Az előző írásban röviden vázoltuk a választás eredményeit, bemutattunk egy körképet a pártok helyzetéről, nagy bukásokat láthattunk és váratlan felemelkedést az ellenzék romjain. Néhány jeggyel megmutattuk, hogy a kormányzó pártok, a Fidesz–KDNP viszonylag jó választási eredményt értek el, de vannak baljós jelek is a házunk táján. Belefogtunk egy programba, valójában vitairatba Tizenöt év – Tizenöt ajánlás címmel. Ezt folytatjuk jelen cikkünkben.
1. Az aktivizmus nem elég! A politika alapvetően kulturális tevékenység! Az ötlet nem kultúra! Csak alapos, mély elemzésekkel dolgozhatsz! A kezdeményezőkészségedet mindig, minden körülmények között tartsd fenn!
Sokan, sajnos a mi köreinkben is a politikát-közéletet egyfajta aktivizmusnak gondolják. Ez a szorosan vett kampányidőszakokra sem teljesen igaz, bár akkor az aktivizmus elsőrendűen fontos. Az életünk túlnyomó részében a lokális politika-közélet mindenekelőtt kulturális tevékenység. A kultúrába nagyon sok minden beletartozik, nemcsak a művészetek, az irodalom, a zene, a képzőművészet, de idetartozik az építészet, a tárgyi kultúra, a lakókultúra, a kertkultúra, sőt a társas viselkedés, az együttélés normái is. Kiemelt feladatunk, hogy a tágan értelmezett kultúra szerves része legyen a közéleti tevékenységünknek. Támogassunk minden olyan megmozdulást, ami a kultúra magasabb szintjére vezet. Járjunk el közösen kulturális helyszínekre, ápoljuk persze a helyi kultúrát is. Tegyünk minél többeket a környezetünkben értékes kultúra fogyasztójává. Egy jó gyakorlat: a három- és többgyermekes családok számára közösségi összefogással vegyünk a nagy nemzeti kulturális intézményekbe jegyeket, hogy a nehezebben élők is eljussanak ezekre a fontos helyekre. Továbbá fontos gondolat az, hogy az ötlet nem kultúra! Persze, legyenek ötleteink, de azokat úgy válthatjuk kultúrává, ha köréje egy egész univerzumot építünk, sokrétűen kibontva az ötletet. Legyen egy hosszabb távra szóló kulturális programnaptárunk, amit közösen járunk végig.
Miért kerül ebbe a pontba az elemzések gondolata? A politikust a választási várakozások, majd eredmények elemzése érdekli elsősorban. Ez így helyes, de az élet nem a választási időszakok négy-öt évente néhány hónapjából áll. Sokkal fontosabb a köztes időszak (valójában a sorsunk akkor dől el). A mélyreható, részletes elemzések sokfélék: társadalmi, közösségi szempontoknak; a környezetünk állapotának; az intézményeink működésének az elemzése mind fontos feladat. Így válik az elemző tevékenység kulturálissá. Ezekből az elemzésekből bomlik ki a folyamatos kezdeményezőkészség, ami a közéleti működés alapja, ezt kell fenntartanunk nehézségek, kudarcok közepette is…
2. Csak a minőség számít! A felületesség rombol, hiteltelen! Merjünk nagyok lenni! Légy kész nagyot álmodni! A kimondott álmok valósulnak meg! Valósítsd meg őket!
Vegyük komolyan, hogy a polgári-keresztény erkölcs letéteményesei, arcai vagyunk! Ebből fakad egyfajta minőségi létforma, ami nem azonos a luxus hajszolásával, hanem szolid, kiegyensúlyozott, a családra épít! Ebben a légkörben teret kell adni a minőségnek, minden megnyilvánulásunkban ezt kell közvetíteni, látni. Minőség a munkánkban, a kommunikációnkban, az általunk készített kiadványokban, a digitális médiában (ami egyébként a silányság és az igénytelenség terepe). Legyünk tudatában annak, hogy a felületesség, silányság hitelteleníti a személyiségünket, az általunk képviselt közösséget.
A politika/közélet helyi szintje is számtalan lehetőséget kínál arra, hogy nagyot álmodjunk arról a helyről, ahol élünk, azokkal együtt, akik körülvesznek minket. Az ellenfeleink által sulykolt „merjünk kicsik lenni” szlogen helyett „merjünk nagyok lenni”, hiszen remek emberek vesznek körül minket, továbbfejlődésre érdemes az a különleges hely, ahol élünk. Az álmaink utat mutatnak, igazságot fogalmaznak meg és életet teremtenek. Az álmainkat, vízióinkat osszuk meg a társainkkal, mert a kimondott álmok valósulnak meg. Közösen valósítsuk meg ezeket! Minél több energiát, időt fektessünk bele a közösségünkbe, a közösségünk tagjaiba!
3. Munka, munka, munka! A hitelességet meg kell szolgálni! Csak sok munkával lehet! Utáld a restséget, a semmittevést! Dolgozz visszhangtalanul, akár feleslegesen is! Csak a hasznodra válik!
A választások után sok helyen szinte megszűnik a közélet, a helyi politizálás, ez azokra a helyekre is igaz, ahol a választás sikeres volt, de még inkább azokra, ahol sikertelen, itt néha szinte bénultság tapasztalható. Ennek csak egy ellenszere van: a sok munka. A közvetlen munkatársakkal közösen negyedéves, féléves programnaptárt kell összeállítani, amelyben a baráti közösségek, civil szervezetek rendezvényeire is fel kell hívni a figyelmet. Ennek érdekében javaslatokat kell kérni tőlük. Már a programnaptár összeállítása is alkalmas a polgári-konzervatív hálózat erősítésére. Ezekben legyenek előadások, szervezett séták, vitaestek, kulturális alkalmak, ünnepek, de közös főzés is. A programnaptárt széles körben terjeszteni kell, erre rendkívül alkalmas a közösségi média. Véleményeztessük a programjainkat a szélesebb közösségünkkel.
Egy példa: ellenzékben lévő önkormányzati képviselőt kértem, hogy készítsenek alternatív költségvetést, erre sajnos az volt a válasz, hogy feleslegesen nem dolgozunk. Tudomásul kell venni – különösen ellenzékben –, hogy a közéleti tevékenységünk jelentős része visszhangtalan, olykor feleslegesnek is tűnik, kevés kezdeményezésünk ér célba. Soha nem felesleges egyetlen javaslat sem, legalább az önbecsülésünk erősödik a megfogalmazásukkal, célba juttatásukkal. Nem elég kritizálni, felhívni a figyelmet valamely visszásságra, ezek mellé a megoldást is meg kell fogalmazni
Időről időre mini közvélemény-kutatást érdemes készíteni a közösségi médiában, a rendelkezésünkre álló névjegyzék alapján, amiben a helyi ügyekre kérdezünk rá. Lehet persze országos, a körzetünket komolyabban érintő témára is fókuszálni. Ezek a visszajelzések szintén alkalmasak arra, hogy a helyi közéletet ébren tartsuk. Legyen egy hírlevelünk, ez nem kell feltétlenül nyomtatott sajtó, hatékonyabb és olcsóbb a digitális változat. Fontos szempont, hogy ne kevés emberre háruljon sok munka, hanem sokakra kevesebb. Így a közösségünkben egy élő felelősségi rendszert lehet kialakítani.
4. Legyél képes az egyediből általánost faragni! A többséget képviseld minden esetben! Légy szolidáris a rászorulókkal, de ébreszd rá őket a saját felelősségükre is!
A közéleti szereplőkhöz rengeteg javaslat érkezik nap mint nap. Ezek sokszor egyéni élethelyzetekből adódó problémák, de szinte minden esetben felismerhető bennük valamilyen általánosítható vonás. A liberalizmus – a woke-ideológia – a társadalmat igyekszik számtalan kisebbségre szétszakítani, jogvédelem címén atomizálni. Ezzel tudatosan szembe kell szállni, ennek egyik eszköze az, hogy mindenekelőtt a többséget, a normalitást kell képviselni.
Nagyon sok szükséggel, nehézséggel találkozunk. A szociális gondoskodásban azok érvényesülnek leginkább, akik úgymond „ismerik a dörgést”, és hangosan kikövetelik a segítséget. Ezzel szemben az igazán szükséget szenvedőket nekünk kell megkeresni, mert ők szégyellik a nehézségeiket. Erre való a közösségi hálónk, amely érzékeny erre, és gyorsan jelez, ha valahol megoldandó problémát tapasztal. Legyünk képesek arra, hogy a szükséget és a segítséget személyileg is összehangoljuk. A szolidaritás egy közösség egyik legnagyobb kincse, ezt csendben, minden különösebb magamutogatás nélkül kell végezni. Fontos szempont az, hogy ráébresszük a rászorulókat a saját felelősségükre is, arra, hogy mit tehetnek ők maguk a sorsuk jobbra fordításáért.
5. Sakknyelven szólva: a „vezért” védd, támogasd! A belső egységet őrizd, építsd! Az egységben erősek vagyunk, a „kétség” széttép minket! A közös – többségi – döntéseket kövesd alázattal, különben megszűnik a közösség!
Szomorú jelenség sok helyen, hogy a megválasztott vezetőinket mindjárt a választás másnapján magára hagyjuk. A vezetőinket az elvadult közéletben gyakran érik méltatlan és igaztalan támadások. Meg kell védenünk őket ezektől, a mellettük való kiállás, a hazugságok, rágalmak cáfolata erősíti az illetőt, de minket is, különösen a közösségünket. A nyilvánosság erejében bízzunk, még a rengeteg negatív tapasztalat ellenére is. Ez igaz a legmagasabb szintű vezetőinkre és a helyiekre is.
Minden közösségben törvényszerűen merülnek fel egyenetlenségek, viták, hiszen sokfélék vagyunk. Ne legyen kibeszéletlen, kiengeszteletlen egyetlen ilyen helyzet se, ezeket ne cipeljük magunkkal sokáig, mert csak súlyosbodik a megoldatlan belső probléma, csökken a közösségünk belső kohéziójába vetett hit, az egység helyett a kétség erősödik. A belső egység óriási érték, egy közösség stabilitásának, akcióképességének ez az alapja. Tudatosítsuk magunkban, akár vezetők vagyunk, akár tagja a közösségünknek, hogy „együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”.
Nagyon sok esetben egy-egy ügyben szavazásra kell bocsátani a kérdést. A legnehezebb dolog az, hogy az alulmaradtak, kisebbségbe szorultak nem hajlandók alázattal elfogadni a többségi döntést. Tudatosítani kell minden ilyen esetben azt, hogy a többségi döntések el nem fogadása akár a közösség felbomlásához, megszűnéséhez is vezethet.
6. A fiatalok nélkül nem megyünk semmire! Az új energiáikra szükségünk van! Tanuljunk tőlük, tanítsuk őket! Maradjunk sokáig fiatalok! Csak bulikkal, sörözéssel nem lehet közösséget építeni! Több kell ennél!
Közösségeink idősödnek, kevésbé aktívak, kevésbé terhelhetők, de még így is a „régóta fiatal” társaink a legaktívabb tagjai a közösségeinknek. Ezért hálásak lehetünk, de ugyanakkor van egy sürgető feladatunk: a fiatalok megszólítása, bevonzása a közösségeinkbe. Ennek elhanyagolása már adóssággá halmozódott. Építsünk ki tudatosan kapcsolatokat a fiatalok körében: iskolák környezetében, baráti társaságokban, fiatalok kisközösségeiben. A fiatalok megszólítása nem igényel különleges képességeket, egyszerűen csak kellő tiszteletet irántuk. A fiatalokkal való őszinte, nyitott foglalkozástól mi magunk is sokáig fiatalok maradhatunk.
Legyünk nyitottak a tőlünk különböző gondolkodásmódjuk, eltérő igényeik, vágyaik iránt. Más dolgok érdeklik őket, ne kényszerítsük a fiatalokat arra, hogy ugyanaz legyen fontos számukra, mint az idősebb generációknak. A fiatalok különösen vágynak a szeretetre, méltóságukban és az értékességükben való megszólításra. Tudomásul kell venni, hogy másképpen közelítenek témákhoz, más megoldási utat választanak, mint amit mi elképzelünk. A fiatalok természetes energiáira nagyon nagy szüksége van minden helyi közösségnek. Tanulhatunk tőlük, de tanítsuk is őket a közélet fogásaira. Bízzunk rájuk fokozatosan feladatokat, lépésről lépésre bevonva őket a helyi közéletbe. Szervezzünk számukra speciálisan az igényeiknek megfelelő programokat, de ezek ne csak bulik, sörözések legyenek (azt ők úgyis megszervezik maguknak).
A szerző építész, volt országgyűlési képviselő
