– Úgy tűnik, eldőlt: az Európai Bizottság tényleg semmit nem tesz a Lukoil-ügyben, Magyarország és Szlovákia, két EU-tag érdekében. Egy klasszikust parafrazálva: egyedül vagyunk, ők, mi, meg a nézők?
– Sajnos nem az első alkalom, emlékezzünk vissza az agrár ügyre, amikor beengedték ellenőrizetlenül az ukrán mezőgazdasági termékeket az európai piacra. Magyarország és több közép-európai ország akkor is a Bizottsághoz fordult, hogy lépjen fel a dömpingáron történő behozatala ellen, de Brüsszel akkor sem az európai gazdák érdekében lépett fel, hanem gyakorlatilag az ukrán érdekeket képviselte. Most is valami hasonlót látunk. Az ukránok egyoldalú és barátságtalan lépése következtében, ami alapvetően jelent gondot Magyarországnak és Szlovákiának, nem az történik, hogy a Bizottság felszólítja Ukrajnát, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeinek tegyen eleget, és ne veszélyeztesse két uniós tagállam energia biztonságát, hanem előbb kivár, majd megállapítja, hogy az efféle akciók nem veszélyeztetik az uniós ellátást. Annak ellenére, hangsúlyozom, hogy Ukrajna aláírt egy dokumentumot a csatlakozási tárgyalások megkezdésekor. Annak ellenére, hogy mind Szlovákia, mind Magyarország bizalmat szavazott Ukrajnának – noha mi továbbra is az érdemalapú csatlakozást támogatjuk, de mivel a többség kifejezte szándékát, hogy meg akarja kezdeni a tárgyalásokat, Magyarország és Szlovákia is azt mondta, rendben, nem gördítünk akadályt ez elé. Aztán mi lett? Ukrajna hátba szúrta mind Magyarországot, mind Szlovákiát.
– Ahogy a Bizottság is?
– Ahogy a Bizottság is.
– Nekem azért úgy tűnik, hogy a Bizottság adott esetben másokkal sem sokkal megértőbb. Az Északi Áramlatról szóló legfrissebb hírek szerint a gázvezetéket az ukránok robbantották fel és a lengyelek falaztak nekik. De az biztos, hogy Lengyel- és Csehország szerint bárkit terheljen is a felelősség, ami történt, az teljesen rendben van, és meg se kellett volna építeni a vezetéket. A Bizottság pedig hallgat. Sem a felelősöket nem keresi, sem szolidaritásra nem szólít fel, pedig ez az ügy elég kényesen érintette az unió legnagyobb gazdaságát, és közvetve mindenkit az EU-ban. Hogy van ez?
– Van itt egy óriási probléma, méghozzá az, hogy vannak dolgok az Unióban, amiről nem lehet beszélni. Az Északi Áramlat felrobbantása egy ezek közül. Történt egy terrorcselekmény, felrobbantottak egy olyan vezetéket, amelynek a felrobbantása veszélybe sodorta Európa energiaellátását. Ennek a hatása azonnal megnyilvánult az energiaárakban: az európai cégek, az európai emberek azóta is drágábban veszik az energiát, ezáltal Európa versenyképessége csökken; az európai gazdaságot és az európai embereket kár érte. És kivizsgálták azt, hogy pontosan mi történt? Nem, mindenki mismásol, próbál úgy tenni, mintha ez az egész meg sem történt volna. De a migráció kapcsán is ezt látjuk, ezt tapasztaljuk! Gyakorlatilag nem lehet bizonyos dolgokról beszélni, ahogy a béke szót nem lehet Brüsszelben kiejteni, úgy az Északi Áramlat kapcsán sem lehet még csak kérdezni sem. Azonnal lesöprik az asztalról, ha az ilyen ügyeket elővesszük, miközben elemi igény lenne arra, hogy érdemben beszéljünk arról, mibe kerül nekünk a migráció, vagy hogy ki robbantotta fel a gázvezetéket, hiszen az egy terrorakció volt. Ki áll a hátterében? Állam áll a hátterében? Valamilyen szabotázscsoport? Megismétlődhet, ami történt? Ezek olyan kérdések, amelyek mindkét esetben felmerülnek. De mégis, Brüsszelben sem a migráció, sem a békéről nem lehet beszélni. Ez nagyon rossz érzéssel tölti el az embert, mert itt gyakorlatilag arról van szó, hogy már meg sem tudjuk fogalmazni, melyek az európai érdekek.
– Mondjuk az is igaz, hogy a német kormány sem töri össze magát a nemzeti érdekek érvényesítése közben. Inkább sodródik az árral, mint a migráció esetében.
– A közvélemény-kutatások szerint az európai emberek többségének elege van az illegális migrációból, mégis a brüsszeli mainstream egyöntetűen támogatja a befogadását, az elhibázott migrációs paktum pedig mágnesként vonzza a bevándorlókat. Láttuk többek között Solingenben, hogy ez hova vezet. A véres merénylet után most Olaf Scholz kancellár is felvetette, hogy az illegális migrációt vissza kéne szorítani, pedig nem rég még üdvözölte a Migrációs Paktumot. Aligha változott meg a véleménye, csak két németországi tartományban, Szászországban és Türingiában választások lesznek, és érzi a társadalmi nyomást… De aztán ezek az ügyek gyorsan lekerülnek a napirendről. Egy álszent világban élünk, ahol az Európai Uniónak két valósága van: van egy társadalmi valóság, és van egy brüsszeli valóság – a kettő között hatalmas a szakadék.
– Ha már a migráció szóba került, mikor indulnak a járatok Brüsszelbe?
– Ha megnézzük, többi európai ország is azt csinálja, hogy az Európai Unióba belépő migránsokat hagyja elszivárogni, hiszen mindenki tudja: jellemzően Németország felé veszik majd az irányt. A kiutasítási határozatok végrehajtásának eredményessége nagyon gyenge: 20-22 százalék. Gyakorlatilag az történik, hogy lefolytatják az eljárást, megállapítják, hogy az illető nem jogosult a menedékes státuszra, de mire kiutasítanák, addigra eltűnik a hatóságok látóköréből, és felszívódik valahol Nyugat Európában. Ez történt a solingeni merénylővel is: megkapta a kiutasító határozatot, de nem találták meg. A rendszer tehát nem működik, de a legtöbb ország álszent módon viszonyul ehhez az egészhez. És még egyszer, a Migrációs Paktum sem kínál erre igazából megoldást. Úgyhogy Magyarország esetében a nagy dilemma a következő: nem szeretnénk napi bírságot fizetni, vagy esetleg további ítéleteket a nyakunkba kapni az Európai Bíróságtól, viszont a magyar emberek világosan kifejezték, hogy Magyarország nem lehet bevándorlóország. Mit tegyünk? Brüsszel és Németország többször egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy márpedig ők mindenkit be akarnak fogadni. Hát, akkor azt tudjuk tenni, hogy felajánljuk a migránsoknak: menjenek oda, ahol egyébként őket szívesen látják. Európában egyébként az a szokás, nem, hogy mindenki oda mehet, ahová akar, különösen, ha hívják?!
– A tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad mozgása…
– Úgy valahogy.
– Egyébként fizetjük már a büntetést?
– Az egyösszegű átalány bírság teljesítésére augusztus 30. szerepelt határidőként, míg a kényszerítő bírság vonatkozásában még nem esedékes a kifizetés. A jogerős ítélettel szemben nincslehetőségünk fellebbezni. Arra van lehetőség, hogy Magyarország pert indítson az eddig a migrációra, az uniós határok védelmére fordított összeg megtérítése érdekében, hiszen több mint kétmilliárd eurót költöttünk a kerítésre, illetve a schengeni határ védelmére, és ennek csak a töredékét térített meg Brüsszel. Ezt a pénzt szeretnénk Brüsszelen behajtani, hiszen a saját zsebünkből, de valamennyi európai ember érdekében költöttük el. A határvédelmen felül vannak egyéb költségek is, például a külső, a kibocsátó országok irányába nyújtott támogatások, hiszen régi magyar álláspont az, hogy a segítséget kell odavinni, és nem a problémákat ide hozni. Ezért indult el például a Hungary Helps program, mert úgy gondoljuk, az a legjobb, ha mindenki a saját szülőföldjén tud boldogulni, és nem kell kiszolgáltatnia magát az embercsempészeknek.
– És akkor a kölcsönös követelések „kiütik” egymást, illetve lehetőség van a beszámításra?
– Mi ezt szeretnénk. Az a probléma, hogy Brüsszelnek joga van a megítélt bírságot levonni a Magyarországnak járó uniós támogatásokból. De a jogerősen megítélt pénzeket egymással szemben be lehetne számítani.
– Eltelt csaknem három hónap az EP-választások óta, mégis mintha nem történt volna semmi: ugyanaz a Bizottság, ugyanazok a reflexek – hol tart az intézményi átmenet?
– Egyelőre ott tartunk, hogy a tagországokon a sor, hogy jelöljenek biztosokat. A többségük már megtette, de nem az összes. Ha mindenki megnevezte a jelöltjét, utána kezdődnek az egyeztetések a személyekről és a pozíciókról, illetve magáról a bizottsági struktúráról, és konszenzusra kell jutni. Tehát még az elején vagyunk ennek a folyamatnak.
– Van ennek egy véghatárideje, hogy mikorra kell felállnia az új Bizottságnak?
– Október 31-ig tart a mostani Bizottság mandátuma, az új megalakulásáig a jelenlegi biztosi kollégium ügyvivőként folytatja a munkáját.
– Várhelyi Olivér újrázik?
– A magyar álláspont világos, mi Várhelyi Olivért jelöltük. Azt gondoljuk, hogy kifogástalanul végezte a munkáját, és új lendületet adott a nyugat-balkáni országok csatlakozásának. A munkájával sok tagország, és a csatlakozásra váró országok többségének az elismerését is kivívta.
– A személyéhez vagy a portfóliójához ragaszkodik a kormány?
– A személyéhez, és azt gondolom, hogy jól végzi a munkáját, jó választás egész Európa számára.
– Az elmúlt hetekben a soros elnökség körül sem volt nagy hírverés, gondolom, mindenki nyaralt, készültek az őszi főszezonra. Mi várható, különös tekintettel arra, hogy a nyár elején – és erre nincs jobb szó – egyesek elkezdtek hisztizni, és bojkottal fenyegetőztek.
– Az augusztus Brüsszelben és Strasbourgban is a szabadság hónapja, ehhez mérten kevesebb program volt, most kezdődnek igazán az elnökségi események. A jövő hét elején már ülésezik az Általános Ügyek Tanácsa, és mi leszünk a házigazdák. Ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy néhány kormány korábban felvetette: bojkottálni fogják a budapesti rendezvényeket, Josep Borrell is keresztbe akart tenni nekünk, de azt látjuk, hogy az eddigi rendezvényeken magas szinten képviselték magukat a tagállamok. Könnyű belátni, hogy az efféle olcsó politikai színjátékkal nem Magyarországot, hanem az európai embereket éri kár, az európai intézmények tekintélyét csorbítják. Mi mindenkit szívesen látunk, és az elnökségi feladatainkat felelősen és komolyan véve mindent megteszünk annak érdekében, hogy jó elnökséget adjunk, és érvényesíteni tudjuk a prioritásainkat – hogy csak egyetlen példát mondjak: közös érdek, hogy foglalkozzunk az EU versenyképességével, amely komoly kihívásokkal küszködik.
– Igen, az Európai Unió gazdasága elég rossz állapotban van, 0,8-1 százalékos növekedést jósolnak az elemzők, és az „optimisták” azzal vigasztalódnak, hogy talán jövőre már beérik a szankciók hatása, és sikerül 0,1 százalékkal megelőzni az orosz növekedést, ami idén 4 százalék fölött lesz. Németország eredményei különösen tragikusak, és mindezeknek Magyarországon is érezzük a hatását. Tud mondani bármi bíztatót? Van fény az alagút végén?
– Szerintem ez leginkább a békétől függ. A háború rendkívül negatívan hatott az európai gazdaságra, mindenekelőtt az energiaárak emelkedése miatt, de közben folytatódik a piacvesztés is. Ahhoz szerintem, hogy az európai gazdaság talpra tudjon állni, mindenekelőtt békére van szükség. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az EU egyre látványosabb versenyhátrányában a szabályozási környezetnek, egészen konkrétan a túlszabályozottságnak és a túlbürokratizáltságnak is komoly szerepe van. Ez és az energiaárak együttesen eredményezik azt, hogy az európai cégek vagy európai tőke jelentős része más befektetési területeket keres, nem az Unióban akar befektetni. Fel kell tennünk a kérdést: Miért van az, hogy a szabályozás sokkal szigorúbb itt, mint máshol? Hogyan lehetne segíteni a versenyképesség helyreállítását? De a legfontosabb most a béke, hogy a háború véget érjen, és lehessen békében tervezni a következő éveket. Amíg ilyen nagy a bizonytalanság, nehéz előre lépni. Pedig van egy csomó házi feladat, amit el kell végezni, és ki kell találni valamit arra is, hogyan csökkenthetnénk az energiaárakat. A hagyományos, régi iparágak, mint a gépgyártás, vasgyártás – a vegyipar és a nehézipar megszűnőben, de legalábbis visszaszorulóban vannak, és ezt a folyamatot felgyorsította az energiaár-emelkedés. Pedig stratégiai fontosságú, hogy ezek itt maradjanak Európában. Sőt, hogy visszaépítsünk valamit a már elvesztett kapacitásokból! De ha azt látják ezek a cégek, hogy az energia sokkal olcsóbb máshol; hogy sokkal gyorsabban fel lehet építeni egy gyárat Amerikában; hogy ott tárt karokkal várják őket és támogatják az iparfejlesztést, akkor oda fognak menni. Tehát az elhibázott szankciók és a túlzott bürokrácia, amit ugye az uborka görbületével szoktak illusztrálni, az komoly versenyhátrányt okoz az EU-nak az Egyesült Államokkal vagy más országokkal szemben.
– Nemzeti kártya – ezt nem kerülhetjük meg. A vád ugye az, hogy a magyar kormány általában ellenzi a migrációt, de ellenőrizetlenül rászabadítaná az oroszokat és a fehéroroszokat az EU-ra.
– Erről elmondtuk az álláspontunkat: ugyanazokat a szigorú biztonsági eljárásokat folytatjuk le, mint korábban, és mint bármelyik ország állampolgára esetében. Csupán a tartózkodás jogcíme vonatkozásában történik változás, de biztonsági szempontból nem. Ez egy újabb megalapozatlan támadás, és mindenki tudja egyébként, hogy itt nem arról van szó, hogy a nemzeti kártya kiadása orosz és fehérorosz állampolgároknak biztonsági kockázatot hordoz magában – egyszerűen csak a kettős mérce alapján támadják megint Magyarországot.
