Visszavette régi nevét a Jobbik

MH/MTI
2024. szeptember 14. szombat. 13:42
Frissítve: 2024. szeptember 14. 14:12

A Jobbik 34. kongresszusának küldöttei megszavazták a párt korábbi nevéhez való visszatérését, ismét Jobbik Magyarországért Mozgalom néven folytatja munkáját – közölte Adorján Béla, a párt elnöke szombaton.

Az ellenzéki politikus a pénteken tartott kongresszus döntéséről beszámolva azt írta: a régi névhez való visszatérés azt a szándékukat fejezi ki, hogy legfontosabb céljuk, és közösségük egyetlen kijelölt útja a nemzeti érdekképviselet.

„Az, hogy újra Jobbik Magyarországért Mozgalom néven folytatjuk tovább munkánkat, azt jelenti, hogy a konzervatív értékrendre alapozva, az alapvető emberi méltóság megteremtését tekintjük feladatunknak minden magyar ember számára”– fogalmazott Adorján Béla.

„A Jobbik régi-új nevével szeretnénk jelezni, hogy a társadalmunkat érintő valós problémák, azok felkarolása és képviselete a legfontosabb pártunk tagsága számára. Mozgalmi jelleggel, alulról építkezve politizálunk újra, az emberekkel szövetségben, közösen megoldást keresve a problémáikra” – írta a pártelnök a közleményben.

Elolvasom a cikket