A keret azonban kulcsfontosságú: Ha a keresést egy történetbe ágyazzuk – például „a húsvéti nyuszi elrejtette a kincseket, és csak egy ügyes nyomozó találhatja meg” –, akkor nem pusztán egy feladatot adunk, hanem jelentést is. A mese így hidat képez a játék és az ünnep között, és lehetőséget ad arra is, hogy később, életkornak megfelelő módon, a mélyebb, szakrális tartalmak felé nyissunk.
Az édességeknek ebben a „nyuszizós” időszakokban főszerep jut. A csoki ilyenkor gyakran jutalomként kerül előtérbe, ami könnyen aktiválhatja a „jó” és „rossz” ételekről szóló gondolkodást. Ez azonban hosszú távon nem segíti az egészséges ételkapcsolat kialakulását. A húsvét ugyanakkor lehetőséget is ad a finomhangolásra: megmutathatjuk a gyerekeknek, hogy az ételek nem morális kategóriák szerint rendeződnek.
Mondhatjuk például: „A csoki nagyon finom, és örülünk neki, de másképp táplálja a testünket, mint egy főétel. Akkor érzi jól magát a testünk, ha először eszünk valami táplálóbbat, és utána jöhet az édesség.” Ezzel nem tiltunk, nem címkézünk, hanem rendszert és testérzethez kapcsolt magyarázatot adunk. A hangsúly nem azon van, hogy mi „jó” vagy „rossz”, hanem azon, hogy mi esik jól a testünknek és mi segíti a működését, illetve melyikből mennyi mennyiséget szoktunk egyszerre megenni.
A húsvét így nemcsak egy hagyományőrző vagy éppen játékos ünnep lehet, hanem egy komplex fejlődési tér is: ahol a gyermek egyszerre tanul a világról, önmagáról és a kapcsolatairól. A kérdés nem az, hogy a nyuszi „elvesz-e” valamit az ünnepből, hanem az, hogy mi, felnőttek, hogyan tudunk hidat építeni a történetek, a játék és a jelentés között.
