Hszi Csin-ping: Peking elkötelezett a stabil és fenntartható kínai–amerikai kapcsolatok kialakítása mellett

MH/ MTI
2024. augusztus 29. csütörtök. 15:08
Frissítve: 2024. augusztus 29. 15:13

Hszi a Nép Nagy Csarnokában tartott tárgyaláson azt is elmondta, hogy Peking elkötelezett egy stabil, egészséges és fenntartható kínai–amerikai kapcsolat kialakítása mellett, és álláspontja változatlan: a békés egymás mellett élést, valamint a mindenki számára előnyös együttműködésre épülő kétoldalú kapcsolatokat továbbra is az ország szuverenitásának szilárd megőrzése mellett kell elérni.

A kínai vezető továbbá abbéli reményét fejezte ki, hogy Washington nem kihívásként, hanem lehetőségként tekint mindkét ország fejlődésére, és Pekinggel együttműködve „megtalálja a helyes utat”, hogy a két nagyhatalom „jól kijöjjön egymással” – idézte Hszit a kínai külügyminisztérium.

A közlemény szerint Sullivan arról biztosította tárgyalópartnerét, hogy Joe „Biden amerikai elnök elkötelezett a kapcsolat konfliktusmentes kezelése mellett, és várakozással tekint az elkövetkező hetek során várható megbeszélések elé”.

Sullivan kínai útjának utolsó napján találkozott Csang Jo-hsziával, a központi katonai bizottság alelnökével is. A találkozón hangsúlyozta: mindkét országnak felelőssége, hogy a verseny ne fajuljon konfliktusba vagy konfrontációba – olvasható a Fehér Ház közleményében, amelyet a kínai sajtó idézett.

„A két fél megerősítette a rendszeres katonai kommunikáció fontosságát a magas szintű diplomácia és a nyílt kommunikációs vonalak fenntartására irányuló erőfeszítések részeként, ahogyan azt Biden elnök és Hszi elnök a 2023. novemberi csúcstalálkozón célul kitűzte” – tették hozzá.

Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó azt is hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is elkötelezett a hajózás szabadságának fenntartása mellett a Dél-kínai-tengeren, és aggodalmát fejezte ki, hogy Kína támogatja Oroszország védelmi ipari bázisát.

A kínai állami média jelentése szerint Csang felszólította az amerikai felet, hogy állítsa le a Tajvanra irányuló fegyverszállításokat és Tajvan önálló, demokratikus szigetországról szóló ábrázolásainak terjesztését.

„A sziget függetlensége összeegyezhetetlen a Tajvani-szoroson túli békével és stabilitással, az újraegyesítés előmozdítása pedig a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg küldetése és kötelessége” – fogalmazott Csang.

Sullivan szerda óta tartózkodott Kínában, ahol az első két napban Vang Ji külügyminiszterrel tárgyalt több kérdésről is. Látogatása az első volt Joe Biden amerikai elnök 2021 januári hivatalba lépése óta, valamint 2016 óta ez az első alkalom, hogy amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Kínába látogatott.

Elolvasom a cikket