Zsigó Róbert: A Gál Ferenc Egyetem minőségi képzéseivel hozzájárul a fiatalok pályájának megalapozásához

MH/MTI
2024. szeptember 14. szombat. 13:33
Frissítve: 2024. szeptember 14. 13:38

Zsigó Róbert a szegedi székesegyházban rendezett GFE-tanévnyitón azt mondta, a 2024/25-ös tanévben 120 ezer felett volt a felsőoktatásba jelentkező száma, közülük több mint 90 ezren nyertek felvételt az általuk megjelölt intézmények valamelyikébe. A gazdasági, pedagógiai és egészségügyi szakokra jelentkeztek a legtöbben – tette hozzá.

A politikus kifejtette, egy vidéki felsőoktatási intézmény esetében fontos, hogy a hallgatók számára már a képzés során megmutassa, milyen lehetőségeik lesznek a megszerzett tudás birtokában.

Ahhoz, hogy a hallgatók számára alternatívát teremtsen az intézmény, elengedhetetlen hogy felvegye a kapcsolatot a térség gazdasági, társadalmi szereplőivel. Ezzel biztosíthatják a hallgatók pályájának gördülékeny indulását és a térség gazdasági fejlődését, nem mellesleg kultúrájának megerősödését.

Egy egyházi intézménynek nemcsak felelőssége és feladata, hanem küldetése is van – hangsúlyozta az államtitkár, aki II. János Pál pápa szavait idézte: a katolikus egyetem olyan, nagyobbrészt „világi” tudományokkal foglalkozó intézmény, amely intézményes kötelezettséget vállal arra, hogy teljes oktatói, kutatói és nevelői tevékenységét a katolikus hit szellemében végzi. Ez az GFE-n nemcsak az egyetemi karokra, hanem a szakképzésre és a köznevelési intézményre is igaz.

A világi képzésekbe beépülő egyházi gondolatok és az oktatók által átadott krisztusi értékek azok, amelyek által több a Gál Ferenc Egyetem – mondta Zsigó Róbert, aki a diákokhoz szólva rámutatott, büszkék lehetnek arra, hogy egy olyan biztos hittel és értékkel bíró egyetem polgárai, amely még az üldöztetés nehéz éveiben is kiállt a hallgatók és a kereszténység mellett.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök a tanévnyitó misén úgy fogalmazott, szorgalom, áldozat, erőfeszítés nélkül nincs eredmény az életben és a vizsgákon sem.

Az új tanév jelmondatát Pál apostol galatáknak írt leveléből választották. „Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk”. Az egyetem nagykancellári posztját is betöltő püspök hangsúlyozta, jót tenni ebben a közösségben a magas szintű oktatást és a szorgalommal, erőfeszítéssel végzett tanulást jelenti. Lehet és kell fáradnia az egyetemi közösség minden tagjának, elfáradni lehet, belefáradni azonban nem szabad – mondta.

Dux László rektor kifejtette, az országos átlagokat meghaladó módon növekszik az érdeklődés az egyetem iránt. Az új tanévben az intézmény 1400 hallgatót tudott felvenni, ez háromszázzal több, mint tavaly.

A Teológiai Karon 45, a Pedagógiai Karon csaknem 700 hallgató kezdi meg tanulmányait, itt a legkeresettebb az óvodapedagógus képzés volt. A Gazdasági Karon mintegy 300-an, az Egészség- és Szociális Tudományi Karon 232-en kezdik meg tanulmányaikat. A GFE hallgatói létszáma a 2024/25-ös tanévben háromezer, több mint az utóbbi időben bármikor.

A professzor elmondta, az egyetem több új képzést is indított, amelyek közül az addiktológiai konzultáns szakot emelte ki.

Elolvasom a cikket