Vlagyimir Putyin: 34 ország szeretne részt venni a BRICS tevékenységében

MH/MTI
2024. szeptember 12. csütörtök. 14:15

Közölte, hogy Oroszország a BRICS soros elnökeként elősegítette az új tagországok leggyorsabb és legszervesebb integrációját a közösség valamennyi mechanizmusába. Felkérte a tagországok képviselőit, közöljék az államfőikkel, hogy szívesen látják őket az október 22-24-én Kazanyban esedékes csúcstalálkozón, ahol a tervek szerint „érdemben megvitatják az átfogó partnerség további erősítésének kilátásait”.

Az orosz diplomácia vezetője, Szergej Lavrov korábban elmondta: a BRICS-országok külügyminiszterei úgy döntöttek, hogy szünetet tartanak az új tagok felvételében. Helyettese, Szergej Rjabkov közölte, hogy most dolgozzák ki a partnerországok új kategóriájának kritériumait. Ezeket – a partnerországok listájával együtt –, a kazanyi csúcstalálkozóig jóváhagyásra benyújtják a tagállamok vezetőinek.

Putyin csütörtökön külön megbeszélést folytatott Vang Ji kínai külügyminiszterrel, aki bejelentette, hogy Hszi Csin-ping elnök részt vesz majd a kazanyi csúcson. Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy Moszkva és Peking síkraszáll az igazságos és demokratikus, a nemzetközi jogon, a szuverenitáson és az egyenlőségen alapuló világrend elvei mellett, amelyeket szerinte a globális dél országai – amelyek a világ többségét alkotják – is támogatnak.

Az idei orosz BRICS-elnökség elején a közösség eredeti felálláshoz – Brazília, Oroszországhoz, Indiához, Kínához és Dél-Afrikához – új tagként Etiópia, Irán, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia csatlakozott.

Elolvasom a cikket