A Magyar Falu Programban érintett települések több mint felében folyamatosan emelkedik a népességszám

MH/ MTI
2024. szeptember 13. péntek. 23:22

Gyopáros Alpár a sajtótájékoztatón elmondta, a tendenciát a sárosdi óvodavezető is megerősítette, miszerint évről évre egyre több gyermeket íratnak be az intézménybe, vagyis nem lesz panasz az óvodai létszámra a következő években sem.

A kormánybiztos elmondta, hogy 2018 óta több mint negyvenmilliárd forintnyi támogatás érkezett a program keretében Fejér vármegyébe, ezért „minden 5000 lélekszám alatti település nyugodtan elmondhatja magáról, hogy nyertese a Magyar falu programnak. Jelezte, hogy ebben nemcsak az önkormányzati épületállomány, intézmények fejlesztése és utak, járdák felújítása van benne, hanem támogattak civil szervezeteket, egyházközségeket, falvakban működő kisvállalkozásokat, illetve megújítottak az állam által tulajdonolt és kezelt – településeket összekötő – utakat.

Gyopáros Alpár közölte, hogy a falvakban a gépjárműbeszerzésekkel szolgáltatásokat is javítanak, például az ezer lélekszám alatti településeken a falugondnoki szolgálatok esetében és a külterületi, lakott településrészeken a tanyagondnoki szolgálatoknál, valamint a közterületek karbantartását végző gépek beszerzésével.

Megjegyezte, hogy a program indulásától 2600 kommunális eszköz beszerzéséhez nyújtott segítséget a Magyar falu program, 1200 falu- és tanyagondnoki buszbeszerzés járultak hozzá, valamint 1400 olyan civil szervezeti gépjárműbeszerzéshez, amely a közösségek életminőségét javította.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a program azért sikeres, mert a támogatási célok, támogatható tevékenységek a valós igényekhez igazodnak, amelyeket „maguk a falvakban élő emberek fogalmaznak meg számunkra”.

Varga Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a program sikerének az egyik titka, hogy hazai forrás és viszonylag könnyen elérhető, illetve a támogatási rendszere, megvalósítása sokkal könnyebb feltételrendszert tartalmaz, mint az uniós forrásoké. Szerinte a másik titok, hogy a programot azok állítják össze, akiknek rálátásuk van arra, mire van szükségük a falvaknak.

Dunkl Gergely (Fidesz–KDNP) polgármester elmondta, hogy a program keretében sok olyan fejlesztést meg tudtak valósítani, amire igazán szüksége volt a településnek. Hozzátette: ezért is érzik úgy, hogy Sárosd nyertese a programnak.

Elolvasom a cikket