A SZIN titkos hősei

Amikor a Bohemian Betyars fellép, az ember nem tudja, mire számítson – na nem azért, mert unalmasak, hanem mert sosem lehet tudni, hogy a következő pillanatban egy punk polkát, egy balkáni népdalt, vagy egy bőrkabátos csárdást hallunk-e tőlük. De az biztos, hogy a zene magával ragadó, és ha az ember nem is szereti a táncot, a lába önkéntelenül is ritmusra kezd rángatózni.

A Bohemian Betyars színpadi jelenléte olyan, mintha egy népzenekar és egy punkbanda összeveszett volna egy vodkásüveg felett, majd úgy döntöttek, hogy inkább közösen játszanak tovább.

A frontember valószínűleg egykori betyár, aki csak azért hagyta ott a rablást, mert a mikrofon jobban illett a kezébe, mint a fokos. A többiek pedig mintha egy nemzetközi zenés gyorsítótárból érkeztek volna, ahol mindenki kapott egy csepp őrültséget a tehetség mellé.

Amikor belecsaptak a húrokba, valahogy azt éreztem, hogy itt valami különleges készül. Az első akkordok után a tömeg olyan intenzitással kezdte rázni magát, mintha egy energiaitalgyár promóciós rendezvényén lenne. Az ilyenkor kötelező körtánc is gyorsan kialakult. A Bohemian Betyars koncertjein nincs szükség külön tornateremre, itt garantált a kalóriaégetés, és még a szomszéd utcában is szólnak a falak.

A zenekar úgy tudta fokozni a hangulatot, hogy még a legmakacsabb pesszimista is mosolyra fakad, majd azon kapja magát, hogy éppen egy fejkendős nénivel táncol körtáncot. Tényleg szeretném azt hinni a zenéjükről, hogy ha a szomszédom még nem ismeri fel, biztosan füldugója van.

Az egész koncert egy zenei világkörüli útnak felel meg, ahol a Betyárok nem csak a Kárpát-medencét, de a balkáni hegyeket és a nyugati punk klubokat is bejárják. Nincs itt helye a csendes elmélkedésnek – a

Bohemian Betyars előadásában minden dal egy kirobbanó, vad energia, ami aztán tovább sodor, mint egy szibériai hóvihar. És ha a koncert végére az ember úgy érzi, hogy most azonnal le kell ülnie – nos, valószínűleg csak a teste próbál regenerálódni az elmúlt másfél órában kapott ütésektől.

Kis hely, nagy energia. Miért kellene a Bohemian Betyars és Paddy and the Rats a Nagyszínpadra?

Ezen a kérdésen, vagy lehetőségen gondolkodtam: mi lenne, ha egy bátor fesztiválszervező egyszer csak úgy döntene, hogy ezek a zenekarok nem elégedhetnek meg a kisebb színpadokkal? Mi lenne, ha a Nagyszínpadot adnák nekik főműsoridőben? Egy dolog biztos: a közönség nem csak hallaná, hanem érezné is azt az energiát, ami szinte robbanásszerűen szabadulna fel a hatalmas színpadon. Már előttem van a kép, hogy kb. otezer rajongó körtáncot járna a színpad előtti téren.

Képzeljük el, ahogy a Bohemian Betyars a Nagyszínpadot is bejárja hegedűvel és gitárral, ahogy a közönség tömegei ugrálnak a zúzós ritmusokra.

Vagy ahogy a Paddy and the Rats tengerészei a fesztivál legnagyobb helyszínén éneklik a kocsmai indulókat, miközben a közönség együtt ringatózik a söröspoharak tengerében. A hangulat olyan magasra szökne, hogy még a SZIN óriáskereke is beleszédülne!

Persze, a kisebb színpadoknak is megvan a maga varázsa – az intimitás, a közelség, a közvetlen kapcsolat a zenészekkel.

De néha jó eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha ezeket a határtalan energiákat egy nagyobb, erősebb keretbe helyeznénk. Lehet, hogy a SZIN következő évében már nem is csak gondolatkísérlet lesz, hanem valóság és akkor a fesztivál történetének egyik legemlékezetesebb estjét élhetjük át, szerintem.

Addig is, ha legközelebb a Bohemian Betyars vagy a Paddy and the Rats a közelben zenél, ne hagyja ki őket – mert bármekkora is legyen a színpad, amit kapnak, ők mindig Nagyszínpadot varázsolnak belőle!

Elolvasom a cikket