Megnyílt a 33. Budapest Borfesztivál

MH/ MTI
2024. szeptember 12. csütörtök. 21:25

Nagy István agrárminiszter köszöntőjében elmondta: a fesztivál látogatói megismerkedhetnek a több ezer éves georgiai borkultúra hagyományaival, de a legjobb magyar termelők közül is sokan jelen vannak.

Márai Sándort idézve kiemelte, a bornak nemcsak íze, illata és szesztartalma van, de szelleme is, amelyet a termelő szőlészektől, borászoktól kap. Nagy István az MTI-nek elmondta, a kormányzat a KAP stratégiai terv forrásai révén 2027-ig több mint 100 millió eurót fordít a borágazat támogatására, ebből a legnagyobb szeletet a szőlőművelés és borkészítés hatékonyságát növelő beruházások támogatása teszi ki.

Felhívta a figyelmet a magyar bor népszerűsítését, bel- és külpiaci jelenlétének erősítését szolgáló forrásokra is: erre a célra hatmillió euró áll rendelkezésre 2027-ig.

Tamara Liluasvili, Georgia magyarországi nagykövete hangsúlyozta, hogy a georgiai borkészítés gyökerei nyolcezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza, a borkultúra pedig ma is nemzeti identitásuk egyik sarokköve.

A Borfesztiválon bemutatkoznak Georgia borvidékei és számos őshonos szőlőfajtája. A georgiai borok világát minden délután mesterkurzusok mutatják be a turulszobor alatt található georgiai standon, a szemközti színpadon pedig Georgia kultúrájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők – közölte Tamara Liluasvili.

Elolvasom a cikket