Vilmos és Harry között talán soha nem ér véget a viszály 

„Harry herceg az egyik percben a legjobb barátod, a másikban a legádázabb ellenséged” – állítja a szakértő, és hozzátette, akik ismerték, épp így nyilatkoztak Dianáról is. Robert Jobson, a hercegnéről szóló könyvében fiait szintén az édesanyjukhoz hasonlította: „Mindkettőjüknek meglehetősen szélsőséges hangulatingadozásaik vannak, akárcsak Dianának” – fogalmazott – számol be a Life.hu.

Diana lelki problémáiról pedig már rengetegen nyilatkoztak, a tánctanára, Anne Allan a könyvében pedig még tovább ment. „Diana elmagyarázta, hogy a bulimiája akkor kezdődött, amikor elkezdett fontos eseményeken részt venni, különösen olyan vacsorákon, ahol le kellett ülnie enni” – emlékezett vissza Allan. „A sok emberrel való találkozás rémisztő volt számára, ahogy az az érzés is, hogy minden egyes mozdulatát, kinézetét vagy mondandóját megítélik. Teljesen alkalmatlannak érezte magát. Azt mondtam neki, hogy a betegség megértése az előre vezető út, és idővel majd rájön, hogyan ne ítélje el magát.”

Sokan nem értik, hogy a testvérek miért nem tudják elásni a csatabárdot és túllépni a sérelmeken, de a királyi szakértő szerint ez nem ennyire egyszerű. Vilmos úgy érzi, soha többet nem tud megbízni az Oprah-interjú és a könyve, a Tartalék után a testvérében – ahogyan azt érezte, hogy édesanyja is elárulta, amikor az bevallotta viszonyát – Harry pedig túlságosan forrófejű, kapkod, ráadásul a házasságuk után túlságosan Meghan Markle hatása alá került. Ez utóbbiból következtek azok a végzetes hibái, amelyek miatt most nem térhet vissza, ha akarna se a brit királyi család kötelékébe. Azt azonban lehet tudni, hogy az anyai ági rokonaival tartja a kapcsolatot.

A bennfentes arról is beszélt, hogy Vilmos képtelen elszámolni háromig, mielőtt valamit mondana, hamar ki lehet hoznia béketűréséből, még a hangját is felemeli olyankor. „Amióta ismeri Katalint, sokat higgadt, a hercegné fegyelmezettsége Vilmosra is jó hatással van, ők ketten mindig szépen szólnak egymáshoz” – nyilatkozta. Ingrid Seward királyi író és a Majesty Magazin főszerkesztője mindezt megerősítette, és hozzátette, Vilmos nagyon jól bánik a gyerekekkel, és mindig is kiváló és önfeláldozó apa volt.

Elolvasom a cikket