A magyarok 15 éremmel zárták a paralimpiát

MH/MTI
2024. szeptember 8. vasárnap. 13:19

A Párizs melletti vaires-sur-marne-i pályán a zárónapon erős jobbos hátszél és hűvös idő fogadta a versenyzőket, némi pályaelőny is kialakult, a lelátóhoz közelebbi pályák jóval szelesebbek voltak, mint a belsők.

Varga Katalin a pénteki előfutamát megnyerve egyenes ágon jutott be a fináléba a KL2-es kategóriában. A balesetes gerincsérült, 38 éves szegedi kajakos három éve, Tokióban bronzérmes volt ebben a számban, azóta – idén – nyert már világbajnoki ezüstöt és Európa-bajnoki aranyat is, s most is éremért érkezett.

Jól is kezdett a fináléban, 120 méterig tartotta a lépést az élen lapátoló, címvédő és világbajnok Charlotte Henshaw-val, ekkor azonban korrigálnia kellett az irányát, mivel nagyon közel került a bal oldali bójákhoz, letámasztott, szinte megállt.

Ezt követően hiába eredt az őt időközben lehagyó riválisok nyomába, végül a negyedik helyen ért be a célba.

A szám másik magyarja, Boldizsár Dalma a B döntőben fejezte be a szereplését, harmadik lett, így összesítésben a 11. helyen végzett.

A kenus Suba Róbert, aki egy nappal korábban KL1-ben a negyedik helyet szerezte meg, ezúttal a VL2-es kategória döntőjében szállt vízre, amelyben ötödikként zárt, a kajakos Molnár Nikoletta pedig – ugyancsak elmaradva kissé a saját várakozásaitól – nyolcadik lett a KL3 fináléjában.

A magyarok ezzel befejezték szereplésüket Párizsban.

Elolvasom a cikket