérdéses a sebesség meghatározása is. Az osztrák sajtó különböző adatokat hozott nyilvánosságra, a 135 és a 170 kilométer per órás sebességről írtak. Akkor most beszéljünk a „halálkanyarról”. Pontosabban kanyarról nem beszélhetünk, mert a térképet vizsgálva egy enyhén balra hajló hosszabb útszakaszon történt a katasztrófa.
Ami pedig az alkohol szintet illeti, itt is kételyek merültek fel. Jörg Haider már hosszú ideje nem fogyasztott semmilyen alkoholt, büszke volt absztinens életmódjára. A baleset napján a karintiai kormányzó több rendezvényen is részt vett, de sehol nem látták szeszesitalt fogyasztani. Persze napokkal a baleset után, a semmiből nagy hirtelen előbukkantak olyan személyek, akik ennek az ellenkezőjét mondták, de azok a tanúk, akik állították, hogy Haider nem ivott alkoholos italt, kitartottak álláspontjuk mellett.
Van itt még két megmagyarázhatatlan rejtély. A hivatalos közlés szerint Haider halála a kocsiban következett be. Kérdés: akkor hogyan került a karintiai kormányzó irataival teli tárcája az út közepére? Ugyanígy, azt is meg kellene magyarázni, hogy Haider egyik cipője mit keresett hetven méterre az összetört kocsitól egy szántóföld szélén? A helyzetet így jellemezte Wolfgang Fellner, az Österreich napilap kiadója. Jörg Haider halála egyre több rejtélyt ad fel.
Haider halálakor a politikai helyzet meglehetősen feszült volt Ausztriában.
A két nagy történelmi párt, a szocdemek és a néppártiak meghökkenve látták, hogy a 2006-os választásokhoz képest csak Haider pártja a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) és a Szabadságpárt (FPÖ) volt képes arra, hogy a közvélemény-kutatások szerint gyarapítsa híveinek számát, a többi pártnak csökkent a népszerűsége. A két jobboldali párt közösen 27 képviselővel többet küldhettek volna a parlamentbe, ha 2008 végén tartottak volna választást, mivel 650 ezerrel többen voksoltak volna rájuk, mint 2006-ban.
Haider arra készült, hogy a két pártot egyesíti, optimalizálva így nemcsak az anyagi forrásokat, de a radikális szavazótábor erejét is. A BZÖ 11, az FPÖ 18 százalékával elérték volna azt az arányt, amellyel a szocdemek az első helyen végeztek két évvel korábban. Egyes közvélemény-kutatások szerint, ha a két radikális jobboldali párt közös listát indít, akkor, ha 2008-ban választásokat tartanak, meglett volna akár 35 százalékos eredmény is.
Nem vitás, hogy Haidernek voltak olyan kijelentései és intézkedései, amelyek komoly kritikát váltottak ki, többek között az EU részéről is. Például Haider dicsérte Hitler közmunka programját, mostohán bánt a karintiai szlovén kisebbséggel – érdekes módon az erdélyi magyarok helyzetével senki nem törődött, mint ahogy a 2006-os budapesti véres rendőrrohammal sem –, nem egyértelműen nyilatkozott az osztrákoknak a második világháborúban betöltött szerepéről, nem ítélte el a birodalmi Németországgal való kollaborációt.
De az EU Haider elleni támadásait az motiválta, hogy eltakarja a lényeget. Nem bírta elviselni Haider euro-szkepticizmusát, a globalizáció ostorozását és azt sem, hogy szuverén nemzetállamban gondolkodott. Teljesen világossá vált, hogy, ha a két jobboldali párt egyesül, simán megnyeri a 2013-as parlamenti választásokat és az alkotmány szerint az államelnöknek Haidert kell kancellárrá kinevezni.
Bécs és Brüsszel sikítós frászt kapott ennek gondolatától is. A 2013-as parlamenti választásokat a baloldali szocdemek nyerték meg, második helyen a jobbközépnek mondott néppárt futott be.
És végezetül essék szó Diana walesi hercegnő haláláról. Ebben az esetben is a hivatalos közlemény csak és kizárólag közlekedési balesetnek minősítette a 1997. augusztus 31-én történteket, amikor a Dianát és élettársát Dodi Al-Fayedet szállító Mercedes S280 autó Párizsban, az Alma alagútban nekicsapódott a 13-dik tartóoszlopnak és a benne ülő két utas az ütközés következtében meghalt.
A gépkocsivezető túlélte a balesetet. Már ha ez baleset volt. A hivatalos francia vizsgálat, amelyet Hervé Stephan bíró vezetett arra a következtetésre jutott, hogy a kocsit követő paparazzik távol voltak a Mercedestől, amikor az ütközés bekövetkezett, ezért nem lehet őket emberöléssel meggyanúsítani.
Diána walesi hercegnő indonéziai látogatása során felkereste e dzsakartai nemzetközi iskolát
Fotó: AFP/Kraipit Phanvut
Továbbá a vizsgálat szerint az elhunytak is tehettek arról, hogy életüket vesztették, mert nem csatolták be biztonsági öveiket. Firtatták még a sofőr alkoholos állapotát, a kocsi védelmi rendszerét, és sok minden mást is, csak éppen azt nem, hogy kinek, vagy kiknek állhatott érdekében Diána és Dodi halála. Az összeesküvés elméleteknek se szeri se száma. Dodi Fayed édesapja, Mohammed Al-Fayed kitartóan hangoztatta, hogy az nem baleset volt, hanem gyilkosság, ami az Alma alagútban történt.
Az egyiptomi Fayed család már évtizedek óta Londonban él. A család tagjai rendszeresen beadták állampolgársági kérelmüket, de ezeket mindig elutasították. Kiszivárgott hírek szerint az illetékes brit szervek nemzetbiztonsági kockázatot láttak a milliárdos famíliában. A Fayed család ugyanis tartotta hazájukkal a kapcsolatot, gyakran látogattak Egyiptomba. Ez még nem lett volna baj, a brit titkosszolgálat szemmel tartotta ezeket a kiruccanásokat.
Már ha tudták, mert a család tagjai közül, hol az egyik, hol a másik hetekre eltűnt a brit ügynökök fürkész szeme elől. Nem tudni, hogy ez idő alatt mit csináltak, kivel találkoztak. A bujkálás persze nem mindig volt sikeres, mert volt olyan eset is, hogy a Fayed család egyik tagja éppen egy olyan emberrel találkozott, akinek jó kapcsolatai voltak a Muszlim Testvériség szélsőséges iszlám szervezettel.
A helyzet, úgy állt, hogy amennyiben Fayed feleségül veszi Dianát, III. Károly – akkor még csak trónörökös volt – halála után helyére Vilmos herceg lép majd a trónra. Ebben az esetben, Diána lett volna az anyakirályné, függetlenül attól, hogy II. Erzsébet megfosztotta az uralkodói családi rangtól.
Az uralkodónak nincs beleszólása a kormányzásba, a választások eredményét tiszteletben kell tartani, de az ő személye testesíti meg a Brit Birodalmat – már ami maradt belőle –, ezért eleget kell tennie a protokolláris feladatainak. Bár az uralkodónak nincs tényleges hatalma, a királyi család egy „információs kincsesbánya”. Közéleti szereplésre vágyó befolyásos emberek, multi cégek lobbistái, felekezeti elöljárók, külföldi diplomaták, feltalálók és még ki tudja, hogy ki mindenki teszi tiszteletét a királyi család tagjainál.
Arról már nem is beszélve, hogy a királynak, bár nincs semmilyen végrehajtó hatalma, de a brit miniszterelnöknek kötelessége a jelentősebb eseményekről tájékoztatni. A brit társasági élet központjában élő királyi család tehát sokat tud, de keveset beszél. Már, ha család minden tagja tartja a száját.
És ha nem, az bizony nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. Dodi Fayednek a királyi családban történő benősülésének lehetőségét a brit titkosszolgálatok egyértelműen a kockázati kategóriába sorolták. Márpedig Diána és Dodi esküvőre készült. A hírek szerint a pár éppen a végzetes szerencsétlenséget követő napon, 1997. szeptember 1-jén jelentette volna be eljegyzésüket.
Volt itt egy másik, nem elhanyagolható tényező is. Az, hogy Dodi Fayed muszlim vallású volt. A brit királyi családon belül állítólag az volt az elfogadott vélemény, hogy a leendő király anyja és egy egyiptomi muszlim közötti házastársi kapcsolat nem tolerálható. A dolog itt még nem állt meg, mert ad absurdum, az iszlám törvények szerint, vegyes házasság esetében a feleségnek fel kell venni férje vallását. A brit uralkodó pedig nem csak a birodalmat testesíti meg, hanem az anglikán egyház feje is.
Előállhatott volna egy olyan helyzet, hogy a Vilmos királlyá koronázása után, a hívőknek azzal kellett volna szembenézni, hogy uralkodójuk és egyházi vezetőjük anyja mecsetbe jár.
Lehet, hogy a lényegre tapintott rá Glyn Jones, egykori brit hírszerző ügynök, aki eredetileg az SAS, a légierő különleges szolgálatánál kapott kiképzést, amikor azt mondta, hogy Diána és Dodi halálát a MI-5 – az Egyesült Királyság belföldi kémelhárítási és biztonsági szolgálata – akciója okozta. Richard Richard Tominson, – az MI-6, azaz az Egyesült Királyság külföldi hírszerző szolgálatának egykori tisztje szerint – volt munkaadóját vádolta meg, hogy az belekeveredett a balesetnek álcázott tragédiába.
